Nem lesznek speciális bemelegítőmezek az NHL-ben

   

A döntés azután született meg, hogy néhány játékos nem volt hajlandó szivárványszínű Pride-mezeket viselni.

Az NHL-ben évek óta hagyomány, hogy úgynevezett tematikus estéket tartanak valamilyen alkalomból. Ilyenkor a csapatok erre az eseményre készített speciális mezben melegítenek, majd a mérkőzésre átöltöznek a hagyományos szerelésbe. A találkozó után az erre az alkalomra készített különleges felsőket a játékosok aláírják, majd a klub elárverezi, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordítja. Ezekbe többek között beletartozik a Hockey Fight Cancer (a rák elleni küzdelem), a különböző fegyveres és egyenruhás szolgálatok támogatása és a Pride is.

Éppen utóbbi volt az, ami miatt az NHL a speciális bemelegítő mezek elhagyása mellett döntött. Név szerint hét játékos volt az, aki úgy döntött, nem vesz részt a meccs előtti bemelegítésben, amikor csapataik a meccsek előtt Pride-mezt öltöttek magukra. Ezt követően pedig néhány csapat úgy döntött, hogy kiáll a játékosa mellett, és kollektíven nem viselték a szivárványos mezt a bemelegítés során.

provorov

Az első játékos, aki megtagadta a Pride-mez viselését, a Philadelphia hátvédje, Ivan Provorov volt még idén januárban. Az orosz játékos az ortodox vallásra hivatkozott és döntése után megvédte őt a csapat edzője, John Tortorella. Ugyanígy a vallási meggyőződésre hivatkozva nem vette fel a mezt James Reimer, a San José kapusa, valamint Florida testvérpárja, Eric és Marc Staal. Az orosz játékosok közül a buffalói Ilja Ljubuskin, a montreali Gyenyisz Gurjanov és a vancouveri Andrej Kuzmenko szintén nem vettek részt csapataik bemelegítésében, ám az ő esetükben nem adtak semmi magyarázatot a távolmaradásra.

Gary Bettman, az NHL komisszárja így indokolta a liga döntését: “A New York-i igazgatótanácsi ülést követően azt javasoltam a csapatoknak, hogy ne legyen többé speciális bemelegítő mez, mert a tematikus esték egyre inkább elvonják a figyelmet arról, hogy valójában mi is a célja ezeknek. Alapjában véve a játékra kell összpontosítanunk, de ezeken a tematikus estéken továbbra sem feledkezünk meg azokról ügyekről, ami mellett ki kell állnunk.”

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum