Amiért a MOL Ligában indultunk, megkaptuk
Szerdán egyeztet a HK Nitrával az Érsekújvár, a megbeszélések tétje, hogy az Extraliga 2. helyezettje a MOL Ligában is bevethető 6 játékosból hányat enged át a hétvégére.
Sucharda Ferenc, a HC Nové Zámky elnöke a Jégkorongblognak elmondta, csapatából minden játékos egészséges, ideális helyzetben van Robert Spisak edző. “Az a tervünk, hogy Csíkszeredában legalább egyet nyerjünk meg a hétvégi két elődöntőből. Ez sohasem könnyű feladat, de a playoff mindig más, mint a bajnokság. Úgy kell játszanunk, hogy nincs tovább. Sok fiatal játékosunk van, akik eddig legfeljebb a juniorbajnokságban játszottak rájátszásban, ez nem jelent előnyt, de van jó néhány rutinos hokisunk is, az ő feladatuk lesz segíteni a többieket.”
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
Bár még nincs vége a szezonnak, Sucharda elnököt megkérdeztük arról is, hogyan értékeli mindazt, amit szlovákiai csapata a MOL Ligában tapasztalt. “Elégedett vagyok, amiért itt indultunk, megkaptuk. Látok több pontot is, ahol előre lehetne lépni, a legfontosabb, hogy kéne még 1-2-3 erős csapat a ligába, és akkor hamarosan egy erős nemzetközi ligánk lenne.”
A szóban forgó 6 nyitrai játékos közül 4-ről néhány hete írtunk. A klubvezető hozzátette, több játékosát is hívják extraligás csapatok a rájátszásba, akiknek szintén kettős játékengedélyük van, tehát nem csak arról kell tárgyalnia a következő napokban, hogy ki jöhet, hanem hogy ki ne menjen el. Az érsekújvári csapat csütörtökön indul útnak Csíkszeredába, ahol szombaton és vasárnap játssza le a HSC-vel a MOL Liga-elődöntők első két meccsét.
További cikkek
- Mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után
- A végén odaadtunk egy gólt, ami nehéz, de tetszett több minden, amit a csapat tett a jégen
- Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket
- A srácok nagy többsége csak utas volt a meccsen
- Osztálykülönbség volt a két csapat között
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3