Szép lett volna egy bajnoki címmel búcsúzni, de így sem vagyok szomorú

A Finnországot 14 év után elhagyó Sebők Balázs újabb bronzéremmel köszönt el északtól és az Ilvestől. Elárulta, a tavalyinál rosszabbul élték meg az idei szezont, a saját teljesítményével viszont a csalóka számok ellenére is elégedett. És persze azt is, mikor csatlakozik a válogatotthoz, s mi vár ránk a neki hazai pályának számító tamperei Nokia Arenában, a kőkemény májusi elit-vb-n.

Volt egy kis záró ünneplés a megnyert bronzmeccs után? A tavalyi bronz után lemaradtál róla, mert rohantál haza a Ljubljanába induló válogatotthoz…  

Volt, de csak visszafogott formában – inkább az egy héttel korábbi szezonzárón buliztunk. Utána kaptunk egy szabad hetet, a csapat zöme most már Spanyolországban nyaral, én pedig már Budapesten vagyok, szombaton utaztunk haza.

Hogy viseltétek, hogy az előző szezon után ismét a bronzérem jutott nektek? Nagyon vágytatok legalább a döntőbe, de inkább a bajnoki címre.

Egyértelműen rosszabbul viseltük, mint tavaly. Nagyon nehéz év volt, eleve óriási csalódásként éltük meg, hogy a BL-csoportkörből a továbbjutást sem sikerült kivívnunk, rögtön a szezon elején volt is egy edzőváltásunk. Sok apró nehézség, változtatás hátráltatott minket idény közben, de úgy gondolom, hogy a BL-kudarcot követően csapatszinten jól reagáltunk ezekre. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy az alapszakaszban sikerült végül a második helyen zárnunk, úgy, hogy tulajdonképpen egészen az utolsó fordulóig versenyben voltunk az alapszakasz-győzelemért. Szóval összességében mondhatom, hogy idén csalódottabbak voltunk, a bronzérem után sem lehetett azt az örömöt érezni, mint amit tavaly.

Pedig a playoff első körét sima 4-1-gyel vettétek, és aztán az elődöntőben is végig nagyon kiélezett meccseket vívtatok a Lahtival.

Én a karrierem során még nem tapasztaltam ilyesmit, mint most, hogy úgy éreztem, egy négy nyertig tartó szériából végül nem a jobb csapat ment tovább. Persze véletlenül sem a Pelicans érdemeit akarom elvitatni, a maguk módján abszolút megdolgoztak a továbbjutásért, küzdöttek foggal-körömmel, belevetődtek mindenbe, és végül ők jöttek ki jobban. Nyilván egy finn bajnoki bronzérem nem egy rossz eredmény önmagában – már ha csak azt vesszük, hogy az Ilvesnek az elmúlt 22 évből ez a két érme van, a tavalyi, meg a mostani –, de szerintem mindenki érezte, hogy ebben a csapatban sokkal több volt.

Mi az oka, hogy végül nem jött ki?

Azt azért nem árt végiggondolni, hogy a tizennégy másik csapatnak is az a célja, hogy bajnokságot nyerjen, így megy neki mindenki a szezonnak és aztán később a rájátszásnak is. Tény, a playoff első körében nagyon jól játszottunk, a 4-1-es összesített végeredmény valóban simának tűnt, és magabiztosnak és éreztem magunkat. A Pelicans elleni szériában viszont egyszerűen semmi sem pattant jól nekünk, nem jöttek a gólok sem, holott az egész szezon során mi lőttük a legtöbbet. A másik oldalon volt egy nagyon jó kapusteljesítmény, de mi sem tudtunk olyan hatékonyan dolgozni a kapuk előtt, mint kellett volna. Ezek az apró, pici dolgok aztán összeadódtak, és nem tudtunk megújulni. Nem akarunk kifogások mögé bújni, hogy miért nem sikerült jobban, néha ilyen a sport.

fotók: Facebook/Ilves Hockey

Hogyan értékeled a saját teljesítményedet? Szigorúan a pontok alapján voltak már jobb szezonjaid, de közben meg végig az első két sorban mentél, komoly jégidőkkel.

Szerintem ez volt az első olyan évem, amikor a számok egyáltalán nem tükrözték a pályán mutatott teljesítményemet. Belülről úgy éreztem ugyanis, hogy ez volt az eddigi legjobb szezonom, az eddigi legjobb formámban – aligha véletlen, hogy miként te is mondtad, végig az első két sorban játszottam nagy perceket. Kizárólag a statisztika alapján ez valószínűleg nem így lett volna. Pici hiányérzetem legfeljebb azért lehet, mert pont a rájátszásban sikerült be egy koronavírus, az nagyon nem jött jókor, de egyébként amit idén tudtam mutatni, arra nem lehet panaszom. Egy olyan csapatban voltam végig első-második soros, amelyik a BL-győztes mögött végzett a második helyen az alapszakaszban, ez azért talán egy jó visszaigazolás. Az biztos, hogy egy ideig ez volt az utolsó finnországi idényem, nyilván szép lett volna egy aranyéremmel búcsúzni, emiatt van bennem minimális csalódás, de összességében inkább örülök a teljesítményemnek.

Nem volt titok, hogy nem maradsz Finnországban, de a hogyan továbbról lehet már valamit tudni? DEL-t szimatolunk…

Ha minden igaz, szerdán már hivatalos lesz, hol folytatom, addig erről nem szeretnék többet elárulni. De annyit elmondhatok, hogy valóban nem Finnországban, és hogy jó lesz a váltás, én is nagyon izgatottan várom az új kalandot.

Valószínűleg mindenkit érdeklő égető kérdés, hogy mikor csatlakozol a válogatotthoz?

A stábtól kaptam egy hét pihenőt, elvégre nagyon hosszú szezonom volt, a Bajnokok Ligájával együtt közel hetven meccset nyomtam le, így vannak kisebb sérülések, bajlódások, amiknek rendbe kell jönniük. Épp ezért a nagy-britanniai meccseken még nem leszek ott, de egyénileg már elkezdem a munkát Fodor Szabolccsal, aki most nem tart a válogatottal Angliába, és utána csatlakozom majd a csapathoz a hét végén.

Egyik legmagasabban jegyzett topjátékosunkként és az északi hoki jó ismerőjeként mit vársz ettől az elit-vb-től magyar szempontból?

Nem árulok el titkot, nagyon nehéz világbajnokság lesz, teljesen nyilvánvaló, hogy egyik meccsen sem mi leszünk a favoritok. Ott is alakul még a forma, de tizenkét nap alatt hét mérkőzést játszunk világklasszis csapatok ellen: ha olyan szériát is fogunk ki, hogy végig a legjobb formánkat tudjuk hozni, a legjobb elitegyüttesekkel szemben akkor sem igen van esélyünk – félreértés ne essék, nem magunkat akarom degradálni, egyszerűen csak ez a realitás, ezt bele kell kalkulálni. Valószínű, hogy arra kell készülnünk, hogy egy meccset kell megnyernünk, és az lenne a kulcs, hogy az a bizonyos egy győzelem a jó meccsen jöjjön össze, mert mint tudjuk, Szentpéterváron például nem a jó meccset nyertük meg… A szurkolóknak mindenesetre annyit meg tudunk ígérni, hogy szívből és küzdésből nem lesz hiány, ezekből száz százalékot nyújtunk majd, aztán a végén meglátjuk, ez mire lesz elég.

Az, hogy neked gyakorlatilag hazai pályán lesz a vb, a tamperei Nokia Arenában, jelent bármit?

Picit örülök is, meg nem is, elvégre elég fura pikantéria, hogy tizennégy év után elhagyom Finnországot, erre két hétre rá jöhetek is vissza ugyanide, Tamperébe. De az úgymond hazai közegnek mindenképpen örülök, jó érzés lesz ebben a miliőben vébézni, még ha nem is gondolnám, hogy bármi előnyöm származna belőle, hiszen ide csapatként jövünk majd. Legfeljebb annyi előnyöm lesz, hogy én tudom, hol lehet a legjobbakat vacsorázni…