Dánia–Magyarország 2-3

 

A magyar női válogatott a két gólt szerző Huszák Alexandra és a győztes büntetőt lövő Gasparics Fanni vezetésével szétlövésben legyőzte világbajnoki ellenfelét.

A Dánia elleni első mérkőzésen a kapusok közül Szabó Fruzsina nem öltözött be, míg a mezőnyjátékosok közül Metzler Reginát nem nevezték. A vasak között Tóth Zsófia kapott lehetőséget. A meccs első emberhátrányát kivédekeztük, majd a büntetőpadról visszatérő Huszák Alexandrát ziccerben akasztották, így büntetőhöz jutottunk. A rávezetést védte Lisa Sellberg Jensen. A nyitó játékrész végén Rónai Alexandrát küldték ki két percre a svéd játékvezetők. A második felvonásban kimaradt a dánok harmadik és a magyarok első fórja. A harmad utolsó előtti percében emberelőnybe került Magyarország, amit Huszák bombagóljával ki is használt. A 44. percben Silke Lave Glud egy takarásból előtt korongból egyenlített. A folytatásban mindkét csapat kihagyott 1-1 emberelőnyt. Sokáig döntetlenre állt a találkozó, ám 80 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Huszák egy hatalmas dán védelmi hibát megbüntetve újra vezetéshez juttatta Magyarországot. Az előny nem tartott ki a végéig: Dánia hiába került emberhátrányba, lehozta kapusát és 5 az 5 ellen kiharcolta a hosszabbítást. A túlóra 58 másodpercnyi magyar emberelőnnyel indult, és 39 másodpercnyi vendég fórral végződött, de lányaink nem tudták eldönteni a meccset. Büntetőkre került sor, ahol Dabasi Réka okos rávezetése és Németh Bernadett higgadt emelése mellett két dán találat született, azaz nem hozott döntést az első öt pár, ahogyan a következő három sem. A kilencedik sorozat lezárta a meccset: Gasparics Fanni betalált, ellenben Josefine Jakobsen nem.

Magyarország 3-2-re nyert, szombaton 13 órától újra egymás ellen gyakorolnak a kanadai A csoportos vb-re készülő válogatottak.

denhun210212

fotó: MJSZ

A női válogatott programja:

Február 12., péntek, 17:00: Dánia–Magyarország
Február 13., szombat, 13:00: Dánia–Magyarország

A női válogatott 2021. februári kerete:

Név Klub
Kapusok
Németh Anikó MAC Budapest
Szabó Fruzsina MAC Budapest
Tóth Zsófia KMH Budapest
Hátvédek
Jelena Grkovic KMH Budapest
Németh Bernadett MAC Budapest
Odnoga Lotti Dartmouth College (USA)
Pártos Réka MAC Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Tóth Enikő KMH Budapest
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Budapest
Alexandra Gowie MAC Budapest
Horváth Imola MAC Budapest
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga Vienna Sabres (AUT)
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea MAC Budapest
Metzler Regina Vasas SC
Pázmándi Zsófia MAC Budapest
Pintér Hanna SDE Stockholm (SWE)
Pintér Lili SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra MAC Budapest
Somogyi Vivien KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Lisa Haley
Edzők: Mika Väärälä, Kis András
Kapusedző: Budai Krisztián
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Felszerelés-menedzser: Tornyi Gábor
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Csapatvezető: Jasó Judit
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila
Sportpszichológus: Nagy István/Soós Judit
Sajtó: Kaposi Dávid

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 15., csütörtök
U18 19:30 AUTHUN 3-6VÉGE
VÁL 20:45 HUNAUT 0-1VÉGE
    • M4 SPORT
április 16., péntek
U18 16:00 POLHUN 2-6VÉGE
VÁL 17:00 AUTBLR 1-5VÉGE
április 17., szombat
VÁL 16:00 HUNBLR INFO
    • m4sport.hu
U18 16:30 SLOHUN INFO
április 20., kedd
KHL 23:30 CSZAVG 
    • SPORT 1 (felv.)
április 22., csütörtök
KHL 22:30 AVGCSZ 
    • SPORT 2 (felv.)
Partnerünk
Archívum