Reiter Attila

   

Reiter Attila, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hátvédje szerint a junior EBEL-elődöntő első meccse hajtós volt, szombaton újabb győzelemre, tehát gyors döntőbe jutásra számít.

Milyen volt az EBYSL-elődöntő első meccse, és mit vár a szombati második mérkőzéstől?

Nagyon hajtós meccs volt, tudtuk, hogy jó csapattal állunk szemben és emiatt rengeteg videózás és taktikai felkészülés előzte meg a meccset. A mérkőzés első felében, úgy gondolom, többet birtokolták a korongot a klagenfurtiak, de fizikailag mi jobban bírtuk a csatát. A mérkőzés második felében nekünk volt több helyzetünk, amikből sikerült pár gólt szereznünk és megnyernünk a párharc első felvonását. Szombaton lesz a visszavágó Klagenfurtban, biztos, hogy mindent meg fog tenni az ellenfél a győzelemért. Nagyon várjuk a találkozót, amelyen remélem, sikerül megszerezni a győzelmet, így a döntőbe kerülni.

Idén bemutatkozott az EBEL-ben és a felnőtt válogatottban, és jövőre már nem lesz juniorkorú. A következő szezonban hol szeretne játszani?

Jelenleg az a szándékom, hogy Székesfehérváron maradjak. A célom, hogy minél többet fejlődjek. Ha úgy alakulna, a későbbiekben külföldön is szívesen játszanék, főleg Németországban, de egyelőre az a legfontosabb, hogy minél magasabb szintre eljussak, amelyhez minden adott Székesfehérváron.

Reiter Attila

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 
U20 16:50 SLLKMH 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
U20 20:00 HDJMAC 
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 
U20 12:40 VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
U20 14:45 G99DHK 
U20 15:50 SLLMAC 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk