Kivel pótolja a Boston Patrice Bergeront?

   

A Bruins szakvezetése négy játékost vett célba.

Először is szögezzük le gyorsan: Patrice Bergeront nem lehet “helyettesíteni”. Amit az elmúlt 19 szezonban a Boston Bruinsnak nyújtott a jégen és a jégen kívül, azt egyszerűen nem lehet megismételni. Bergeron – aki a napokban jelentette be a visszavonulását – minden idők legjobb védekező csatára, amit az NHL-rekordot jelentő hat Selke-trófea is megerősít. Támadásban is kiemelkedően teljesített egész pályafutása alatt és még az utolsó idényében is képes volt 78 mérkőzésen 27 gólt és 58 pontot termelni az alapszakasz-rekordot elérő Bruinsban.

A Bostonnak jelenleg óriási lyuk tátong az első sorában és ugyanez igazi a másodikra is, ahol annak a David Krejcinek a pótlását kell megoldania a klubvezetésnek, aki még nem döntötte le, hogy hosszabbít vagy ismét hazatér Csehországba. A Pavel Zacha, Charlie Coyle kettősre nem lehetett panasza a Bruins szurkolóinak a történelmi idény után, de egyikük sem az a polc, mint Bergeron és Krejci, valamint ugyanez igaz a szabadügynök-piacról megszerzett Morgan Geekie-re is. A legnagyobb potenciál egyértelműen Zachában van, aki 27 góllal és 57 ponttal zárta az első bostoni idényét, tette ezt a második sor szélsőjeként, most viszont az első sor centerként kellene bizonyítania, ami óriási ugrás. Coyle egy kiváló two-way játékos, ezt bizonyította is, amikor Krejci a 2021/22-es szezont Csehországban töltötte. Ideális a harmadik sor középső játékosának szerepkörére, ami nem azt jelenti, hogy nem tudna a második működni, de 31 évesen még nem bizonyította, hogy ezt hatékonyan tudná csinálni.

A Boston menedzsmentje egyáltalán nincs könnyű helyzetben a pótlást illetően. Egyrészt a Bostonnak mindössze 6 millió dollárnyi szabad helye van, ráadásul van két korlátozott szabadügynök játékosa Jeremy Swayman és Trent Frederic személyében, akiknek még mindig nincs új szerződése. Másodszor a Bruins nem rendelkezik a következő draft első, második és harmadik körös választásaival, ráadásul a farmrendszerükben nincs olyan sok játékos, aki igazán a minőséget jelentené. Mindezek ellenére nem reménytelen a fekete-sárgák helyzete, ám ezért áldozatokat kellene hoznia. Cserealap lehet a már említett Fredereic és/vagy Swayman, vagy a 2021-ben az első körben draftolt Fabian Lysell. A Bruins használhatja a 2025-ös vagy 2026-os első körös választását is az üzletben és beáldozhatja azt a Derek Forbortot, akinek a fizetése 3 millióval terheli meg a bérkeretet.

Ezek figyelembe vételével 4 center lehet a Boston potenciális célpontja:

Elias Lindholm, Calgary Flames

Az évi 4,85 millió dollárt kereső svéd az elérhető centerek közül a legmegfelelőbb. Ő nem Bergeron, de sok mindenben hasonlít rá. Mindketten 180 centi magasak, jobbkezesek és erősek a kezdőkörben. Lindholm védekezésben is stabil, háromszor is a top 10-es volt a Selke-szavazáson, 2022-ben pedig a második helyen végzett. A gólszerzés nem az ő feladatköre, viszont kiválóan osztogat, remekül lát a pályán, megtalálja a réseket, hogy helyzetbe hozza a társait. Lindholm előnyben és hátrányban is rengeteg időt tölt a jégen, mindkét szituációban otthonosan mozog. Craig Conroy, a Calgary GM-je elmondta, hogy Tkachuk és Gaudreau után nem akarja újabb kulcsjátékosát elveszítenie, viszont Lindholm kijelentette, hogy nem áll szándékában meghosszabbítania a 2024-ben lejáró szerződését. Ez megkönnyítheti a Boston helyzetét, azzal azonban számolnia kell, hogy a jelenleg 4,85 millió dollárt kereső játékos bérét alaposan meg kell emelnie, ha megszerzi és és meg akarja tartani.

Mark Scheifele, Winnipeg Jets

Scheifele védekező játéka a pályafutása előrehaladtával egyre inkább csökkent, aminek következményeként az elmúlt két szezonban egyre többet játszott szélsőként, mint centerként. Támadásban viszont továbbra is kiemelkedően teljesített, hiszen az elmúlt szezonban 42 gólt szerzett. A Bostonnak szilárd védekező struktúrája van, ahol egy olyan két irányú társ, mint Brad Marchand, segíthetne Scheifele védekező játékának feljavításában centerként. A Boston helyzetét megkönnyítheti, hogy Scheifele szerződés is lejár jövőre, ráadásul Winnipegben egy ki nem mondott rebuild kezdődött. Pierre-Luc Dubois és Blake Wheeler már távozott, Connor Hellebuyck is belengette már a távozását, így a 30 éves center megszerzése nem lenne lehetetlen.

Scheifele

Logan Couture, San José Sharks

Egy esetleges Couture-cserének több akadálya van, mint megoldása. A 34 éves játékosnak még négy év van hátra a kontraktusából, ráadásul idényenként 8 millió dollárért, ami talán a legnagyobb buktató és csak úgy lenne megoldható, hogy ha a Sharks megtartaná a fizetése egy részét. Brent Burns esetében ezt már megtette és ez a terve Erik Karlsonnal is, hiszen másképpen aligha tudna megszabadulni a hátvédtől. Harmadszor viszont ez aligha tenné már meg a San José, hiszen így 6-8 millió dollárral kevesebbet fordíthatna a fizetésekre a kaliforniai klub. Az összes pénzüggyel szemben a mérleg másik oldalán viszont ott van Couture játékereje és a gyűrű iránti vágya. Az elmúlt idényben 27 gólt és 67 pontot szerzett és ami igazán figyelemre méltó, hogy igazi playoffmenő: a rájátszásban 116 meccsen 101 pont került a neve mellé.

Jevgenyij Kuznyecov, Washington Capitals

A Washington még nem kezdett bele egy újjáépítésbe, de lassan el kell kezdeni egy Ovecskin, Backström, Kuznyecov éra utáni időszakon, amelynek első lépése lehet az orosz center eladása. A 31 éves csatár ráadásul cserét kért, hiszen nem érzi biztosnak a helyét úgy, hogy a sorban ott van előtte a már említett Backström és Dylan Strome is, a Washingtonnak pedig luxus lenne egy 7,8 millió dollárt kereső játékost a harmadik sorban tartania. Kuznyecov nehéz idényen van túl: 12 gól és mindössze 55 pont került a neve mellé, ráadásul a +/- táblázaton -26 került a neve mellé, miközben egy évvel korábban 24 gólt szerzett és 78 pontot gyűjtött.

kuznyecov

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum