René, helló, ma te vagy ez az öregember!

Ha nem vagy elég jó, vagy egyszerűen nincs egy kis szerencséd, könnyen bajba kerülhetsz és vesztesként kulloghatsz haza. A René Fasel IIHF-elnökkel készített thehockeynews.com-interjú 1. részét már olvashatták nálunk. Ezúttal a szemle második része következik.

Mit gondol a CHL döntéséről, melynek értelmében kitiltották az európai kapusokat a draftlistáról?

Nem vagyok nagy híve az efféle kitiltásoknak, másfelől azonban meg tudom érteni. Ilyen nálunk is van Európában, bizonyos szövetségek korlátozzák a légiósok számát. Az ilyesmire mindig van ok és magyarázat. Sok-sok éve nagyon sokat beszélgetek erről kanadai és amerikai felelős vezetőkkel és különösen sokat Gary Bettmannel. Próbálom megtudni, hogy miért viszik el ilyen korán a játékosokat Európából, miért nem hagyják, hogy itt nőjenek fel és igazolják le őket érett játékosként. Évjárattól függően minden évben 40-60 játékost veszít Európa, akik NHL-es csapattól kapnak szerződést. Belőlük csak nagyon keveseknek sikerül valójában az NHL-es karrier, nagyobb részük többé-kevésbé eltűnik, kiesik a rendszerből. Ez hatalmas veszteség Európának és hatalmas veszteség a hokinak.

Ez természetesen üzlet, amelyben azonban a játékosokat többnyire fogyóeszköznek tekintik csak. Meg akarják nézni, el akarják vinni, ki akarják próbálni a játékosokat. Az NHL ígéretével, miközben valójában csak nagyon kevesüknek lesz erre igazi esélyük. Nagyjából ugyanezt csináljuk egyébként mi is Európában a focival. Egy csomó afrikai és dél-amerikai játékos jön át Európába, ír alá egy szerződést, majd eltűnik. Ha nem vagy elég jó, vagy egyszerűen nincs egy kis szerencséd, könnyen bajba kerülhetsz és vesztesként kulloghatsz haza. Nem beszélve az ezt a jelenséget kísérő alkohol- és drogproblémákról és hasonlókról. Kiszakítasz egy 17 éves fiatalt a természetes közegéből, a családjából és ha nincs egy megfelelő védőháló a fiatalember körül, komoly baja is eshet.

Az NHL-be vezető utak azonban mégis meglehetősen egyformák, korán ki kell kerülni. Akkor hogyan lehet biztosítani, hogy ezek a játékosok minden szükséges információval rendelkezzenek ahhoz, hogy felelős döntést tudjanak hozni a karrierútjukról?

A játékosügynököknek egyértelműen nagyobb felelősséget kell vállalniuk ebben. Némelyiküket csak a pénz érdekli és nem foglalkoznak a játékossal. Nem tudom, hogyan vehetnénk rá őket, de felelősségteljesebben kellene viselkedniük. És nem csak a legfiatalabb korban, vagyis 16-17 évesen, de végig a karrierjük során. Ha egy játékosról 21, 22, 23 évesen derül ki, hogy mégsem fog NHL-est karriert csinálni, akkor mihez tud kezdeni vajon? Nincs állása, nincs szakmája, mihez lehet vele kezdeni? Vissza kell integrálni a társadalmi rendszerbe. Ő nem egy papírzsebkendő, amit csak úgy eldobhatsz. Ennek negatív társadalmi következményei vannak, mi meg hajlamosak vagyunk csak a történet napos oldalát látni. Amikor egy játékos aláír egy tízmillió dolláros szerződést vagy vesz egy szép, nagy autót. Holott ő csak egy a százezerből. De mi történik a maradék 99 999 játékossal, velük ki foglalkozik? Megtalálják helyüket a társadalomban? Szóval nem szabadna elfelejteni, hogy nem csak a napos, de az árnyékos oldala is megvan ennek a történetnek.

Valóságos pénzhegyek mozognak ebben az üzletben, talán egy részét érdemes volna a játékosok társadalmi visszailleszkedését szolgáló programokra fordítani. Talán mondhatom azt, hogy húszéves elnökségem során ennek a kihívásnak nem tudtam megfelelni. De talán az összes közül ez is a legnehezebb feladat. Kitalálni, hogy mi legyen a 90%-kal. Ha az álmok nem válnak valóra, akkor hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni? Talán ha hoki közben tanulnának vagy lenne egy szakmájuk, mindez sokkal egyszerűbb lenne. De nagyon sokuknak csak a hoki létezik az életükben. Néhányan még a nevüket sem tudják leírni, csak a hoki, a hoki, a hoki. Aztán jön egy sérülés, vagy csak rossz időben vagy rossz helyen, vagy egyszerűen nem vagy elég jó. Bumm. Kész, vége. Mihez kezdesz? Nem foglalkozunk eleget azzal, hogy hogyan tudnánk ezeknek a sportolóknak segíteni? Hogyan tudnánk őket visszailleszteni a társadalomba. Egyszerűen elfelejtjük őket. Pedig pénz van, amiből segíteni lehetne.

1994 óta elnök, gondolkodik a visszavonuláson?

Sokat beszélgetek erről a családommal és különösen a feleségemmel. Egyfelől 2016-ban, amikor lejár majd a mandátumom, 22 éve leszek elnök és 66 éves leszek. Az életkor még csak hagyján, mert az embert általában késő ötvenes, esetleg korai hatvanas éveiben választják elnökké. Jól érzem magam és még mindig fiatalnak. De általánosságban én az életkort és a mandátum hosszát is maximalizálnám. Szerintem maximum 16 évig lehessen valaki elnök, mert kell a vérfrissítés. Ez tehát az egyik része. A másik oldalról azt érdemes végiggondolnom, hogy ha maradok, azzal jót teszek az IIHF-nek. Ez valóban a szövetség érdekeit szolgálja? Miért ne adnám meg másnak az esélyt, hogy elnök legyen és új irányokba kormányozza a szövetséget? Még nem tudom. Egyszer majd eljön a nap, amikor azt mondom, visszavonulok. A döntést akkor fogom meghozni, amikor ez a nap eljött. A jelenlegi szabályok szerint 72 év a korhatár, amibe még egy mandátum bőven belefér. De ha úgy is döntök, hogy visszavonulok, meg kell találnunk azt az őrült fickót, aki a helyembe lép.

Van az utódlásra valamilyen konkrét terve? Van alkalmas jelölt, aki folytathatná az ön munkáját?

Szerintem Bob Nicholson (a kanadai szövetség elnöke, az IIHF alelnöke, az interjú Kanadában készült ? miklóssy) nagyon jó jelölt. Az egyetlen probléma vele kapcsolatban, hogy az IIHF inkább egy európai szövetség. Nem biztos tehát, hogy egy ilyen erős NHL mellé az európai szövetségek még az IIHF élére is egy észak-amerikai elnököt akarnának. Nagyon szeretek Bobbal dolgozni, a kanadai szövetségben is elképesztő munkát végez. Az is kérdés, hogy ő maga készen áll-e arra, hogy feleségével és talán egész családjával Európába költözzön. Nem tudom, és még számos kérdés megválaszolatlan ezzel kapcsolatban. Milyen rendszerben fogunk együtt dolgozni? Az olyanoknak, mint Bob, nagyobb súlyt adunk, miközben én a háttérből segítek? Nem tudom.

Mit fog csinálni, ha már nem lesz elnök, mit gondol, milyen lesz az élete? Valahogyan megpróbál majd a hoki közelében maradni?

A családom két héten belül úgyis megkérdezi, hogy mit keresek otthon, úgyhogy ettől nem félek. Én egyszerű ember vagyok. És megvannak a lehetőségek, hogy önkéntesként dolgozzon valaki a rendszerben, hogy valamilyen formában folytathassa a munkáját. Van némi tapasztalatom a sportban és a marketingben, amire talán szüksége lehet valakinek. Jó diplomata vagyok, szeretem összehozni az embereket. Úgyhogy egyáltalán nem félek az unalmas nyugdíjasévektől.

Egy ideje már pletykáltak arról, hogy megpályázza a NOB elnöki székét. Most, hogy ez kútba esett, másképp tekint a jövőjére? Közelebb vitte ez a visszavonuláshoz?

Amikor felkértek rá, hogy fontoljam meg jelentkezésemet a NOB-elnökségre, az nagyon megtisztelő volt. De aztán amikor elkezdtem ezen dolgozni és beszéltem pár fontos emberrel a NOB-nál, hamar kiderült, hogy a valódi esélyem nagyon kevés, mivel Thomas Bach hosszú évek óta igen kitűnő munkával készíti elő saját megválasztását. Ráadásul minden adottsága megvan a feladathoz. Szóval amikor mindezt végiggondoltam, azt mondtam, nem, ez túl nagy harc lenne és nekem erre már nincs szükségem. Thomasból jó elnök lehet, úgyhogy inkább úgy döntöttem, nem indulok. Az embernek fel kell ismernie a határait és ez meghaladta az enyémeket. Már az is kicsit meglepő volt a számomra, hogy ilyen hosszú ideig az IIHF elnöke tudtam maradni. Amikor fiatal voltam és Günther Sabetzki volt az elnök, azt mondtam magamban: Hé, mit keres itt ez az ember? 19 év az elnöki székben. Takarodjon és adja át a helyét fiatalabbaknak. A sport a fiataloknak való. Valamelyik nap a feleségem a szememre is vetette: René, emlékszel még, 20 évvel ezelőtt hogyan vélekedtél az öregekről ott fent? Most hány éve is vagy már elnök? Ez vicces. René, helló, ma te vagy ez az öregember.

De azért ma még nem kell ezt a döntést meghoznia.

Nem, ma még nem, de egyszer eljön a napja. És ez nagyon jól van így, a játék szempontjából is. Meglátjuk, mit hoz a jövő, milyen lesz a helyzet, milyen lesz az egészségem, élek-e még. Ki tudja, lehet, hogy az Atya egyszer csak azt mondja: René, hokizni akarunk és szükségünk van egy bíróra.