![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/jkb_fejlec.png)
![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/pakk.png)
Az Edmonton kiharcolta a hetedik mérkőzést
A hazai pályán játszó Oilers a széria legsimább győzelmét aratta a hatodik találkozón.
Nagyon ritkán lehet kapura lövés nélkül meccset nyerni, ez igaz volt a Vancouver–Edmonton csata hatodik mérkőzésére is. A Rogers Place-ben az első harmad közepén szűk kettő perc alatt volt egy gyors gólváltás a felek között: Dylan Holloway szólógóljára Nils Hoglander válaszolt egy kipattanó beverésével. Amit ekkor még nem lehetett tudni, az az volt, hogy a Canucksnak az egyenlítő gól után gyakorlatilag momentuma sem lesz. Az Oilers védelme ugyanis kiválóan szűrte a Vancouver támadásait és a teljesen mérkőzésen mindössze 15 kapura lövést engedélyezett a vendégek csatársorának, amiből négy volt az első, öt a másodikban és hat a harmadik játérészben. Az Oilers eközben viszont élt a lehetőségeivel, hiszen a második felvonásban öt perc alatt ütött kettőt, a befejező játékrész elején pedig még egyet, amivel már 4-1-re vezetett. A hajrában Evander Kane találata már nem sokat számított, az Oilers 5-1-re nyert és a párharc legsimább győzelmét aratta, ami azért érdekes, mert az előző öt találkozón kivétel nélkül egygólos volt csak a különbség. Az Edmontonban Evan Bouchard és Ryan Nugent-Hopkins 1+2-vel zárt, Connor McDavid pedig három gólpasszt adott.
Leon Draisaitl a 60. playoff-mérkőzésén megszerezte a 100. pontját, ami minden idők harmadik leggyorsabb teljesítménye Wayne Gretzky (46) és Mario Lemieux (50) mögött. Legutóbb 2002-ben volt példa arra, hogy két kanadai gárda hetedik mérkőzést játszott, ekkor a Toronto és az Ottawa csapott össze. A mindent eldöntő hetedik mérkőzést magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik.
NHL, május 17.:
Edmonton–Vancouver 5-1 (a szériaállás 3-3)
NHL-playoff, főcsoport-elődöntők:
Nyugat:
Dallas–Colorado 4-2
Vancouver–Edmonton 3-3
Kelet:
Florida–Boston 4-2
NY Rangers–Carolina 4-2
További cikkek
- Luukkonen még 5 évig Buffalóban marad
- Online petíció indult az Edmonton új GM-je ellen
- Csak három hokis az évszázad legjobb sportolói között
- Köszönöm, Tampa!
- A Dallas utazik majd a legtöbbet a szezonban
- Dean Evason a Columbus új edzője
- Az év gólja születhetett volna meg az év meccsén
- Velenónak sem kell bíróságra mennie
- 1,2 milliárd dollárért kap új csarnokot Calgary