A csíkszeredai párharcnak nincs esélyese

   

Szombaton kezdődnek a MOL Liga elődöntői, az egyik ágon két határontúli csapat, a HSC Csíkszereda és az Érsekújvárt küzd egymással. Bár a rájátszás mindig más, azért érdemes feleleveníteni, hogy mire ment egymással szemben a két csapat az alapszakasz során. Nos a nyolcmeccses összesítésből az Érsekújvár jött ki jobban, 5-3 arányban nyerték a meccseket a felvidékiek. Ha csak a csíkszeredai mérkőzésekre koncentrálunk, akkor 2-2 a végeredmény, egyetlen alkalom kivételével mindig nagyon szoros eredmény született: először 3-2-re nyertek a vendégek, másodjára 2-1-re a HSC, negyedik alkalommal 4-2-re ismét az Érsekújvár. Az egyetlen fölényesebb sikert november végén aratta a HSC, amikor 5-1-re nyert. Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a négy csíki találkozásból háromszor 0-0-ra hozta az utolsó harmadot az Érsekújvár. Kulcsfontosságú lehet tehát, hogy melyik csapat vezet a záró játékrész előtt.

A győzelmek számában ugyan az Érsekújvár áll jobban, de a gólarány nagyon kiegyenlített, a nyolc meccsen összesítésben 23-19 a szlovákiai csapat javára. Ha újra csak a csíkszeredai meccseket vizsgáljuk, akkor hasonló a helyzet, 11-9, de a HSC javára. Ezeken a mérkőzéseken feltűnő, hogy a HSC részéről főként az első két sor jeleskedik a pontgyártásban. A mini kanadai táblázatot a Novak–Hurtaj páros vezeti 4-4 ponttal, őket szorosan követi Molnár Zsolt, Moldován és Szőcs, 3-3 ponttal. Gólszerzőket ugyanakkor viszonylag magas számban találunk, ugyanakkor meglepő, hogy egyedül Novak lőtt egynél több gólt (kettőt). A helyzetet árnyalja, hogy a HSC szezon közben és végén erősített, valamint vezetőedzőt is cserélt.

Fadrny érkezett a második sorba, Kmit Becze és Tranca mellé a harmadikba, míg Szőcs a negyedik sor vezére lett. Mindezek eredményeként a sorok közötti erőviszonyok is jóval kiegyenlítettebbé váltak, ami jót tett a csapat teljesítményének. Külön ki kell emelni a már említett harmadik sort, amely az alapszakasz második felében komoly gólveszélyt jelentett az ellenfelek kapujára. Jól példázza ezt a két csapat legutóbbi, érsekújvári mérkőzése, amikor meglepően simán, 3-0-ra nyert a HSC úgy, hogy Kmiték sora két gólt is szerzett.

Ha a HSC esetében nehéz messzemenő következtetéseket levonni, akkor az Érsekújvárnál ez egyenesen lehetetlen. Fiatal keretükkel is kiválóan kezdték a szezont Robert Spisak tanítványai, de egy idő után elfogyott a lendület, kezdett leülni a csapat. A menedzsment ezért előbb egy orosz, majd január elején két lett játékost, Mihajlovot, Mamonovst és Tjoluskinst szerződtette, majd egy hétre rá igazolták a svéd bajnok, szlovák válogatott kapust, Karol Krizant és a szintén válogatott védő Gábrist. Január végén felmerült négy újabb extraligás játékos szerződtetése, és jelenleg is tárgyalnak arról, hogyan tudnak megegyezni a HK Nitrával a MOL Ligába közösen nevezett játékoskeret megosztásáról.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

 

Mint legutóbb megírtuk, ebből jól és rosszul is kijöhet az Érsekújvár, hiszen a Nitra jelenleg második a szlovák Extraligában, tehát neki is a legjobb játékosokra van szüksége. Sucharda Ferenc HC Nové Zámky-elnök ezzel kapcsolatban péntek este blogunkat arról tájékoztatta, hogy az eddigi kerettel utaztak Erdélybe, újabb nyitrai játékosok nem csatlakoztak hozzájuk, mivel rájuk otthon is fontos feladatok várnak, a hétvégén meg kell őrizni az alapszakasz 2. helyét. Elképzelhető azonban, hogy jövő hét közepén Érsekújváron néhányan pályára lépnek közülük. A játékosmozgások miatt tehát nem egyszerű használható következtetéseket levonni, a jegyzőkönyvekből az látszik, hogy Ondrej Stefanka kimondottan HSC-specialistának számít, hiszen a négy szeredai mérkőzés alatt három pontot is szerzett.

Előzetes jóslásokba nem bocsátkozunk, a HSC mellett szól, hogy megelőzte az Érsekújvárt az alapszakaszban, hogy a legutóbbi meccsen 3-0-ra nyerni tudott még Érsekújváron is, és hogy hazai pályán játszik. Az Érsekújvár viszont egymás elleni eredményekben jobb. A két csapatban némileg hasonló stílusban jégkorongozik, hiszen a HSC-nél is csehszlovákok a meghatározó játékosok. Szombaton este hatkor a védekezőspecialisták erőpróbájának első felvonása következik.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): Nagyon kemény elődöntő vár ránk, bátran ki merem jelenteni, hogy nincs esélyese ennek a párharcnak. Ellenfelünkből felkészültünk, bár én magam még nem meccseltem ellenük, de ismerjük az Érsekújvár előnyeit. Szlovák stílusú hokit játszanak, ennek megfelelően kiválóan korcsolyáznak és nagyon technikásak. Erős keretük van, amelyet két lett játékossal is megerősítettek. De különösen hazai környezetben csakis a győzelem lehet a cél. Szerencsére újabb sérültjeink nincsenek, teljes kerettel készülünk szombatra.

Robert Spisak (Érsekújvár): A playoff meccsek már másról szólnak, mint az alapszakasz. Itt már bármi megtörténhet, és mi megteszünk mindent azért, hogy elvegyük a Csíkszereda pályaelőnyét. Nagyon fontos lesz, hogyan tartják be a taktikai utasításaimat a játékosok. A szombati meccsen számítani tudok az összes játékosomra, mivel nincsenek sérültjeink.

HSC Csíkszereda–HC Nové Zámky 5-3

   

Megmutatták a csíki fiatalok, hogy lehet számítani rájuk, ők nyerték meg a MOL Liga első elődöntőjét a HSC-nek az Érsekújvár ellen. Becze három gólban volt benne, Tranca két gólt lőtt. Nagyon jól kezdődött a mérkőzés a vendégek számára, hiszen nem egészen másfél perccel a kezdés után már náluk volt a vezetés, Barcak szerzett gólt. A hazaiak próbálkozásait Krizan hatástalanította, pedig gólszerzési alkalom akadt bőven, összesen 15 lövéssel kínálták meg a szlovák kapust. A szünet után még gyorsabban érezett a következő érsekújvári gól, mint az első harmadban. Mihajlov mindössze 35 másodperc alatt növelte a vendégek előnyét, ezúttal Moldován kiállítása miatt emberelőnyben. A 34. percben Tranca szépített, de egy percen belül érkezett a felvidékiek válasza, Mamonovs révén. Még a szünet előtt Molnár Zsombor hozta ismét közelebb a hazaiakat, A fiatal játékos Baron 2+2 perces kiállítását használta ki. A harmadik harmad elején Becze egyenlített, három perccel később pedig ő adott gólpasszt Trancának, csíkszeredai emberhátrányban. Ez a találat döntőnek bizonyult, először vezetett a HSC, és mint később kiderült, ez volt a győztes gól is. A vendégek ugyanis hiába próbálkoztak, nem tudtak Kozuch kapujába találni. A végén Krizant is lehozták az egyenlítés érdekében, de a próbálkozás a visszájára fordult, Novak talált az üresen maradt kapuba, beállítva ezzel a végeredményt.

archív fotó: HSC Csíkszereda

Gál Sándor, HSC Csíkszereda: „A csapat ismét igazolta, hogy van tartása. A mérkőzés első felében nem nekünk állt a zászló, de hittünk benne, hogy meg tudjuk fordítani. A játék alapján pedig egyáltalán nem voltunk olyan hátrányban, mint amit az eredményjelző mutatott. Nagyot harcoltunk. Kicsit későre érkeztek a gólok. Ez a győztes mérkőzés plusz motivációt ad a holnapi mérkőzésre.”

Robert Spisak, Érsekújvár: „Jó mérkőzés volt, amelyet sajnos az utolsó harmadban elveszítettünk. A végén igyekeztünk visszajönni a mérkőzésbe, több lehetőségünk is volt. A kapuslehozatal sajnos nem jött össze. Megyünk tovább. Vasárnap pedig remélem, hogy sikerül győznünk.”

 

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1800 néző. Játékvezetők: Lascar, Toparceanu, Butucel, Redai.
Kozuch: 88,9% (Ruczuj)
K
Krizan: 90,5% (Zima)
Adorján, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
1
Hrudík, Tjoluskins, Mihajlov, Stefanka M., Mamonovs
Kósa, Papp, Molnár Zsolt, Moldován, Fadrny
2
Gabris, Ruzicka, Dobry, Uhnák
Nagy, Flinta, Kmit, Becze, Tranca
3
Král, Baron, Barcak, Stefanka O., Tarnóczy
Péter, Bors, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T.
4
Németh, Lehocky, Spisák, Púchovsky, Klobucnik
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:25 NZÁ Barcak
0-2 20:35 NZÁ PP Mihajlov Hrudík Mamonovs
1-2 33:45 SCC Tranca Becze Kmit
1-3 34:30 NZÁ Mamonovs Stefanka M. Tjoluskins
2-3 36:38 SCC PP Molnár Zsombor Adorján
3-3 42:00 SCC Becze Fadrny
4-3 45:05 SCC SH Tranca Becze
5-3 58:45 SCC EN Novák Adorján
42 Kapura lövések száma 27
18 Kiállításpercek 22
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 8., péntek
ROM 12:00 STEGAL 2-9VÉGE
DEBL 15:15 KMHGRZ 7-0VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 1-5VÉGE
EL 18:00 SCCMIS 1-3VÉGE
EL 18:30 TITFTC 3-2VÉGE
DEBL 19:15 GEPLNZ 10-0VÉGE
december 9., szombat
DEBL 11:15 GEPGRZ 9-2VÉGE
U18 13:00 VICETO 3-2 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 5-1VÉGE
U18 15:00 KACMAC 0-3VÉGE
EWHL 16:15 SAEKMH 1-4VÉGE
DEBL 16:25 MACLNZ 4-0VÉGE
EL 17:00 SCCMAC 3-4VÉGE
EL 17:00 VC2UTE 4-6VÉGE
U18 17:10 OKWMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 BRAMIS 0-3VÉGE
U18 17:30 KMHEHL 0-10VÉGE
EBEL 17:45 AVSDEC 2-1VÉGE
U18 18:40 UTERBS 1-2VÉGE
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 
U18 17:20 ETOUTE 
ROM 17:30 STESCC 
EL 18:30 MISMAC 
U18 18:40 VASMIS 
EBEL 19:15 MZAAVS 
BL 20:00 ZSCLIB 
    • SPORT 2
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 
EL 17:50 VC2MAC 
MK 18:00 DABVAS 
december 14., csütörtök
U18   MISMAC 
U18 16:00 PEFZEG 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 SZDDHK 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18   AVSMIS 
U18   MACETO 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk