Kezd magára találni a Colorado

 

A bajnokcsapat egymás után a negyedik mérkőzését nyerte azt követően, hogy az ezt megelőző nyolc összecsapáson mindössze 3 pontot szerzett.

A három hét után visszatérő Tristan Jarry és a három pontot szerző Jake Guentzel vezette 4-1-es győzelemre a Pittsburghöt az Ottawa ellen. A Pens kapusa még a bostoni Winter Classicon sérült meg, azóta nem állt a vasak közé, a Senators ellen viszont már őt nevezte Mike Sullivan a kapuba. Jarry meghálálta a bizalmat és 44 védéssel járult hozzá a Penguins győzelméhez, ez csupán egyetlen hárítással maradt el a karrierje legjobbjától. Jarry mellett Jake Guentzel emelkedett ki, ő két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

Akárcsak a Pittsburgh, a Colorado is 4-1-re győzött, mégpedig a Vancouver otthonában. Az Avalanche esélyt sem adott a hazaiaknak, hiszen már a féltávnál 3-0-ra vezetett, köszönhetően annak, hogy két kettős emberelőnyt is gólra váltott Valerij Nyicsuskin és Mikko Rantatnen jóvoltából. Háromgólos hátrányban a Vancouver hiába küzdött, ezt a különbséget már nem tudta eltüntetni a mérkőzés végéig. Az Avalanche egymás után a negyedik meccsét nyerte, és hosszú idő után ismét rájátszást jelentő helyen áll.

NHL, 2023. január 20.:

Pittsburgh–Ottawa 4-1
G: Guentzel (2), Rakell, Zucker ill. Tkachuk

VancouverColorado 1-4
G: Pettersson ill. Cogliano, Nyicsuskin, Rantanen, Hunt

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum