Keresik a női válogatott új szövetségi kapitányát

 

A DEL-ben dolgozó Pat Cortina már az A csoportos nemzeti együttes szezon közbeni eseményein sem tudott részt venni.

A tizenegy év eltéréssel a magyar férfi és női válogatottat is elitbe juttató kanadai szakemberrel az M4 Sport készített interjút, amelyből kiderült: a jövőben nem tudja irányítani a női válogatottat, amely története legnagyobb sikerét aratta vele tavaly áprilisban Káposztásmegyeren. ”Az új általános igazgató megkeresett, és kifejtette a véleményét. Idén nem tudtam a lányok mellett lenni, Vas Márton pedig olyan kapitányt szeretne, aki az év egészében dolgozik a csapattal. Megértettem, és elfogadtam, hogy kikerültem a képből, teljesen világos a döntés” – fogalmazott Cortina. A szövetségi kapitány nem volt ott a kanadai A csoportos világbajnokságra készülő együttes ez évi tornáin, ám rendszeresen egyeztetett a másodedzőkkel, Marton Tiborral és Mika Vääräläval. Ez a felállás már a múlté.

Vas Márton általános igazgató a fejlemények kapcsán a jégkorongszövetség hivatalos honlapján elmondta:  „Pattel néhány héttel ezelőtt egyeztettünk. A klubkötelezettségei miatt nem tudta garantálni, hogy részt vesz a női válogatott eseményein. Én azt szeretném, hogy olyan ember irányítsa a csapatot, aki több időt van a lányokkal. Pat megértette és elfogadta ezt a helyzetet. Nagyon jó a kapcsolatunk, Magyarország pedig különleges helyet foglal el a szívében. Azt mondta, ha olyan feladattal bízzuk meg, amit el tud vállalni, akkor bármikor szívesen segít a magyar jégkorongnak.” A szakember hasonló szellemben fogalmazott az M4 Sportnak: „Remélem, a jövőben még lesz lehetőségem valamilyen formában segíteni, akár a férfi, akár a női válogatottat, vagy az utánpótlást. Bármiről is legyen szó, ha belefér, én csinálom.”

Az A csoportos női válogatott március végétől a kanadai Truróban a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozott volna a világelitben, ám a tornát a koronavírus-járvány miatt jövő tavaszra halasztották. Pat Cortina a szezon során a Grizzlys Wolfsburg együttesét vezette a német profiligában, amely a tabella 9. helyén végzett az alapszakaszban, míg a playoffot teljes egészében törölték.

A női szövetségi kapitány utódáról Vas Márton a következőket mondta: „Egy szakmai irányítót, egy vezért szeretnék a csapathoz. Hogy főállású lesz, vagy sem, az attól függ, hogyan tudunk végül megegyezni.” A koronavírus-járvány és következményei miatt a megoldás az MJSZ-honlap cikke szerint még nem született meg. Vas Márton emellett keresi saját utódát is, aki az U20-as válogatott élén veheti majd át a feladatait.

pathun

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 10., szerda
FELK 18:30 DEBFHA 3-2VÉGE
augusztus 12., péntek
FELK 17:00 KOSMIS 5-1VÉGE
FELK 17:10 FHADEB 2-3VÉGE
FELK 18:00 NZÁFTC 5-0VÉGE
augusztus 13., szombat
FELK 19:00 OLLBJA 9-1VÉGE
augusztus 16., kedd
FELK 18:40 BJADUM 
augusztus 18., csütörtök
FELK 17:00 DEBDAB 
FELK 18:00 UTELVC 
Partnerünk
Archívum