Szamszonov és Kurashev béréről is a bíróság döntött

 

Vince Dunn eközben megegyezett a Seattle-lel, így az ő esetében elmaradt az arbitráció.

Az NHL-ben ritkán fordul elő, hogy azok a játékosok, akik független döntőbírósághoz fordulnak a fizetésük megállapítása érdekében, ne tudnának megegyezni a csapatukkal a tárgyalóterembe lépés előtt. Az idei holtszezonban viszont két ilyen eset is előfordult, hiszen a torontói Ilja Szamszonov és a chicagói Philipp Kurashev esetében egyaránt ez történt. A Maple Leafs orosz hálóőre 4,5 millióban gondolkodott évente, ezzel szemben a szakvezetés 2 millióval kevesebbet adott volna neki. Mivel az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, a felek a bíróságra mentek, ahol a Szamszonovnak 3,55 milliót ítéltek meg egy évre. A 26 éves hálóőr az elmúlt idényben 27-10-5-ös mérleget ért el, 91,9% volt a védési hatékonysága és 2,33 a kapottgól-átlaga. A rájátszásra azonban alaposan leromlottak a statisztikái: 9 találkozón már csak 3,13 volt az átlaga, és csupán 89,8%-kal védett.

A Chicago Blackhawks és Philipp Kurashev között sem született megállapodás a meghallgatás előtt, így a svájci játékos esetében is a bíróságé volt az utolsó szó. A tavaly 70 mérkőzésen 25 pontot (9+16) szerző csatárnak 2 idényre 4,5 millió dollárt ítéltek meg, ami évente 2,25 milliót jelent.

A Szamszonov, Kurashev párossal ellentétben nem kellett bíróságra mennie Vince Dunn-nak és a Seattle-nek. Az elmúlt idényben 14 góllal, 50 gólpasszal és 64 ponttal mindhárom kategóriában új egyéni rekordot felállító hátvéd megegyezett a klubjával, és négy évre kötelezte el magát a Krakenhez. Az új szerződés 29,4 millió dollárt garantál a játékosnak, ami évente 7,35 milliót jelent a 2019-ben a St. Louisszal Stanley Kupát nyerő hokisnak.

dunn

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum