Simán vertük az olaszokat a vb-döntőben

   

Magabiztosan és jó játékkal 3-1-re vertük a döntő meccsen Olaszországot az Új-Zélandon rendezett divízió 2/A csoportos női világbajnokságon. Feljutottunk a divízió 1/B csoportba, ilyen magas szinten még sosem volt a felnőtt női jégkorongunk.

A magyar lányok a lehető legjobban kezdték a mérkőzést, ugyanis az első támadásból gól született. Huszák Alexandra első asszisztját, míg Somogyi Vivien első gólját jegyezte a világbajnokság mindent eldöntő találkozóján. A gól után két perccel az olaszok emberelőnybe kerültek, ami után egyértelműen nyomtak a továbbiakban, sorra alakították ki helyzeteiket, ám Németh Anikónak nem tudtak gólt lőni.  Az első húsz percben tíz olasz lövés találta el a magyar kaput, míg Mazzocchi ötször védett. A magyar válogatott eggyel kevesebb játékost nevezett, Jókai-Szilágyi Zsófia nem öltözött be.

A második harmad elején Németh Bernadett és Kiss-Simon Franciska is ült két-két percet a büntetőpadon, az olaszok nyomtak. A második 10 percre azonban egyre inkább átvettük az irányítást. Az olaszok egyre kevésbé tudták tartani a tempót, a kapu elé pedig csak elvétve kerültek. Fél perccel a harmad vége előtt az egyedül kiugró Kiss Andreát gáncsolták, de ő felállt, továbbvezette a korongot, majd pedig belőtte az olasz kapuba. Nem volt szükség a büntetőre, így 2-0-s előnnyel mentek pihenni a lányok.

A harmadik harmadban is főleg a magyar lányok akarata érvényesült. Többet és gyorsabban korcsolyáztunk, Huszák már-már férfias játékot mutatott, úgy tűnt, fizikailag is az olaszok fölé kerekedtünk. Szép szóló után Medgyes Dorottya lőtt fonákkal gólt a második percben Szlaby Gyöngyi passza után. Próbáltak támadni az olaszok, de főleg távoli lövésekre futotta tőlük, a lecsorgó korongokat védőink szedték össze. Úgy tűnt, kapott gól nélkül lehozzuk a meccset, ám 58:11-nél betalált Mia Campo Bagatin. Újabb találatra már nem futotta az olaszok erejéből, a 3-1-es magyar győzelem a csoportgyőzelmet és a feljutást jelentette.

A meccs legjobb játékosa Kiss Andrea, míg torna legjobb magyar játékosának Trencsényi Kittit választották az IIHF részéről, továbbá az új-zélandi világbajnokság legjobb védője Kiss-Simon Franciska, míg támadója Huszák Alexandra lett.

Egy évvel ezelőtt is közel voltak a lányok a feljutáshoz, akkor az az Észak-Korea hiúsította meg ezt, amelyik most egy csoporttal feljebb bronzérmet szerzett, és ez mindenképpen jó jel. Ne feledjék, akik dedikált mezt szeretnének az aranyos lányoktól, április 17-éig még licitálhatnak.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 12., péntek
VBN18 17:00 HUNAUT 0-1VÉGE
EL 17:30 BRAFTC 2-1 BVÉGE
ROM 17:30 SCCGAL 9-4VÉGE
EL 17:50 VC2TIT 2-5VÉGE
EL 18:00 DABUTE 4-1VÉGE
EL 19:00 MACMIS 4-3 HVÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 7-2VÉGE
január 13., szombat
U18 13:40 AVSZNO 6-3VÉGE
U18 13:40 KMHVAS 4-6VÉGE
U18 16:10 MACOKR 10-1VÉGE
EL 17:00 SCCFTC 9-2VÉGE
ROM 17:30 GALSCC 
ROM 17:30 SSTPRO 2-25VÉGE
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
BL 17:00 TRIJYP 
    • SPORT 2
U20 17:00 MISPEF 
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
MK 18:30 MISFTC 
U18 18:40 VASKMH 
MK 20:15 MACUTE 
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
DEBL   MARGEP 
EWHL   SAVKMH 
U18   GEPZEG 
U18   KACAVS 
U18   UTEOHC 
U18   VASETO 
U18   ZNOMAC 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
Partnerünk