Első légióskalandnak tökéletes volt, most boldog vagyok, hogy a válogatottal lehetek

Bálizs Bence 92% feletti hatékonysággal és alig 2-es kapottgól-átlaggal vezette a lengyel rájátszásba a Jastrzebiét, ahol aztán hajszálra voltak a meglepetéstől.

Az életében először külföldön szerencsét próbáló kapus és családja nem bánta meg a légióskalandot, fejben érettebb lett, de most már örül, hogy a nemzeti csapatban lehet és védhet, barátok között.

Mondhatjuk, hogy amiért kiigazoltál Lengyelországba, az sikerült: sokat és jól védtél, rájátszásba vezetted a Jastrzebiét, ott pedig hajszálon múlott, hogy végül alulmaradtatok a későbbi bajnok Katowicével szemben.

Nagyon közel voltunk az elődöntőhöz, a negyeddöntőben csak a hetedik meccs döntött az esélyesebb Katowice ellen. Egyébként megmondom őszintén, nekem ott nem úgy ment, ahogy egy hetedik meccsen kellett volna, hogy tartást tudjak adni a csapatnak, de a hatodik mérkőzés otthon 1-1 volt a rendes játékidőben, és a hosszabbításban volt sanszunk eldönteni, akkor mi mentünk volna tovább. Nyilván óriási dolog lett volna, sajnos nem így alakult. A Katowice utána még egy hétmeccses szériát vívott, aztán pedig 4-0-al abszolválta a döntőt, szóval látható, hogy végül tényleg a legjobb csapattal szemben maradtunk alul. De igazából ennek a szereplésnek is örülök, annak meg főleg, hogy valóban sokat játszottam, jól is ment, jól is éreztem magam kint végig. Amiért odamentem, sikerült elérni, és ez a lényeg.

fotó: JHK GKS Jastrzebie/Facebook

Maradt bennetek hiányérzet, vagy összességében elégedettek voltatok a végeredménnyel?

Ez az ötödik hely a csapat összetételét alapul véve szerintem viszonylag reális. Lehetett volna belőle negyedik is, mert az elején belecsúsztunk egy négymeccses vereségsorozatba, ha az nincs, akkor lehet, hogy egy kicsit előrébb végzünk. Úgy érzem, nagyon apró nüanszokon múlott az egész. És azt mondom, talán a tapasztalatlanság volt a legnagyobb hátrányunk, ezeket a bizonyos nüanszokat leginkább rutinnal lehetett volna átugrani. Ha az megvan, talán mehettünk volna még egy kört a playoffban, vagy zárhattunk volna eggyel előrébb – ennek azért lett volna jelentősége, mert Lengyelországban az első négy jut be a Lengyel Kupába. Apró, pici pontvesztések voltak, amit azért sajnáltam, mert az elején azt éreztem, lehet ebben több, mint ami aztán a vége lett, de még egyszer mondom, így visszagondolva ez egy reális eredménynek mondható.

Egy ilyen klubszezon után milyen érzésekkel jöttél haza a válogatotthoz?

Mindig jó érzés a válogatotthoz jönni. Az utolsó klubmeccsünk előtt összeszedtem egy kisebb sérülést, utána hazaköltöztünk, és már csak azzal törődtem, hogy az rendben legyen. Majdnem három héten át csak ezzel foglalkoztam Fehérváron – nagyon sokat köszönhetek sok mindenkinek, akik segítettek, mert nagyon-nagyon vártam már a válogatott összetartást. Boldog vagyok, hogy itt lehetek végre, és védek is, nagyon élvezem, tényleg.

A család hogy bírta a lengyelországi légióséletet?

Szerencsére nagyon jól elvoltak a csajok! Ilyen szempontból jó volt maga a város elhelyezkedése, csupán kettő olyan túránk volt, ami egész napos volt, ráadásul kocsival Magyarországra is négy és fél óra alatt haza lehetett érni, ha el kellett valamit intézni. Én pedig mindössze hét perc sétára laktam a pályától, szóval tényleg jól éreztük magunkat – első ilyen légióskalandnak tökéletes volt, még ha bizonyos dolgok teljesen máshogy is működnek ott. Ezeknek a miértjét egyébként abszolút megértem, és hál’ Istennek ebben nagyon sokat segítettek a csajok, hogy ne foglalkozzak velük, engedjem el őket. Például ha volt egy edzés, amiről kicsit frusztráltabban jöttem ki, ők ott vártak az ajtó előtt, hazamentünk, együtt ebédeltünk, a kisasszony elaludt, így tök jó volt, megvolt a magunk rutinja.

Amit a szezon elején meséltél, hogy picit nehezebben fogadták el a stílusodat, menet közben hogyan alakult?

Nagy szerencsémre elég hosszú pórázon tartottak (nevet). Tényleg sok teret kaptam, csúnyán fogalmazva azt csináltam, amit akartam. Megvolt a saját szabadságom, volt, amiben a csapattól teljesen külön kezeltek – például kondiba akkor mentem, amikor én akartam, nem kellett velük tartanom –, ez a fajta bizalom pedig nyugodtságot és komfortot adott. Ha pedig esetleg bármiféle nézeteltérés volt, nem egyformán láttunk valamit, akkor megbeszéltük és elfogadták.

Hogy érzed, mely téren fejlődtél a legtöbbet a lengyelországi kaland során?

Talán abban fejlődtem a legtöbbet, hogy nem görcsölök rá olyan dolgokra, amiken már úgysem tudok változtatni. Például az első japánok elleni meccsen egy pont előttem megpattanó lövésből kaptam gólt az utolsó percben, a hónom alatt – előfordul, nem nagyon tudok vele mit csinálni, a következő nap igyekszem rajta javítani. Készülök, csinálom a munkámat és majd lesz, ahogy lesz. Élvezem, hogy itt lehetek, kihasználom a legtöbb pillanatát annak, amit itt töltök a válogatottnál. Az itt lévő srácok felével együtt nőttem fel, nekem ez nagyszerű dolog, hogy itt lehetünk és együtt küzdhetünk!

fotók: Nagy Gábor Sándor