Véget ért Taylor Hall szezonja

 

A korábbi MVP-nek a jobb térdében elszakadtak a szalagok, már meg is műtötték.

A 2018-ban 93 pontot szerző és alapszakasz legjobbjának választott csatár évek óta csak keresi önmagát. Az elmúlt öt évben öt csapatban (Devils, Sabres, Coyotes, Bruins, Blackhawks) is megforduló Hall ezen időszak alatt csupán egyszer érte el a 20 gólos és a 60 pontos határt, így aligha véletlen, hogy vándormadár lett belőle. A nyári holtszezonban az újjáépülő Chicago ajánlatát fogadta el zsíros, évi hatmilliós gázsiért, ahol sérüléséig 10 meccsen 4 (2+2) pontig jutott. A 32 éves egykori 1/1-es aztán már a szezon második mérkőzésén megsérült, ami miatt kihagyni kényszerült jó néhány összecsapást. Ezt követően visszatért ugyan a jégre, de a november 9-én lejátszott Tampa elleni találkozón Michael Eyssimonttal ütközött, ez pedig sorsfordítónak bizonyult utóbb. A következő két mérkőzést biztonsági okokból kihagyta, de aztán visszatért a Nashville és a Buffalo elleni meccsekre, itt azonban már jelentkeztek a komolyabb gondok: a Columbus elleni bajnokin már nem volt a keret tagja, mert a közben lezajlott orvosi vizsgálat keresztszalag-szakadást állapítottak meg nála. Hallt azóta meg is operálták, a műtétet követően 10-12 hónapos kihagyás vár, ami azt jelenti, hogy ideális esetben is a 2024/25-ös NHL-szezon elejére térhet vissza a jégre leghamarabb.

Ráadásul közben Hall mellett a Chicago másik csatára, Andreas Athanasiou is sérültlistára került, így helyettük Joey Anderson és Cole Guttman érkezett fel az AHL-es Rockfordból.

taylor-hall

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum