Valamelyik éremre esélyesek lehetünk a vébén

A Düsseldorf korosztályos csapatai után immár a tengerentúlon, az NCDC-s Pueblo Bullsnál pontgyűjtögető Hiezl Balázzsal beszélgettünk a német és az amerikai tapasztalatokról, valamint a nyakunkon lévő, vasárnap a Tüskében elrajtoló divízió 1/A-s junior világbajnokságról.

A Vasas utánpótlása után a Düsseldorf U17-es csapatához kerültél, ahol az első szezonodban 28 mérkőzésen 25 pontot termeltél, a másodikban pedig az U20-as keretben ezt a teljesítményt megtoldottad pont per meccs átlaggal a rájátszásban. Könnyű volt megugrani a magyar és a német hokikultúra közötti szintkülönbséget?

A bemutatkozó idényem első két hónapja rendkívül nehezen indult, de szerencsére a szezon végére sikeresen összeszedtem magam, ráadásul a középszakaszban pont/meccs átlagnál jobb mutatóval tudtam segíteni a társaimat. A második évem természetesen már egyszerűbb volt: hiába léptem egy korosztállyal feljebb, változatlanul ugyanannál az egyesületnél játszottam, ami a konzisztencia szempontjából sokat nyom a latban. Mindent összevetve, a döcögős rajt ellenére végül csak belemelegedtem.

Hogyan kerültél ki az NCDC-be, részt kellett venned próbajátékon? Mostanában sok magyarnak meggyűlik a baja a vízumszerzéssel, neked zökkenőmentesen mentek a dolgok?

A pueblói GM megkeresése által jutottam ki Amerikába. Először egy hónapon keresztül folyamatosan csak meetingeltünk, aztán végül a leigazolásom mellett döntöttek. Ugyanúgy, mint mindenkinek, nekem is részt kellett vennem a kvázi alaptáboron, a main camp-en. Fontos tudni, ez csapatprotokoll, ami az összes játékosra vonatkozik, nincs kivételezés. Amikor még Németországban játszottam, már akkor sejtettem, hogy a jövőben egyszer a Pueblónál fogok kikötni. A main camp után újabb erőfelmérő következhetett, ekkor már a keretszűkítésen átesett edzőtáborban kellett helyt állnom, ahol már „csak” 30-an versengtünk. Ez a létszám aztán még tovább csökkent, de szerencsére ekkor is átmentem a rostán, így végül sikeresen aláírhattam a szerződésemet. A vízumszerzés nekem egyelőre nem jelentett problémát, jelenleg ESTA-val tartózkodom kint az Államokban.

Mik az első benyomásaid a tengerentúli ligádról, mit várnak tőled az edzőid a Pueblo Bullsnál?

Kimondottan gyors, kemény és fizikális a játék odakint – én személy szerint pont az efféle hokit preferálom. Az edzőim természetesen, mint mindenki mástól, tőlem is produktivitást követelnek. Szerencsére az egész stáb célja, hogy magasabb szintű játékosokká formáljanak bennünket.

Mekkora átjárhatóság van a csapatból felfelé, az NAHL-be, vagy esetlegesen lefelé, a USPHL-be? „Veszélyeztetett” vagy valamelyik irányba?

Kimondottan nagy átjárás tapasztalható mindkét irányba, úgy saccolom, a szezon kezdete óta körülbelül 15 játékos rotálódott nálunk – sokukat áthelyeztek az USPHL-be, néhányan pedig feljebb kerültek az NAHL-be. Ez nem ritka Amerikában, az ehhez hasonló folyamatok ugyanúgy megfigyelhetőek a riválisainknál, a többi gárdánál is ekkora volumenű játékoskeringő tapasztalható. Szóval gyakoriak az effajta lépegetések, de ha az én státuszomat vizsgáljuk, akkor, hál’ istennek, nem gondolnám, hogy lefelé „veszélyeztetett” lennék. Igaz, fentről sem kaptam még megkeresést, de rajta vagyok az ügyön.

2023-ban az U18-as válogatott csapatkapitánya voltál. Mi kell ahhoz az edzőtáborban, hogy a junior válogatottba is stabilan be tudd verekedni magad?

Tovább kell folytatnom a produktivitásomat egy kis kreativitással megsépekelve, véleményem szerint nem lehet gond, ha a legjobb teljesítményemet tudom nyújtani.

Mikor érkeztél és mit vársz a decemberi, hazai rendezésű világbajnokságtól?

Már egy hete itthon vagyok, éppen múlt kedden szállt le a gépem Budapesten. Még a válogatottal való találkozás előtt hozzá szerettem volna szoktatni a szervezetemet a jetlaghez, továbbá az sem hátrány, ha idő előtt elkezdek újra megbarátkozni az európai szabványméretű pályákkal. Ennek a két tényezőnek köszönhető, hogy kimondottan csak ezért hamarabb hazajöttem. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, valamelyik éremre mindenképpen esélyesek lehetünk a vébén – de hogy melyikre érhetünk oda végül, nem tudom megjósolni.