Sidney Crosby idő előtt hagyta ott csapata edzését

 

A Pittsburg kapitánya mellett Jakub Voracek, Cale Makar, Zach Hyman és Pavel Bucsnyevics is kiszállt, Steven Stamkos ellenben visszatért.

A Penguins játékosai egymás között játszottak edzőmérkőzést, amelyen Crosby előbb szerzett egy gólt, majd a második harmadban elhagyta a játékteret. Mike Sullivan, a fekete-sárgák mestere betartotta az NHL vonatkozó szabályzatát: minden crosbys kérdést elhárított, így nem lehet tudni, hogy a klasszis miért hagyta félbe a gyakorlást. A kapitánnyal egy sorban játszó Conor Sheary is csak annyit mondott, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani az esetnek.

Hasonló történt Coloradóban is, ahol a Calder-trófeára jelölt Cale Makar jött le idő előtt a jégről. Természetesen Jared Bednar is tartotta magát az előírtakhoz, mondván, a kiváló hátvéd nem volt játékra alkalmas állapotban.

A New York Rangers tréningjéről Pavel Bucsnyevics távozott idő előtt ? róla sem adott semmilyen felvilágosítást a klub ?, a helyét Kaapo Kakko foglalta el az első sorban, Mika Zibanejad és Chris Kreider mellett. Ez utóbbi jó hír a Rangers szurkolóinak, mert sokáig úgy tűnt, a tavalyi draft második választottja nem lesz ott a visszatérésnél a diabétesze miatt. A nap két utolsó fontos hiányzója a Flyers szélsője, Jakub Voracek, valamint a Maple Leafs csatára, Zach Hyman volt. Ők a szombati napon el sem kezdték az edzéseket.

Ezzel szemben a visszatérés harmadik fázisának startja óta először edzett együtt a társaival Steven Stamkos. A sérüléséből felépült tampai kapitány Nyikita Kucserovval és Brayden Pointtal ment a Lightning első sorában.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum