Két “micsigeni” volt egy játéknapon

   

Az Anaheimben Trevor Zegras, a Chicagóban Connor Bedard talált be látványosan.

A tavalyi finálét követően először találkozott egymással a Florida és a Vegas. A két döntős találkozóját ezúttal a Panthers nyerte, amely hazai jégen győzött 4-2-re. A hazaiaknál, Carter Verhaeghe győztes gólt szerzett és megszerezte karrierje 100. gólját a délkeleti gárdában, a vendégeknél véget ért Jack Eichel 12 meccses pontszerzős sorozata, amely egyben franchise-rekord is volt.

A Dallas drámai körülmények között győzött a Nashville ellen 3-2-re. A Stars először a harmadik harmad közepén szépített, majd az utolsó 15 másodpercben Craig Smith és Jani Hakanpää találataival fordított.

stars preds

Az egyaránt három pontot szerző William Nylander, Auston Matthews párosnak köszönhetően a Toronto gond nélkül hozta el a pontokat Columbusból. A duplázó Matthews már 28 találatnál jár a szezonban és ezzel vezeti a góllövőlistát.

A Minnesota négy nap alatt másodszor verte el a Bostont: a Wild 19-én vendégként nyert 4-3-ra, most pedig saját közönsége előtt győzött 3-2-re. Kirill Kaprizov egymás után a harmadik mérkőzésen talált be, Marcus Foligno pedig győztes gólt szerzett. A Minnesota az utolsó hét meccséből hatot behúzott, a Boston viszont mind a négy legutóbbi találkozóját elbukta.

Timo Meier két gólja és Vítek Vanecek 22 védése is kellett ahhoz, hogy a New Jersey 3-2-re nyerjen a Detroit ellen. A Devils mesterének Lindy Ruffnak ez volt a 115. győzelme a csapat élén, amivel feljött a harmadik helyre Peter DeBoert (114) megelőzve. A lista élén Jacques Lemaire (276) és John Hynes (150) áll.

A visszatérő Jacques Martin először nyert régi – új klubja, az Ottawa élén. A Senators a Penguinst fogadta, de hiába vezetett kétszer is kettővel, a Penguins 4-4-nél utolérte a házigazdáját és kicsikarta a hosszabbítást. A győztes gólt végül Tim Stützle lőtte, ami a Sens első sikere volt hat vereséget követően.

A Tampa szétlövésekkel győzött 2-1-re Washingtonban. A meccs hőse Andrej Vaszilevszkij volt, aki 32 lövést fogott a 65 perc alatt és még hármat a rávezetések során. A Bolts pluszpontot jelentő találatát Victor Hedman lőtte.

A New York Islanders végig vezetve, az összesen három egységgel záró Anders Lee vezetésével hozta el a pontokat a Carolina csarnokából. Az Isles 5-4-re győzött és ennek köszönhetően a legutóbbi 19 mérkőzésből 17. alkalommal szerzett pontot. A meccs érdekessége volt, hogy mindkét Carolinában és a New Yorkban játszó Sebastian Aho is betalált.

A hazai jégen játszó Rangers megszenvedett a győzelemért a Buffalo ellen, mert csak a hosszabbításban tudott nyerni a Gardenben 4-3-ra. Mika Zibanejad egy gól mellett kettőt előkészített, közte Chris Kreider győztes gólját. A vendégeknél Rasmus Dahlin 10. gólját lőtte, ezzel a teljes mezőnyben először érte el a 10 gólos határt a hátvédek között.

A sérülés miatt 20 mérkőzést kihagyó Trevor Zegras egy micsigenivel tért vissza az Anaheim csatársorába, ám ez is kevésnek bizonyult a Seattle ellen, amely elvitte a pontokat a Honda Centerből. A Kraken 3-2-re győzött, a mind a három találatban szerepet játszó Vince Dunn vezetésével. A Seattle az utolsó hat mérkőzésen mindig szerzett pontot, amely a csapat idei leghosszabb sorozata.

Volt egy micsigeni a St. Louis–Chicago mérkőzésen is, ahol a Blackhawks ritkán látható leolvadást produkált. A Blackhawks 12 perccel a befejezés előtt még 5-2-re vezetett és gyakorlatilag a zsebében érezhette a győzelmet, ám a fennmaradó játékidőben ötöt kapott, amiből Jordan Kyrou kettőt vállalt magára.

bedard micsigeni

Nathan MacKinnon továbbra is megállíthatatlan. A Colorado 4-1-re győzött az Arizona ellen, az Avs legjobbja pedig egy gólpasszal 18 találkozóra nyújtotta a pontszerző sorozatát, amivel megdöntötte William Nylander idényrekordját. MacKinnon mellett Alekszander Georgijev emelkedett ki, aki 24 lövést fogott és csak három percre volt a shutouttól.

Továbbra is bombaformában van a Los Angeles, amely ezúttal a Calgaryt állította félre. A Kings 5-3-as sikeréhez Quinton Byfield egy duplával, Drew Doughty és Anze Kopitar pedig két – két gólpasszal járult hozzá. A Los Angeles 30 mérkőzés után 42 ponttal áll, ez a második legjobb idénykezdet a franchise történetében. Ettől jobb mérleggel csak az 1980/81-es idényben állt a Kings, amikor 44 pont gyűjtött.

A Vancouver 11 gólos találkozón verte a San Josét. A Canucks 2-2 után rázta le a csoportjában utolsó helyen álló ellenfelét és végül 7-4-re nyerte a mérkőzést. A hazaiaknál hatan szereztek két pontot, de belőlük is kiemelkedett Andrei Kuzmenko, aki kétszer vette be a vendégek kapuját. A Vancouver a győzelemmel már 49 pontos és az első helyen várhatja a három napos karácsonyi szünetet. Keleten a Rangers az első 47 egységgel, ám a vesztett pontokat tekintve jobban áll, mint a nyugati parti riválisa.

NHL, december 23.:

Nashville–Dallas 2-3

Florida–Las Vegas 4-2

Columbus–Toronto 1-4

Minnesota–Boston 3-2

New Jersey–Detroit 3-2

Ottawa–Pittsburgh 5-4 h.

Washington–Tampa Bay 1-2 b.

Carolina–NY Islanders 4-5

NY Rangers–Buffalo 4-3 h.

Anaheim–Seattle 2-3

St. Louis–Chicago 7-5

Colorado–Arizona 4-1

Los Angeles–Calgary 5-3

Vancouver–San José 7-4

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum