Az Islanders lenullázta a Philadelphiát

 

A 4-0-ra megnyert hetedik mérkőzés után hétfőn már a napok óta pihenő Tampa vár a New York-iakra a keleti konferencia döntőjében.

Nem kétséges: Barry Trotz az NHL legjobb edzőjének járó Jack Adams-trófea legnagyobb várományosa. Legnagyobb ellenfele ugyanakkor saját maga. Azért, mert tavaly is megkapta a díjat, amely kétszer egymás után feltehetően csak akkor lehet az övé, ha most meg is nyeri a Stanley Kupát. Erre minden esélye megvan, hiszen lehengerlő hokit produkál az Islanders. Az a csapat, amely 1993-ban, 27 évvel ezelőtt járt konferenciadöntőben utoljára, és két playoffkörre is csak kétszer, 2016-ban és tavaly futotta tőle. Az Islanders sikerének titka a szisztematikus letámadás, amellyel csírájukban fojtja el az ellenfelek akcióit. A kapura lövéssel a normál körülmények között ellenállhatatlan Ovecskinnek is meggyűlt a baja az idei rájátszásban, és ugyanígy járt a Philadelphia is: a párharc vasárnap hajnali hetedik mérkőzésén az utolsó 15 alkalomból 14-szer kezdő Varlamovot tehermentesítő Thomas Greiss mindössze 16 védéssel ért el shutoutot. A védelem már egy éve is a liga elitjébe tartozott, és azóta támadásban is hatalmas fejlődést ért el a csapat. 3,38 gólt lőnek, ez a legalább 10 playoffmeccsig jutó csapatok közül a második mutató. A Philly ellen sem kellett sokat várni a gólra: Scott Mayfield és Andy Greene révén az első harmad felénél kettővel mentek. Brock Nelson a középső játékrészben háromra növelte az előnyt, majd a végeredményt Anthony Beauvillier állította be egy üres kapus találattal.

Négy csapat maradt versenyben az NHL-ben. Magyar idő szerint hétfő hajnali két órakor veszi kezdetét a nyugati konferencia döntője, ahol a Vegas Golden Knights és a Dallas Stars szerepel. Addigra a Boston Bruinst már napokkal ezelőtt kiiktató Tampa és az Islanders is átteszi a székhelyét Torontóból Edmontonba, hogy egy nappal később, kedd hajnalban ők is megkezdjék párharcukat a Stanley Kupa döntőjébe jutásért.

NHL, 2020. szeptember 5.:

Philadelphia?NY Islanders 0-4
G.: ? ill. Mayfield, Greene, Nelson, Beauvillier

A főcsoportdöntők párosítása:

Kelet:

Tampa Bay Lightning (2)?New York Islanders (6) 0-0

Nyugat:

Vegas Golden Knights (1)?Dallas Stars (3) 0-0

A főcsoport-elődöntők végeredménye:

Kelet:

Philadelphia Flyers (1)?New York Islanders (6) 3-4
Tampa Bay Lightning (2)?Boston Bruins (4) 4-1

Nyugat:

Vegas Golden Knights (1)?Vancouver Canucks (5) 4-3
Colorado Avalanche (2)?Dallas Stars (3) 3-4

A főcsoport-negyeddöntők végeredménye:

Kelet:

Philadelphia Flyers (1)?Montreal Canadiens (8) 4-2
Tampa Bay Lightning (2)?Columbus Blue Jackets (7) 4-1
Washington Capitals (3)?New York Islanders (6) 1-4
Boston Bruins (4)?Carolina Hurricanes (5) 4-1

Nyugat:

Vegas Golden Knights (1)?Chicago Blackhawks (8) 4-1
Colorado Avalanche (2)?Arizona Coyotes (7) 4-1
Dallas Stars (3)?Calgary Flames (6) 4-2
St. Louis Blues (4)?Vancouver Canucks (5) 2-4

A playoff-kvalifikáció végeredménye:

Nyugat:

Edmonton (5.)?Chicago (12.) 1-3
Nashville (6.)?Arizona (11.) 1-3
Vancouver (7.)?Minnesota (10.) 3-1
Calgary (8.)?Winnipeg (9.) 3-1

Kelet:

Pittsburgh (5.)?Montreal (12.) 1-3
Carolina (6.)?NY Rangers (11.) 3-0
NY Islanders (7.)?Florida (10.) 3-1
Toronto (8.)?Columbus (9.) 2-3

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum