Két elvett linzi gól miatt forrnak az indulatok az ICEHL-ben

   

A Black Wingsnek egymás után két találatát is finoman szólva vitatható módon annulálták a végjátékban, abszolút kulcspillanatokban, aminek végül vereség lett az eredménye – a liga most utólag próbálja bizonygatni az igazát.

Forrnak az indulatok a szomszédban az osztrák bajnokság legutóbbi játéknapja óta. A Linz grazi vendégjátéka során ugyanis az utolsó hat percen belül, 2-2-es döntetlenállásnál rövid egymásutánban két, teljesen szabályosnak tűnő vendégtalálatot is elvettek a kapu elmozdulása címszóval, a sereghajtó 99ers így végül kihúzta a rendes játékidőt, a túlórában pedig lett vb-bronzérmes klasszisa, a duplázó Krastenbergs második góljával megnyerte az összecsapást. A közfelháborodás hatására a liga egy eléggé izzadságszagú magyarázóvideóval igyekszik utólag bizonygatni az ítéletek jogosságát. Ha jól értjük, az ő olvasatukban az a perdöntő bizonyíték, hogy a kapu – egészen pontosan a jobb vas – az inkriminált helyzetek pillanatában nem volt teljesen a helyén (azt csak mi tesszük hozzá, hogy talán nem függetlenül a rutinos Volden kapus tevékenységétől, de a videó kommentárjában a grazi jégfelület sajátos jellege is elhangzik), ezzel együtt nagyon erős lenne azt állítani, hogy ezen múlott volna érdemben bármi is. Duplán nem értjük a dolgot, hiszen az IIHF legutóbbi, idevágó passzusa éppen az ilyen szituációkra alkalmazva mondja ki, hogy ha a kapu legalább részben a rögzítésen marad, a gól érvényes lesz, amennyiben a korong keresztülhalad a gólvonalon – a felvételek tanúsága alapján ez egyik esetben sem kérdőjelezhető meg, és a graziaknak sem jutott eszükbe reklamálni. A helyzet azért is nagyon kényes, mert a hatodik helyen álló Linz emiatt nem tudott előrébb lépni a tabellán, három helyett végül csak egy ponttal gazdagodott, márpedig a top 6-ért folyó óriási harcban ez akár a végelszámolásnál is döntő jelentőségűnek bizonyulhat.

Sorsolás
Tabella
Kanadai tábláz
at

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum