Mágikus Mats
Zuccarello három góllal és egy gólpasszal csapata minden találatából kivette a részét a Chicago ellen.
A Calgary nem tudott élni a hazai pálya előnyével és azzal, hogy 19-cel több kapura lövése volt, kikapott a St. Louistól 5-2-re. A helyzeteivel sokkal jobban gazdálkodó Blues a befejező húsz perc első felében játszott a legjobban, amikor hat perc alatt három gólt szerzett. A vendégeknél Jordan Kyrou kettőt vágott, Thomas Greiss pedig 41 lövést hárított. A Flames egymás után az ötödik mérkőzését veszítette el, a Blues ellenben a harmadikat nyerte egyvégtében.
A hazai pályán játszó Arizona kétgólos hátrányból verte 5-4-re a New York Islanderst. A találkozó első két gólját az Isles jegyezte, de a következő hat gólból ötöt a Coyotes, így öt perccel a befejezés előtt már a hazaiak vezettek kettővel. A vendégek másfél perccel a befejezés előtt még szépítettek és megfelezték a különbséget, de egyenlíteniük már nem sikerült. Az Arizonából Clayton Keller kétszer köszönt be, Nick Schmaltz három találatot készített elő.
Mats Zuccarello lesimázta a Chicago elleni mérkőzést. A Minnesota 4-1-re verte a Chicagót, a norvég szélső pedig karrierje második mesterhármasával és egy előkészítéssel járult hozzá a győzelemhez. Az utolsó kilenc mérkőzésén mindig pontszerző Zuccarello mögött nem sokkal maradt el Kirill Kaprizov, aki 1+2-vel zárta a találkozót. A 35 éves Zuccarello a triplájával a legidősebb játékos lett, aki mesterhármast lőtt a Wildban, korábban ezt rekordot Eric Staal tartotta. A Minnesota a legutóbbi négy meccsét megnyerte, a Blackhawks ellenben 14-et elvesztett az utolsó 15-ből.
NHL, 2022. december 16.:
Minnesota?Chicago 4-1
G: Zuccarello (3), Kaprizov ill. Toews
Calgary?St. Louis 2-5
G: Mackey (2) ill. Kyrou (2), Barbasov, Bucsnyevics, Saad
Arizona?NY Islanders 5-4
G: Keller (2), Gostisbehere, Bjugstad, Boyd ill. Aho, Barzal, Dobson, Beauvillier