Devon Toews 7 évre a Coloradóé
Eközben Owen Power a Buffalóval egyezett meg a folytatásról, szintén hét évben.
Az Avalanche és a Sabres is két kulcsjátékosával, pontosabban két hátvédjével egyezett meg a folytatásról. Mindkét játékosban közös, hogy 2024 nyarán jár le a jelenleg is aktív szerződésük és most ezt hosszabbították meg csapataikkal egészen 2031-ig. A 29 éves Toews a következő hét évben 50,75 millió dollárt kap majd kézhez, ami évente 7,25 milliót jelent. A karrierjét a New York Islandersben kezdő hátvéd negyedik szezonját kezdi a denveri gárdában. Toews kereken 200 alapszakasz – mérkőzésen játszott a Coloradóban és 139 pont került a neve mellé, amit a rájátszásban további harminc egységgel toldott meg. Végül két apró statisztika, hogy Toews mennyire fontos a Coloradónak: azon a 200 mérkőzésen amin jégre lépett, az Avs 139-45-16-os mérleget ért el és 294 pontot gyűjtött, ami a megszerezhető pontok 73,5%-a. A másik, hogy ezen időszak alatt a +/- táblázaton +122-t ért el, amivel toronymagasan első az NHL-ben, a második Matt Tkachuk +92-vel áll.
A Buffalo a héten már maghoz láncolta az első számú hátvédjét, Rasmus Dahlint 8 évre, most pedig Owen Powerrel egyezett meg a folytatásról 7 évben. A 2021-es draft legelső választottja idényenként 8,35 millió dollárt markolhat majd fel, ami összesen 58,45 milliót jelent a következő hét évben. Powerrel és Dahlinnal együtt a Buffalónak így már öt olyan 26 év alatti játékosa van, aki hosszútávú szerződéssel rendelkezik. A már említett páros mellett ide tartozik a szintén hátvéd Mattias Samuelsson (2030), valamint a két csatár, Tage Thompson (2030) és Dylan Cozens (2030) is.