Győzelemmel startoló újonc érkezik Fehérvárra

 

A második hazai meccsét is behúzná a magyar ICEHL-csapat, ám a Val Pusteria kemény ellenfélnek ígérkezik.

Nagyszerűen kezdte a 2021/22-es szezont a Hydro Fehérvár AV19. Hári Jánosék végig dominálva verték 5-1-re pénteken este a Villachot, ezzel a tabella élmezőnyébe kerültek. Egy forduló után persze még semmi értelme helyezésekről beszélni, ezzel együtt kellemes látvány, hogy második a Volán  a Viennát 5-0-ra legázoló Klagenfurt mögött. Hogy a 3 pontból máris lesz-e 6, szombaton kiderül, hiszen Kevin Constantine együttese ismét jégre lép az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A mieink ellenféle ezúttal az abszolút ligaújonc Val Pusteria lesz. Az ICEHL újabb dél-tiroli klubja a legkevésbé sem magaslott ki az Alpesi Ligából korábban, habár az élmezőnyhöz tartozott, egyszer sem nyert, illetve az olasz bajnokságban sem ért fel a csúcsra. A legutóbbi szezonban az AL-ben már a negyeddöntőben kiesett, és otthon sem tudott fináléba jutni. Ezzel együtt az ICEHL-be felvették, és ezután jelentős erősítések következtek. Egyrészt a Val Pusteriában kezdte az új évadot az olasz válogatott stabil játékosainak egy jelentős része – Armin Hofertől Tommaso Traversáig, közel jártunk a számlálásban a tízhez –, másrészt légiósfronton is sikerült ászokra szert tennie a csapatnak. Említhetjük itt többek között Michael Carusót, aki 3 szezonon át szolgálta a Fehérvárt, de még inkább Johan Harjut. A kétszeres vb-bronzérmes svéd csatár 1+2 ponttal startolt, vagyis csapata mindhárom találatában benne volt Pozsonyban, ahol a Val Pusteria 3-2-re legyőzte a Bratislava Capitalst. Akárcsak a pénteki VSV-verést, ezt a találkozót is élőben közvetíti a Digi Sport.

A Hydro Fehérvár AV19–Villacher SV mérkőzésről Kevin Constantine és Rob Daum vezetőedzők mellett Magosi Bálint is nyilatkozott.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 10., vasárnap
EL 14:15 UTEDEB 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAGYE 4-5VÉGE
EL 16:30 FTCMIS 2-1VÉGE
EL 17:00 DABTIT 1-0VÉGE
EL 17:30 ETOMAC 1-5VÉGE
ICEHL 17:30 AVSDEC 1-3VÉGE
    • DIGI SPORT 1
október 14., csütörtök
EL 17:30 BRAMIS 7-2VÉGE
EL 17:30 GYEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 5-0VÉGE
EL 18:40 TITUTE 4-3 BVÉGE
október 15., péntek
EL 17:30 BRADEB 4-2VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:15 HCIAVS 1-4VÉGE
október 16., szombat
MK 14:00 WORZEM 
EL 14:15 TITETO 
    • M4 SPORT
MK 17:15 DABÚJA 
ICEHL 19:45 HCBAVS 
október 17., vasárnap
EL 16:30 BRAFTC 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:30 UTEMAC 
Partnerünk
Archívum