A Hershey Bears az AHL bajnoka

 

A Bears a hetedik mérkőzés hosszabbításában húzta be a Calder Kupát Mike Vecchione révén.

A második számú észak-amerikai liga 2022/23-as döntőjének hetedik találkozóját a Hershey Bears nyerte hirtelen halálban 3-2-re a Coachella Valley Firebirds otthonában, ezzel összesítésben 4-3-mal húzta be a finálét. A Bears története során 12. alkalommal (1947, 1958, 1959, 1969, 1974, 1980, 1988, 1997, 2006, 2009, 2010, 2023) hódította el a Calder Kupát, amivel a liga legeredményesebb csapatának számít.

A mindent eldöntő összecsapás előtt mindkét fél megnyerte mindhárom hazai mérkőzését. A Coachella ráadásul a három hazai találkozójából kétszer is lenullázta a Herseyt és összesítésben 14-2 volt a gólaránya. A meccs feléig úgy nézett ki, hogy ez a tendencia nem is fog változni, hiszen a Firebirds már 2-0-ra is vezetett. A második játékrész második felében azonban jött egy rövidzárlat a hazaiaktól, a Bears pedig ezt három perc alatt két góllal is megbüntette. A 38. perctől kezdve tehát újraindult minden. A fennmaradó játékidőben mindkét oldalon bőven volt lehetőség a győztes találat megszerzésére, de több gól már nem született, így a liga történetében először volt hosszabbítás a hetedik mérkőzésen. A hős végül Mike Vecchione lett, aki a hirtelen halál 17. percében egy kapu előtti kavarodás után a leggyorsabban eszmélt.

A rájátszás legjobbjának járó Jack A. Butterfield-trófeát a Hersey kapusa, Hunter Shepard kapta. A 27 éves hálóőr a Bears mind a 20 playoff-mérkőzésén kezdő volt, ezeken a találkozókon pedig 14-6 volt a mérlege, 2,27-es a kapottgól-átlaga, 91,4%-os a hatékonysága és még volt három shutoutja is.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum