Magyar?szlovén pályázat a 2023-as vb-re

   

A két frissen feljutott válogatott szövetsége együtt adna otthont az A csoportos vb-nek, döntés május végén várható.

Közös sajtótájékoztatót tartott Ljubljanában a magyar és a szlovén szövetség elnöke és főtitkára, amelyen hivatalosan is bejelentették, hogy közösen pályáznak a 2023-as elitvilágbajnokság megrendezésére. A jelentkezést már csütörtökön benyújtották, de azzal vált érvényessé, hogy mindkét együttes feljutott az A csoportba. A jövő évi vb-nek Szentpétervár adott volna otthont, ám az Ukrajnában zajló háború miatt a nemzetközi szövetség megfosztotta a rendezési jogtól az oroszokat.

Mindkét szövetség elnöke, Such György és Matjaz Rakovec arról beszélt, hogy több egyeztetést tartottak az elmúlt hetekben, intenzíven dolgoztak a pályázaton, és úgy látják, a két ország képes megrendezni a tornát. ?Ezt a rendkívüli lehetőséget egy sajnálatos esemény teremtette meg. A nemzetközi szövetség bátor döntést hozhat, és bebizonyíthatja, hogy a vb ne csak az elit hokinemzetek játszótere legyen, hanem kisebb országoknak is lehetőséget adhat. Nincs könnyű dolgunk, mert két-három év helyett lenne szűk egy évünk a szervezésre, de mindkét ország fővárosának vezetése és kormánya támogatásáról biztosított minket, így van kis hátszelünk, hogy ezt meg tudjuk oldani? ? mondta Such György.

Budapesten az MVM Dome, Ljubljanában a Stozice Aréna lenne a helyszíne egy-egy csoportnak. A magyar fővárosban rendeznének két negyeddöntőt, az elődöntőket, a bronzmeccset és a finálét. A szervezés költségeit 20 millió euróra becsülik, ezt fele-fele arányban állná a két szövetség. Az A csoportos vb-k nyereséggel szoktak zárulni, és Sipos Levente főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a két csarnok össz-üléskapacitása 28 ezer, míg Szlovákiában 21 ezer volt, ahol szintén profitot termelt az esemény.

?Itt az idő, hogy a magyar szurkolótábor megkapja a lehetőséget, hogy saját fővárosában tudjon jó meccseken a hazai csapatnak drukkolni. A szlovén szövetséggel való együttműködésünk az elmúlt hetekben igazolta, hogy mi erre a vb-re maximálisan fel tudunk készülni. Eddig pályázni sem lett volna esélyünk a szabályok miatt, most viszont mindent meg kell tenni azért, hogy a rendezés valósággá tudjon válni? ? mondta az MJSZ főtitkára, aki szerint mások talán kevésbé őrültek ahhoz, hogy egy év alatt megpróbálkozzanak a rendezéssel, de a magyar és a szlovén félnek is annyira fontos ez, hogy vállalja, és mindent megtesz azért, hogy a döntéshozókat meggyőzze.

Elhangzott, hogy meg nem erősített hírek szerint Finnország és Lettország közösen kandidálhat még az eseményre ? ez azért is érdekes, mert a finnek az idei, a lettek a tavalyi vb-t rendezik, rendezték meg. Az IIHF május végén dönt a 2023-as házigazdáról.

20220506_HUN_SLO-11

Fotó: MJSZ/Vörös Dávid

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum