Gyenes Dávid

 

Gyenes Dávid, a Miskolci Jegesmedvék kapusa komoly vállműtéten esett át. A tervek szerint október elejétől már bevethető.

Miért kellett műteni a vállát?

Ez nem egy hirtelen kialakuló sérülés volt, évek óta húzódott már. Voltak olyan mozdulatok, amelyeknél egyszerűen kiugrott a vállam. Egyre sűrűbben fordult ez elő, az utóbbi időben többször már álmomban is, amit már sem szellemileg, sem fizikailag nem bírtam tovább. A vizsgálatok során kiderült, hogy a vállporcomból le van szakadva egy darab. Ez úgy viselkedik, mint egy lyukas zseb, ha úgy fordul, akkor kiesik, ami benne van. Ebben az esetben a vállam volt ebben a zsebben. Mondták, hogy műteni kell, de szezon közben nem akartam vállalni, mert akkor a szezonban már nem tudtam volna játszani. Ezért május végén műtöttek, ami jól sikerült, három csavarral rögzítették a levált porcot.

Hogy halad a rehabilitációval? Mikor térhet vissza?

A műtét után kaptam egy 14 hetes rehabilitációs tervet, egyre jobban vagyok. Az operációt követően nem tudtam mozgatni a karom, de a folyamatos gyógytorna és a megadott fizikoterápiás protokoll követése segített. A tervek szerint szeptember vége-október eleje felé térhetek vissza a jégre.

Gyenes David MIS

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum