Ez egy önbizalombomba volt a fiaimnak

   

Ha még egy olimpiához kedvem támad, akkor keresnem kell valami másik sportágat, mert a hoki ehhez egész biztosan túl kemény. Teemu Selanne mondta ezt, aki egy kicsit az egész finn csapat apja. Edzői és játékosértékelések a Kanada–Finnország után.

Mike Babcock (szövetségi kapitány, Kanada): Drew Doughty ugyanezt csinálta négy évvel ezelőtt. Nagyon jó játékos, aki nagyon jó döntéseket hoz. Jó a fizikai felépítése, így kiemelkedő a korong nélküli játéka, de a pakkal is nagyon dinamikus. Természetesen ennek a mérkőzésnek a tapasztalatait is fel fogjuk használni, biztosan fogunk még a sorokon csiszolni. Jó a csapatunk, jó játékosok és jó emberek. Mindenki hozzáteszi a magáét a csapathoz, sosem lehet tudni, éppen ki vagy melyik sorunk lesz a nyerő. Még nem tudom, hogy állunk fel a negyeddöntőben, de ha tudnám, se mondanám el.

Erkka Westerlund (szövetségi kapitány, Finnország): Erősen kezdett Kanada, a meccs első fele nagyon nehéz volt számunkra. De aztán a második felére feljavultunk és jól játszottunk. Oroszország lehet a következő ellenfelünk, akik nagyon jó csapat, nagyon jó játékosokkal, de ezen a tornán muszáj nyerni a nagy nemzetek ellen is.

Sidney Crosby (csatár, Kanada): Szerintem elég kemény meccs volt, igen agresszíven játszottak a finnek. Kemény fizikai hoki folyt, a pálya minden részén meg kellett harcolni a korongért. Jól védekeztek, és várták, hogy hibázzunk. De nagyon türelmesen játszottunk, a továbbiakban is erre lesz szükség. Természetesen jó lett volna, ha a legjobb csoportelsőként végzünk, de ma egy nagyon kemény meccset játszottunk egy jó ellenféllel szemben. Az edzőt kell megkérdezni, hogy akar-e változtatni a játékunkon, de remélem, nem sokat. Senki sem szereti, ha teljesen mást kell játszania egyik meccsről a másikra. Jól is játszunk eddig ezen a tornán, folyamatosan jobbak vagyunk, a mai mérkőzés kiváló alkalom volt arra, hogy teszteljük, mennyire tudunk türelmesek maradni. Hasonló játékra lehet szükség a továbbiakban is. Mi, játékosok tudjuk, mi a feladatunk, függetlenül attól, éppen melyik sorban vagyunk. Az, hogy a helyzetnek leginkább megfelelő egyensúly szerint rakd össze a sorokat, az edző feladata.

Teemu Selanne (csatár, Finnország): Egyszer csak azt vettük észre, hogy meg tudjuk verni ezeket a fiúkat. A vége nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de ilyen a hoki. Eddig meccsről meccsre jobban játszunk, ami nagyon jó jel. A továbbiakban is ez a célunk, most a legjobb csoportmásodikak vagyunk, ami nem rossz eredmény. Mindig van min javítani, de eddig elégedett vagyok. Azt gondolom, a mai mérkőzés egy önbizalombomba volt a fiaimnak, akik még sosem játszottak ekkora sztárok ellen. Megszületett a hitünk, hogy meg tudjuk verni őket. Amikor a csapattársaim ráeszméltek, hogy Kanada verhető, egy egészen más meccs kezdődött. Elhitték, hogy bárkit megverhetünk, ha a legjobbunkat nyújtjuk. A hoki pedig erről szól: higgy és adj ki magadból mindent. Igen, kicsit az apja vagyok az egész csapatnak, próbálom a tőlem telhető legjobban segíteni ezeket a gyerekeket és ez mókás. Hogy a következő olimpián indulok-e? Úgy hallottam, a hegyről lekorcsolyázás (downhill skating) is olimpiai sportág lesz, talán abban. Ha még egy olimpiához kedvem támad, akkor keresnem kell valami másik sportágat, mert a hoki ehhez egész biztosan túl kemény.

Nem vitatkoztunk Crosbyval, én a játékvezetőkhöz beszéltem, szerinte jó döntés volt akkor kiállítani tőlünk. De én nem mondtam neki, hogy színészkedett vagy bármi effélét. Szerintem nem volt jó döntés, és annyit mondtam, hogy ha bárki más lett volna, vagy egy norvég játékos, akkor nem ítéltek volna kiállítást. Természetesen a kanadai játékvezető volt, alapvetően jól fújt, csak arra szerettem volna emlékeztetni, hogy felejtse el a neveket és csak azt fújja, amit lát. De, mondom, jól vezette a meccset, Crosbynak pedig nem mondtam semmit.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk