A Rangers állította meg a Torontót és Marnert

 

A Leafs csatára klubrekordot jelentő 23 mérkőzés után, csapata pedig 16 összecsapást követően nem szerzett pontot.

Az Anaheim az utolsó 10 percben mutatott játékával nyerte meg a meccset Montrealban és zsinórban kilenc idegenben elszenvedett vereséget követően tudott ismét vendégként nyerni. A Bell Centerben a Ducks a harmadik harmad második felében három gólt szerzett és ennek köszönhetően 5-2-re győzött. John Klingberg duplázott és győztes találatot lőtt, Lukas Dostal 23 védéssel járult hozzá a sikerhez. Az Anaheim 31 mérkőzésből nyolcat nyert meg és mindössze a másodikat a rendes játékidőben.

A Tampa Bay másolta az Anaheim produkcióját és a befejező húsz percben lőtt három góljával verte 4-1-re a Columbust. Akárcsak a kaliforniai gárdában, itt is volt egy duplázó az utolsó harmadban, mégpedig az a Brandon Hagel, aki előkészítette Brayden Point győztes gólját. Hagel mellett három egységgel zárt a három gólpasszt kiosztó Nyikita Kucserov is. Steven Stamkos 14 mérkőzés után maradt pont nélkül.

Jake Oettinger nyerte meg a meccset a Dallasnak Washingtonban. A Capitals 46-26-ra vitte a kapura lövéseket, de a hatalmas fölény ellenére csak egyszer tudta bevenni Oettinger kapuját. A sok kihagyott helyzet végül a harmadik harmad legelején ütött vissza, amikor a Stars 79 másodperc alatt fordított Jamie Benn és Colin Miller találataival, beállítva a 2-1-es végeredményt.

Adrian Kempe volt a Los Angeles nyerőembere Bostonban, a szétlövések után 3-2-re megnyert mérkőzésen. A Bruins kétgólos vezetését követően a Kings Kempe befejező játékrészben ütött duplájával harcolta ki a hosszabbítást. A vendégek jobbszélsője a rávezetések során is eredményes tudott lenni, a győztes büntetőt azonban nem ő, hanem Trevor Moore lőtte az ötödik párban.

A Metropolitan-csoport hetedik helyén álló Philadelphia meglepetésre a divízió első helyét elfoglaló New Jersey otthonában tudott győzni 2-1-re. A Prudential Centerben szinte felborult a pálya, hiszen a Devils 49-24-re nyerte a lőpárbajt, de a bámulatos napot kifogó Carter Hart ellen ez is kevésnek bizonyult. Akárcsak az Anaheim, a Philly is zsinórban kilenc idegenbeli vereséget követően tudott ismét győzni vendégként.

carter hart

Denverben kísértetiesen hasonló meccset játszottak, mint New Jerseyben. A bajnokcsapat a Buffalót fogadta, ám hiába nyerte 41-21-re a kapura lövéseket, a Sabres 4-2-re győzni tudott. A vendégek két legjobbja az egy-egy gólt és gólpasszt szerző Tage Thompson, Rasmus Dahlin páros volt, valamint az az Ukko-Pekka Luukkonen, aki 39 lövést fogott és egészen a 49. percig hibátlanul védett.

Floridában szerezte meg egymás után a hetedik győzelmét a Pittsburgh. A Penguins 4-2-re győzött Sunrise-ban, köszönhetően a speciális egységek kiváló játékának. Mindkét csapat háromszor játszhatott emberelőnyben, de amíg a Panthers nem tudott élni ezekkel a lehetőségekkel, addig a Pittsburgh kettőt is kihasznált, sőt Kris Letang révén hátrányban is eredményes volt.

A Carolina majdnem elszórakozta a biztos győzelmet a Seattle ellen. A Hurricanes a második harmad elején már hárommal is ment, de ezután levette a lábát a gázról, a Kraken pedig két góllal büntette a lazaságot. A vendégeknek a második gól után 11 percük maradt az egyenlítésre, de nem tudták megszerezni a hosszabbítást jelentő találatot: maradt a 3-2 és a hazaiak sikere. Az előző két mérkőzésen hibátlanul védő Pjotr Kocsetkov 151 perc és 26 másodperc után kapott gólt, amivel megdöntötte Jason Muzzatti 1996-ban felállított (130:12) újoncokra vonatkozó franchise-rekordját.

Az aktuális Original Six-rangadón a New York Rangers 3-1-re verte a Torontót, amivel egymás után az ötödik találkozóját nyerte meg. A meccs embere a duplázó és győztes gólt szerző Jimmy Vesey volt, aki legutóbb 2021 márciusában tudott kettőt lőni egy meccsen, még éppen a Toronto tagjaként. A Leafs az ezt megelőző 15 mérkőzésén mindig szerzett pontot, 12 alkalommal kettőt is. Mitch Marner neve mellé klubrekordot jelentő 23 mérkőzés után nem került gól vagy gólpassz. Az aktív játékosok közül csak Patrick Kane-nek (26) és Sidney Crosbynak (25) volt hosszabb pontszerző sorozata.

A Winnipeg a hosszabbításban győzött 2-1-re a Nashville ellen. A Canada Life Centre-ben az első játékrész derekán volt egy gyors ütésváltás, majd a kapusok kerültek a főszerepbe, főleg Juuse Saros, aki 39 védéssel végig a meccsben tartotta a csapatát. A hosszabbítás utolsó előtti percében azonban már ő is tehetetlennek bizonyul Kyle Connor lövésénél, ami a Predators zsinórban ötödik vereségét jelentette.

A Vegas nem sok esélyt hagyott a Chicagónak, sima 4-1-es győzelemmel távozott a szeles városból. Reilly Smith kétszer köszönt be ? előbb emberhátrányból ?, Logan Thompson pedig 24 lövést fogott és alig több, mint három percre volt a shutouttól. Az elmúlt évtizedben siker sikerre halmozó Hawks borzalmas formában van: utolsó 5 meccsét elvesztette és a tizenharmadikat az utolsó 14-ből.

Az Edmonton egy szinte megnyert meccset engedett ki a kezéből a St. Louis ellen. A Blues nyolc perccel a befejezés előtt még kétgólos hátrányban volt, de érkezett a vendégek első találatát szerző Jordan Kyrou, aki először Robert Thomasszal lövetett egy gólt, majd megtette ugyanezt 20 szekundummal a befejezés előtt emberhátrányban Vlagyimir Taraszenkóval. Kyrou a folytatásban is főszereplő maradt, ugyanis ő volt az egyetlen, aki betalált a rávezetések során.

jordan kyrou

NHL, 2022. december 15.:

Montreal?Anaheim 2-5
G: Caufield (2) ill. Klingberg (2), Terry, Henrique, Vatrano

Tampa Bay?Columbus 4-1
G: Hagel (2), Bellemare, Point ill. Marcsenko

Washington?Dallas 1-2
G: Sheary ill. Benn, Miller

Boston?Los Angeles 2-3 b.
G: Hall, Marchand ill. Kempe (2)

New Jersey?Philadelphia 1-2
G: Hughes ill. Laughton, Konecny

Florida?Pittsburgh 2-4
G: Lomberg, Reinhart ill. Guentzel (2), Letang, Malkin

Carolina?Seattle 3-2
G: Szvecsnyikov, Stepan, Noesen ill. Donato, Sprong

NY Rangers?Toronto 3-1
G: Vesey (2), Chytil ill. Bunting

Winnipeg?Nashville 2-1 h.
G: DeMelo, Connor ill. Forsberg

Chicago?Las Vegas 1-4
G: Raddysh ill. Smith (2), Stephenson, Kessel

Colorado?Buffalo 2-4
G: Rantanen, Rodrigues ill. Thompson, Tuch, Dahlin, Cozens

Edmonton?St. Louis 3-4 b.
G: Hyman, McDavid, Yamamoto ill. Kyrou, Thomas, Taraszenko

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum