Próbajátékra várják a játékosokat az NHL-ben

 

Az első napon 12 hokis kapott úgynevezett PTO (professional tryout)-szerződést.

A tengerentúli bajnokságban bevett szokás, hogy azoknak a játékosoknak, akiknek a nyáron lejárt az aktuális kontraktusuk, és még nem tudtak maguknak csapatot találni, a klubok dobnak egy utolsó mentőövet, és próbajátékra hívják őket. Ennek a lényege, hogy végigcsinálják az edzőtábort és a felkészülést, jégre lépnek az előszezon felhozó meccsein, és megpróbálnak végleges státuszt kiharcolni maguknak az üresen maradt helyekre. A korábban elért elismerések és sikerek ilyenkor mit sem számítanak, kizárólag az ebben az időszakban elvégzett munka és teljesítmény. Így fordulhatott elő, hogy 2022 nyarán a teljesség igénye nélkül olyan játékosok kaptak PTO-szerződést, mint például a Triple Gold-club tag Eric Staal, vagy éppen a világbajnok Artyom Anyiszimov; de próbajátékon vett részt például James Neal, Derick Brassard Antoine Roussel és Derek Stepan is. Az NHL-csapatok tavaly összesen 42 játékosnak kínáltak PTO-szerződést a szezon megkezdése előtt, közülük végül csupán 12-en tudtak megfelelni az elvárásoknak, s kaptak végleges szerződést.

Az előttünk álló, 2023/24-es szezon csak október 10-én indul, az első PTO-szerződéseket viszont már a minap kiosztották az NHL-ben. Egyelőre 12 játékos kapott meghívót az edzőtáborokba – ebből hárman a Columbusba -, de ez a szám egészen biztosan emelkedni fog az elkövetkező 1-2 hétben. Természetesen idén is vannak húzónevek, hiszen a 12 játékos között már most olyanokat találni, mint a Washingtonnal 2018-ban Stanley Kupát nyert Alex Chiasson, a világbajnok Joel Kiviranta, vagy az a Sam Gagner, aki több, mint 1000 NHL-mérkőzéssel bír, és az elmúlt 35 év egyetlen játékosa, aki 8 pontot tudott szerezni egy mérkőzésen.

gagner

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum