Mihály Jenő

 

Mihály Jenő az U16-os válogatott egyik edzőjeként Tilburgba utazott, ahol a serdülőcsapat a Chris Verwijst-tornán vesz részt.

Hogy állt össze a csapat, mik az erősségeink?

Mivel idén ez a negyedik tornánk, és harminc meccs fölött járunk, negyven játékost már élesben is sikerült tesztelnünk az év során. A 38. alkalommal megrendezett Christ Verwijst-torna nagyon nívós és minőségi megméretés, jó ellenfelekkel. A legnagyobb erősségünk az egységesség, mind a keretben lévő gyerekek szintjén, mind a tanult taktikai tudás tekintetében.

Mit várnak ettől a tornától?

Minden meccset meg akarunk nyerni, energikus, kreatív játékkal, és szervezett, agresszív védekezéssel. Csütörtökön a napunk hajnali 3-kor kezdődött, a repülés után pedig játszottunk egy barátságos mérkőzést. Ez jó volt arra, hogy kijöhessenek az esetleges pontatlanságok, az út utáni fáradtság. A mérkőzés 2×30 perc volt, és 2-1-re győztünk. Ez egy nagyon jó alkalom volt akklimatizálódni. A torna jó lehetőség nemzetközi szinten megméretni magunkat, és megnézni azt, hogy az évekkel ezelőtt elindult fejlesztési folyamat más nemzetekkel összemérve hol jár.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk