Négy nappal a felkészülés kezdete előtt cserélt edzőt a Bolzano
Nem a Hydro Fehérvár AV19 az egyetlen ICEHL-együttes, amely kényszerűségből vált trénert az utolsó pillanatban.
A következő szezonban már nem Glen Hanlon irányítja az ICEHL-ben szereplő Bolzanót, adta hírül a klub honlapja. A 66 éves egykori NHL-vezetőedző, aki korábban másfél évig irányította az akkor a szlovák Extraligában szereplő DVTK Jegesmedvéket is, 2022-ben a Znojmótól érkezett Dél-Tirolba. Hanlon a legutóbbi alapszakaszt simán nyerte a Bolzanóval, és bár a rájátszás negyeddöntőjében nagyon megszenvedett a Linz ellen, végül döntőt játszhatott a Salzburggal, amelyet a bajnoki címről döntő hetedik meccs 59. percében bukott el. A hírek szerint a klubvezetés eredetileg Hanlonnal számolt volna a következő szezonban is, ám a kanadai-amerikai szakember családi okok miatt csak október végén tudta volna átvenni a szakmai munka irányítását.
Utódja a svéd Niklas Sundblad lesz, aki 15 éves edzői pályafutása során több DEL-csapatnál is megfordult, dolgozott a Kölnnél, majd 2014-ben bajnoki címig vezette az Ingolstadtot. Újabb kölni éveket követően három évig hazája élvonalában is tevékenykedett az Örebrónál. Sundblad az előző szezonban nem vállalt munkát, legutóbb 2021 novemberében állt a Schwenningen kispadja mögött.
A Bolzano augusztus 8-án Alta Badián kezdi meg felkészülését a következő szezonra, első edzőmeccsét 17-én vívja Vay Ádám előző csapatával, az alpesi ligás Fassa Falconsszal. Az ICE-ezüstérmes olaszok idén a Bajnokok Ligájában is szerepelnek, a hónap utolsó napján kezdik meg szereplésüket a komoly átalakuláson átesett sorozatban.
Forrás: Bolzano Foxes
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe