Máris döntőbe juthat a HSC

   

A felvidéki MOL Liga-elődöntő legnagyobb kérdése, hogy kisöpri-e a hazaiakat a HSC Csíkszereda. Az erdélyiek 2-0-ra vezetnek, és zsinórban 11 gólt lőttek az Érsekújvárnak.

Nagyon furcsán alakult az elődöntő nem magyarországi ága, ahol a HSC pályaelőnnyel fogadta az Érsekújvárt. Az első mérkőzés 35. percében ugyanis már 3-1-re is vezetett a liga felvidéki újonca, amikor a csíkszeredai fiatalok, Becze, Tranca, Molnár Zsombor megfordították az állást, végül 5-3-ra győztek. A második mérkőzés azután sokkal simábban alakult, nagy kérdés, hogy az utazás fáradalmai, vagy az előző napi kudarc maradt benne a csapatban, esetleg egyszerűen minden összejött a HSC-nek, de azt a találkozót 7-0-ra nyerte a hazai csapat. Második alkalommal a légiós sor brillírozott, hiszen Hurtaj mesterhármast szerzett, míg Novak két asszisztot.

Azt már a párharc felvezetőjében megemlítettük, hogy a HSC harmadik sorára, melyet két fiatal erdélyi csatár, Becze és Tranca, Kmittel, a rutinos szlovák csatárral kiegészülve alkot, az utóbbi időben érdemes odafigyelni, hiszen roppant ponterősek. Kérdés, hogy mire lesznek képesek idegenben. Feltételezhetően más lesz a taktika szerdán, 2-0-s előnye birtokában a HSC valószínűleg az eddigieknél is komolyabb hangsúlyt helyez a feszes védekezésre, hiszen nem neki lesz sürgős a góllövés.

Ennek épp az ellenkezője igaz az Érsekújvárra, amely roppant nehéz helyzetbe került, hiszen innen már minden apró hiba a kiesést jelentheti számára. Ugyanakkor türelmesnek kell maradni, hiszen ha fejetlenül nekiesik a HSC-nek, annak hasonló következményei lehetnek, mint a második mérkőzésen. Talán ennek az egyensúlynak a megtalálása jelentheti a legnagyobb feladatot Robert Spisak számára. Nagy kérdés, hogy a jellemzően fiatal szlovák tehetségekből álló csapat, melynek jó része eddig legfeljebb utánpótlásszinten vett részt rájátszásban, mennyire lesz képes elviselni és megfelelően kezelni a fokozott stresszel járó helyzetet.

Az elődöntő már említett felvezetőjének címében Gál Sándor csíkszeredai edző véleményét idézve azt írtuk, hogy ennek a párharcnak nincs esélyese. Nos, a helyzet azóta alaposan megváltozott, a HSC egy győzelemre áll a továbbjutástól, kisebb csodára lesz az érsekújváriaknak szükségük a továbbjutáshoz (egészen pontosan két érsekújvári, majd a döntő meccsen egy csíkszeredai győzelemre). A HSC tavalyi, Miskolc elleni elődöntője azonban még túlságosan is friss emlék ahhoz, hogy tudjuk, a sportban általában, és a jégkorongban különösen, minden előfordulhat. Az idő előrehaladtával az esetleges hibákért egyre nagyobb árat kell fizetniük a csapatoknak. Esélyek tehát ide vagy oda, az izgalmak fokozódnak.

Robert Spisak (Érsekújvár): Nagyon sajnáljuk az első két meccsünket, főleg az elsőt, mivel számunkra nagyon jól alakult a mérkőzés első két harmada. Sajnos az utolsóban nem azt játszottuk, amit kellett volna. A playoffban minden megtörténhet, ezek a meccsek már másról szólnak, mint a bajnokság alapszakaszában. Nem a szépségre kell játszani, hanem a győzelemre. Ugyan az első két csatát elveszítettük, de a harcot nem adjuk fel, az utolsó percig küzdeni fogunk. Hazai közönségünk előtt szeretnénk bizonyítani, hogy nem véletlenül jutottunk be a playoffba. Két hazai két győzelemmel ki akarjuk harcolni az ötödik meccs jogát, ahol már bármi megtörténhet.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): A teljes kerettel tudtunk elutazni Érsekújvárra. Nincsenek sérültjeink. Komolyan készülünk a mérkőzésre, vagy a mérkőzésekre, bár szeretném, ha már az első összecsapáson el tudnánk dönteni a továbbjutás sorsát. A két győzelem önbizalmat adott a csapatnak, de nem szabad elrugaszkodnunk a valóságtól, hiszen az Érsekújvár egy nagyon jó képességű csapat.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Érsekújvár–HSC Csíkszereda 1-4

   

A vártnál könnyebben győzte le a HC Nové Zámkyt az erdélyi csapat, amely két hazai győzelme után idegenben is megmutatta, jobb ellenfelénél, így söpréssel jutott a nemzetközi bajnokság döntőjébe.

Az első szeredai mérkőzéshez hasonlóan a felvidékiek szereztek vezetést. A 6. percben Ruzicka talált be. Az első harmadban csak a hazaiak hokizhattak emberelőnyben, ennek ellenére előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette Gál Sándor csapata. Molnár Zsombor és Lubomir Hurtaj volt eredményes, utóbbi 21 másodperccel a dudaszó előtt.

A folytatásban a Csíkszereda dominált, egy-egy gólt lőtt harmadonként, miközben a védekezése tökéletesen működött. Moldován Ervin és Lubomir Hurtaj lőtte a további gólokat.

A HSC Csíkszereda mindhárom harmadot egy góllal nyerte, a mérkőzést 4-1-re, az elődöntőt 3-0-ra. Nagy elismerés jár Becze Tihaméréknek, nagyon viszontagságos szezonon vannak túl, egy darabig még a négy közé jutásuk is veszélybe került, de a lényegi szakaszra nagyon összeálltak. Bármelyik magyarországi csapatot is kapják ellenfélül a MOL Liga-döntőben, óriási küzdelemre van kilátás.

Robert Spisak (Érsekújvár): “A szezon legjobb meccsét játszottuk ezen a napon, rengeteg lehetőségünk volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ezért vesztettünk. Nagy köszönetet mondok játékosaimnak és szurkolóinknak ezért a szezonért. Csapatunk jól teljesített, elégedett vagyok. Minden jót kívánok a HSC Csíkszeredának a döntőben.”

Gál Sándor (HSC Csikszereda): “Nagyon boldogok vagyunk, hogy kiharcoltuk a döntőbe jutást. Nagy szerencsénk volt az első harmadban, mert az érsekújváriak tucatnyi nagy helyzetet alakítottak ki. Ezeket azonban nem lőtték be, mi pedig később átvettük az irányítást. Korrekt, jó meccst játszottunk ezúttal is.”

Erste Liga, Érsekújvár, 526 néző. Játékvezetők: Babic, Halassy, Moravec, Abonyi.
Krizan: 88,9% (Zima)
K
Kozuch: 97,5% (Ruczuj)
Hrudík, Tjoluskins, Uhnák, Stefanka M., Mamonovs
1
Adorján, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
Sucharda, Gabris, Ruzicka, Dobry, Mihajlov
2
Kósa, Papp, Molnár Zsolt, Moldován, Fadrny
Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Tarnóczy
3
Nagy, Flinta, Kmit, Becze, Tranca
Németh, Král, Spisák, Púchovsky, Klobucnik
4
Molnár Sz., Péter, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T.
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:51 NZÁ Ruzicka Dobry Sucharda
1-1 12:32 SCC Molnár Zsombor
1-2 19:39 SCC Hurtaj Novák
1-3 32:26 SCC Moldován Fadrny Papp
1-4 58:50 SCC Hurtaj Novák Nagy
40 Kapura lövések száma 36
2 Kiállításpercek 6
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 1-4VÉGE
EL 20:00 MACBRA 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
MK 18:55 KMHVAS 
szeptember 28., csütörtök
U18 17:15 ETOVAS 
U18 17:40 AVSMAC 
U18 18:00 ZEGPEF 
U18 19:00 DHKSZD 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
EBEL 18:45 AVSRBS 
    • M4 SPORT
U20 19:10 DHKEHL 
szeptember 30., szombat
NŐI 12:00 HUNPOL 
U20 12:40 AVSVIC 
U20 12:40 MACOHC 
U18 13:00 MISUTE 
U20 13:10 DHKHCI 
U20 15:00 UTERBS 
U18 15:40 KMHZNO 
GÁLA 16:00 HUNFIN 
U20 16:10 KMHG99 
U20 16:40 VASEHL 
ROM 17:30 SCCGAL 
ROM 17:30 SSTPRO 
VÁL 19:00 HUNPOL 
október 1., vasárnap
U20 09:40 DHKRBS 
U20 10:10 UTEEHL 
ROM 10:30 SSTPRO 
U20 13:10 MACG99 
U20 13:40 KMHOHC 
U20 13:40 VASHCI 
U20 15:30 ETOVSV 
U20 15:40 AVSHDJ 
EBEL 17:30 EHLAVS 
ROM 17:30 SCCGAL 
október 2., hétfő
ROM 17:30 STEBRA 
   H I R D E T É S
Partnerünk