Tavaly nyáron indult a közös utazásunk, most, 9 hónappal később jön a legfontosabb meccsünk

Kevin Constantine jó és őszinte gondolatai a Németország elleni dilemmákról, a mindent eldöntő osztrák meccsről és a bíráskodáshoz való hozzáállásáról.

Arról, hogy a stáb a felforgatott kerettel és a pihentetésekkel előre “feladta” volna a németek elleni meccset: “Nem. Nyilván szerettünk volna nyerni, és bíztunk is benne, hogy képesek vagyunk rá. Viszont ilyenkor azt is el kell dönteni, melyik ujjadba harapj, és ez egy furcsa dolog a hokiban, amikor próbálod eldönteni, mire akarsz a legtöbb energiát hagyni. Például nem játszattuk az első számú kapusunkat, Bálizst, illetve Hárit, aki eddig a legtöbb jégidőt kapta. Ez ilyenkor kicsit szerencsejáték-jellegű dolog, de kénytelenek voltunk döntéseket hozni: úgy döntöttünk, igyekszünk a legjobbunkat nyújtani, hogy megnyerjük ezt a meccset, de ezzel egyidőben próbáltunk energiát is tartalékolni a mindent eldöntő másnapi meccsre.”

A bennmaradásról döntő utolsó, Ausztria elleni csoportmeccsünkről: “Ha jól emlékszem, tavaly augusztus 8-án, vagy valahogy a körül találkoztam először a srácokkal a válogatottban. Azon a ponton átbeszéltük, hogy a következő kilenc hónapunkat azzal szeretnénk tölteni, hogy a lehető legjobban felkészüljünk, hogy ezzel a társasággal közösen valami jót tegyünk a magyar jégkoronggal, s hogy ehhez a világbajnokságon a megfelelő eredményt érjük el. Ma pedig lejátsszuk azt a meccset, ami igazán számít. Ez mindenkit fel kell tüzeljen, aki valamilyen módon kapcsolódik a jégkoronghoz és éhes a sikerre. Nyilván legfőképpen a srácokat, akik extrém keményen dolgoztak ezért. Rengeteg munka volt videózás terén, kérdéssorok, tesztek, edzések, videokorrekciók és meccsek formájában; tényleg rengeteg munkát raktak bele abba, hogy olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy egy osztrákok elleni győzelem esetén meglegyen a bennmaradás. Mert most ebben a szituációban vagyunk – és nem tudom elképzelni, hogy valaki nem izgatott amiatt, hogy e ponton mi fog történni. Meglátjuk, mi fog, de az biztos, hogy most abban a pozícióban vagyunk, ahol eredetileg is szerettünk volna lenni. És ez annak a munkának az eredménye, amit mindenki beletett és amihez mindenki hozzájárult az egész szervezetből.”

Arról, jelenthet-e hátrányt az, hogy mi vasárnap délután is meccseltünk, míg az osztrákoknak pihenőnapjuk volt: “Nem tudom, mindenesetre az, hogy amíg mi egymást követő napokon játszunk, miközben Ausztria rápihenhetett, jelenthet nekik némi előnyt. Itt komoly kihívás oda-vissza meccselni, és pont emiatt döntöttünk úgy, hogy a németek ellen próbálunk megspórolni némi energiát a pihentetésekkel, de nem azon az áron, hogy egyúttal ne próbálnánk megnyerni a mérkőzést is a jégen lévőkkel. Ennek a tornának a legkeményebb része számunkra az volt, amikor előző este, majd a következő délután is játszanunk kellett, ráadásul az amerikaiak ellen. Most azért annyiban más a helyzet, hogy a németek ellen délután játszottunk, az osztrákok ellen pedig csak másnap este fogunk, ami nyolc órányi pluszt jelent, ez mindenképpen segítség: ezt nyolc extra óraként kell felfogni, ami alatt meg kell próbálni újraépíteni az energiaszintünket.”

A bíráskodásról nagy általánosságban: “Az edzői karrierem első felét azzal töltöttem, hogy arra pocsékoltam az energiám egy jelentős részét, hogy megpróbáljam befolyásolni a bírókat üvöltözéssel, mutogatással és vitatkozással. A második felét meg azzal, hogy egyetlen pillanatot se pazaroljak erre. Azt gondolom, a bírók itt nagy általánosságban jó munkát végeznek, és semmi, amit mondok, vagy csinálok, nem fog változtatni azon, amit ők csinálnak, szóval nincs szükségem rá, hogy arra fecséreljem az időmet, hogy ilyesmiken agyaljak – most kizárólag a pihenésre kell fordítani az energiánkat.”

fotók: Vörös Dávid/MJSZ