Teljesen más világ, más a hoki felfogása Csehországban

A 17 évesen a budapesti divízió 1/A-s juniorvilágbajnokságot is megjáró Horváth Alexszel beszélgettünk a kezdetekről, a tavalyi drezdai bronzéremről, a nyáron jött csehországi lehetőségről. A 2006-os születésű hátvéd Dunaújvárosból indulva jutott el Európa egyik legjobb juniorbajnokságába, stabil tagja a Trinec U20-as csapatának, áprilisban akár harmadszorra vehet részt korosztályos világbajnokságon.

A város szülötteként Dunaújvárosban nevelkedtél, egészen 2021-ig, 15 éves korodig az Acélbikákat erősítetted, majd a Kárpáti Farkasokhoz igazoltál. Milyenek voltak a kezdetek, hogyan kerültél a Farkasokhoz?

Így van, Újváros volt az én indulópontom. Ott tanultam meg minden alapot, kicsiként rengeteg külföldi tornára jártunk, szerencsére sok inger ért minket. Jó brigád jött össze, sokat voltunk együtt a pályán és azon kívül is. Ahogy idősebbek lettünk, kezdtük komolyabbra venni a figurát, elhatároztam, hogy profi jégkorongozó szeretnék lenni, és ennek mindent alárendelek. Így nagyobb lépésre szántuk el magunkat, a 2006-os korosztály magja, 10-12 gyerek átment Érdre a Kárpáti Farkasokhoz (szerk.: a Dunaújváros a 2021/22-es szezonban nem indított ifjúsági csapatot), és bár a társak a régiek voltak, mégis új környezetbe kerültünk. Autóval jártunk át edzésre, meccsre Érdre, ez egy 20-25 perces kocsiút tőlünk. A Farkasokkal U16-ban, U18-ban, sőt az osztrák bajnokságban is sok meccset játszottunk, akkor éreztem meg, hogy itt az ideje megnézni a külföldi vonalat, a sportot tenni meg elsőnek.

Hogyan sikerült Érdről kiigazolni a német U17-es bajnokságba, miként kerültél Drezdába?

Kaptam néhány e-mailcímet, több csapatnak is elküldtem az anyagomat, az ESC Dresden válaszolt a leghamarabb. Lebeszéltük, hogy kiutazom 4-5 napra, jól is sikerült a lehetőség, az első meccsen például egyből be is találtam. Pozitívak voltak az első külföldi benyomások, élveztem ott lenni, sokat tanultam és fejlődtem abban a szezonban, próbáltam a helyiektől ellesni, miket csinálnak másképp a magyarokhoz képest. A szezon végén kis ifiként sikerült kikerülnöm az U18-as világbajnokságra, ami szintén egy nagy élmény volt.

A Drezdában 35 mérkőzésen 10 gólt lőttél és 9 gólpasszt jegyeztél, a klub megnyerte az északi csoportot, kvalifikált a 8 csapatos felsőházra, ahol a negyedikek lettetek. A playoffban csak az első négy gárda csapott össze, végül bronzéremmel fejeztétek be az idényt.

Amikor kiköltöztem, kérdeztem a srácokat, hova saccolnak minket, és ők nem érezték a top négyes esélyt. Aztán amikor megnyertük az északi csoportot, akkor elhittük, hogy van keresnivalónk. A legjobb 8 között is jól szerepeltünk, mindent kitettünk a jégre, bekerültünk a felső négybe, így bejutottunk a final fourba, amit az egyesületünk örömmel meg is rendezett. Németországban csak az U20-as korosztályban van négy nyert mérkőzésig tartó rájátszápárharc, U17-ben mindenről egy meccs dönt. Az Eisbären Berlin ellen egy végletekig szoros mérkőzésen sajnos 4-3-ra kikaptunk, nekem jól ment a játék, gólt lőttem, asszitoltam, magyar csapattársam, Barna Olivér szintén betalált. A bronzmeccsen aztán 0-2-re álltunk az első harmad után a Mannheim ellen, letörtek voltunk, de hittünk egymásban, ez a szezon nem érhetett így véget. A második játékrészben fordítani tudtunk, végül 6-2-es végeredménnyel szereztük meg a harmadik helyet. Ez a klub eddigi legjobb eredménye az U17-es korosztályban, rendesen felhype-oltak minket.

A remek szezon ellenére nem maradtál Németországban, a cseh junior extraligás Trinechez szerződtél. Honnan jött ez a nem mindennapi lehetőség? Eleve nem sok magyar van sajnos Csehországban, erre te annak a Trinecnek a korosztályos együttesében lettél alapember, amelynek nagycsapata az előző négy Extraliga-cím birtokosa.

Drezdában is kaptam volna lehetőséget, a juniorok edzője visszavárt a következő szezonra. De én szerettem volna még egy nagyobb lépést tenni, az elérhető legmagasabb szinten játszani. Nyáron kint voltam egy hetet Finnországban, sokáig úgy nézett ki, hogy egy U18-as együttesnél kötök ki, szerettek volna megszerezni. Korábbi edzőm – Babic Vladimir, aki a kezdetektől foglalkozik velem – a kontaktjai révén összehozott egy trineci próbajátékot, ahová ő is elkísért. Kint már tudtam, ha itt kapok lehetőséget, akkor biztosan ezt választom. Teljesen más világ, más a hoki felfogása Csehországban. Jó benyomást tudtam tenni, megállapodtunk a Trineccel. Egy nagyon komoly létesítményben edzünk, játszunk, minden adott a fejlődéshez.

Mennyi lehetőséget kapsz a csapatnál, miben számít rád az edzői stáb?

A cseh juniorbajnokságban egy csapatba csak két külföldi nevezhető, egy 2005-ös lett hátvéddel vagyunk ketten légiósok. Elsőéves junior vagyok, majdnem a legfiatalabb az egész keretben. 15-20 perc jégidőt kapok a meccseken, örülök neki, próbálom minél jobban kihasználni. Emberhátrányt megyek, abban kifejezetten sokat vagyok fent, de persze a támadásból is próbálom kivenni a részem, az edzőm mindenhol számít rám. A Brno ellen megjött az első gólom is, már nagyon vártam, lőttem már mindenféle vasat, oldalsót, felsőt, eddig mindig kifelé pattant. Most egy jó bulit követően el tudtam lőni takarásból, és szerencsére ezúttal befelé pattant a vasról, sokat dolgoztam érte.

Jelenleg a 8 csapatos felsőház harmadik helyén álltok, mi a célotok az idei szezonra?

A csapat és az én célom is az, hogy megnyerjük a bajnokságot, látok is rá esélyt, bárkit meg tudunk verni. Az elvárás velünk szemben, hogy bekerüljünk az elődöntőbe. A felsőházban nagy harc megy az első négy hely elérésért, azok a csapatok rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg az 5-8. helyen végzők playoff-kvalifikációra kényszerülnek az alsóházi legjobbak ellen.

Ifjúsági korúként decemberben bekerültél az U20-as nemzeti együttesbe a hazai rendezésű divízió 1/A-s junior világbajnokságra. Meglepődtél?

Amikor augusztusban behívót kaptam, fiatalként próbáltam minden lehetőséget kihasználni. Amikor a második összetartáson is számoltak velem, úgy voltam, be akarok kerülni a vébékeretbe. A decemberi táborba jól felkészülten érkeztem, sokat dolgoztam, és szerencsére sikerült is megtapadnom.

A világbajnokságon nem rajtolt jól Magyarország, az első négy mérkőzést elvesztettük, de a végén a franciák ellen sikerült kiharcolni a bentmaradást. Hogy élted meg a tornát?

Óriási élmény volt hazai közönség előtt jégre lépni, valóban extrát adott nekünk. Megfizettük a tanulópénzt: nem úgy kezdtünk, ahogy szerettük volna, de Franciaország ellen össze tudtuk szedni magunkat, és úgy zártuk a vébét, ahogy kellett.

Áprilisban, Dániában divízió 1/A-s ifjúsági világbajnokság vár rátok, borzasztóan erős mezőnnyel, az A csoportból leesett a németekkel, az alulról feljutott osztrákokkal, és akkor ott van még a házigazda dánok mellett Japán és Ukrajna is. Mire számíthatunk szerinted?

Az én célom mindenképpen egy éremszerzés lenne. Ha eleget dolgozunk, jól beleállunk, akkor nyilván bármi megtörténhet, akár a dobogó legmagasabb fokát is megcélozhatjuk. Hiszek a csapatban.