Megszerezte első győzelmét a Chicago

 

Patrick Kane mesterhármassal járult hozzá a sikerhez. Draisaitl utolérte McDavidet.

Az Edmonton nem kímélte az újonc Seattle-t és a 2+2-vel záró Leon Draisaitl jóvoltából lesimázta a meccset. A korábbi MVP és pontkirály az újabb négy egységével már 17 pontnál jár az idényben és ezzel befogta a liga kanadai táblázatát eddig egyedül vezető csapattársát, Connor McDavidet. A német szupersztár mellett Duncan Keith emelkedett ki, aki góllal ünnepelte 1200. mérkőzését. Az Edmonton egy vereség mellett a hetedik sikerét aratta és újabb győzelmével a Pacific-csoport élére állt.

A Chicago a Patrick Kane, Brandon Hagel, Jonathan Toews trió remeklésének köszönhetően nyert az Ottawa ellen és kilenc vereség után megszerezte első győzelmét a szezonban. A kapitány három találatot készített elő, Hagel kettőt vágott, Kane pedig egy assziszt mellett mesterhármast hintett. Kane a gólokat és a pontokat tekintve is a harmadik helyre lépett a Hawks örökranglistáján. Előbbin 408 góljával Steve Larmert (406), utóbbin Denis Savardot (1096) utasította maga mögé.

A nap rangadóját a Tampa Bay nyerte a Washington ellen. A fővárosiak alig több mint egy perc után vezetéshez jutottak és a folytatásban is aktívabbak maradtak. A pontosság azonban ezen az estén nem volt az erényük, nem úgy mint a hazaiaknak, akik sokkal kevesebb lehetőségből háromszor is eredményesek tudtak lenni. 8 perccel a befejezés előtt a Caps még szépített, de ez csak arra volt elég, hogy keretbe foglalja a meccset.

NHL, 2021. november 1.:

Tampa Bay?Washington 3-2
G: Killorn, Cirelli, Point ill. Leason, Sheary

Chicago?Ottawa 5-1
G: Kane (3), Hagel (2) ill. Formenton

Edmonton?Seattle 5-2
G: Draisaitl (2), Keith, Turris, Yamamoto ill. Schwartz, Soucy

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum