Először nyert az új edzőjével a New Jersey
A Devils az Arizona ellen szakította meg rossz sorozatát. Andersen, Marchand és Vlasic mérföldkőhöz ért, Kucserov megsérült, Duclair triplázott.
Hosszabbításban nyert az Islanders a Sabres ellen. A rendes játékidőben a New York kétszer is vezetést szerzett, a Buffalo viszont kétszer is egalizált, harmadszor azonban ? Anthony Beauvillier találata után ? már nem volt erre lehetősége. Jack Eichel a Buffalo első gólját előkészítette, a másodikat maga lőtte, ezzel egymás után a 16. meccsén szerzett pontot, megdöntve Patrick Kane idényrekordját. A Sabres kapitánya a 16 mérkőzésen 15 gólt lőtt és összesen 29 pontot szerzett.
Fantasztikusan kezdett a Rangers Anaheimben, de nem tudta kihasználni a lélektani fölényét, és végül büntetőlövésekkel vereséget szenvedett. A Rangers a 10. másodpercben lőtte az elsőt, a negyedik percben a másodikat, ám a Ducks összekapta magát, és szűk két perccel a befejezés előtt Hampus Lindholm révén utolérte Panarinékat. A rávezetések a negyedik körben értek véget, Kakko hibázott, Jakob Silfverberg nem.
Hét győzelem után első vereségét könyvelhette el Geoff Ward, a Calgary nemrégiben kinevezett vezetőedzője. A tökéletes mérleget a Carolina rontotta el, amely egyoldalú meccsen négyet ütve, egyet sem kapva ? hozta el a pontokat a kanadai városból. James Reimer 32 védéssel nullázott, Warren Foegele két emberhátrányos gólt szerzett. A Hartford/Carolina franchise történetében Foegele az ötödik, aki két emberhátrányos gólt tudott lőni, korábban ez csak a Mark Howe, Dave Tippett, Justin Williams, Patrick Dwyer kvartettnek sikerült.
Hosszabbításban győzött a hazai pályán játszó Ottawa a Columbus ellen. A rendes játékidőben mindkét oldalon volt egy duplázó: a hazaiaknál Anthony Duclair, a vendégeknél az az Alexandre Texier, aki az utolsó negyed órában lőtte mindkét gólját, megmentve az egyik pontot a Jacketsnek. A hirtelen halálban Duclair döntött, aki ezzel nemcsak a csapatának nyerte meg a találkozót, de a különcsatát is hozta Texier ellen. A balszélsőnek ez volt karrierje harmadik mesterhármasa.
Minden fontos esemény a második harmadba sűrűsödött a Bridgestone Arenában a Nashville?Dallas csoportrangadón. A Stars a játékrész legelején hátrányba került, de ezután összekapta magát és 12 perc alatt négyet rámolt be. Alekszandr Radulov két gólpasszt adott, Anton Hudobin 37 lövést fogott. A két klubnak ez volt az idei első találkozója, a második az új év legelső napján lesz a Winter Classic keretében.
Minnesotában hasonlóan alakult a forgatókönyv. A vendég Flyers ütötte az elsőt, de a hazaiak néggyel válaszoltak, amiből a vonalbíróval történt ütközésből regenerálódott Eric Staal kettőt vállalt. A veterán center a duplával egy pontra került az ezres határtól. A Wild az utolsó 12 hazai mérkőzésén mindig szerzett pontot, összesen 21-et a lehetséges 24-ből.
Jonathan Bernier vezetésével a Detroit nyerte az Original Six-rangadót Montrealban. A Red Wings hálóőre 42 lövést hatástalanított, és egy percnél is kevesebbre volt a shutouttól. A Detroit pontosan egy hónap elteltével nyert meg ismét két egymást követő mérkőzést.
A Washington győzött Tampában, amivel a nyolcadik sikerét jegyezte az utolsó kilenc összecsapásából. A csapatok 1-1-es állással vágtak neki az utolsó húsz percnek, amit a vendégek fölényesen húztak be 4-1 arányban, a két pontot szerző T. J. Oshie vezetésével. A Bolts nemcsak a mérkőzést veszítette el, hanem Nyikita Kucserovot is, aki egy blokkolás során sérült meg a lábán a második harmadban.
A Boston győzött Floridában, végett vetve ötös nyeretlenségi sorozatának. A Bruins háromgólos előnyt épített fel, amit a Panthers a hajrára minimálisra csökkentett. A fekete-sárgák győzelmét a mérkőzésen másodszor eredményes és a góllövőlistát 18 találattal vezető David Pastrnak biztosította be üres kapura. Az egy gólpasszt kiosztó Brad Marchand az 1053. meccsét játszotta a Bostonban, amivel a harmadik helyre lépett Don Sweeney elé.
A Pittsburgh Crosby és Malkin nélkül fordulatos meccsen győzött büntetőlövésekkel a Los Angeles ellen. A Kings ütötte az első kettőt, majd a Pens négyet, végül ismét a Kings kettőt. 4-4 után a plusz öt perc nem hozott gólt, így jöhettek a büntetők, a szétlövést a meccs legjobbja, Bryan Rust zárta le a negyedik párban. Rust a rendes játékidőben duplázott és még egy gólt is előkészített.
Háromgólos különbséggel nyert a Toronto az egymás után a negyedik meccsét elveszítő Edmonton otthonában. A találkozó legjobbja a karrierje 200. győzelmét szerző Frederik Andersen volt, aki 37 lövésből csak egyszer kapitulált. A dán hálóőrnek 344 mérkőzés kellett a kétszázas határhoz, ami minden idők negyedik legjobb eredménye Ken Dryden (309), Braden Holtby (319) és Jacques Plante (340) mögött. Nemcsak az Edmontonnak, Connor McDavidnek sem megy annyira, mint korábban: az Oilers kapitánya az utolsó kilenc meccséből negyedszer nem szerzett pontot.
Hét vereség után nyert a New Jersey, ami azt jelenti, hogy megvan Alain Nasreddine vezetőedző első sikere. A Devils gólszegény összecsapáson győzött Arizonában a 31 lövést hárító Mackenzie Blackwood vezetésével. A döntő találatot Kyle Palmieri ütötte hét perccel a befejezés előtt.
Bob Boughner is megszerezte első győzelmét a San José élén, miután a Sharks verte a Vancouvert. Evander Kane és Logan Couture egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A kettős mellett mindenképpen említést érdemel Marc-Edouard Vlasic is: ő a liga történetének 17. olyan hátvédje, aki egy klubban legalább 1000 mérkőzést játszott.
Fantasztikus hajrával győzött a St. Louis a Chicago ellen. Az Enterprise Centerben negyedórával a befejezés előtt még 3-0-ra vezetett a Chicago, de a Blues 13 perc alatt négyet vágva otthon tartotta a pontokat. Justin Faulk kettőt lőtt, Robert Thomas hármat készített elő.
NHL, 2019. december 14.:
Ottawa?Columbus 4-3 h.
G.: Duclair (3), Brown ill. Texier (2), Atkinson
NY Islanders?Buffalo 3-2 h.
G.: Dal Colle, Eberle, Beauvillier ill. Olofsson, Eichel
Anaheim?NY Rangers 4-3 b.
G.: Silfverberg, Gudbranson, Lindholm ill. Zibanejad (2), Panarin
Calgary?Carolina 0-4
G.: ? ill. Foegele (2), McGinn, Hamilton
Nashville?Dallas 1-4
G.: Watson ill. Comeau, Hintz, Oleksiak, Cogliano
Edmonton?Toronto 1-4
G.: Chiasson ill. Kerfoot, Mihejev, Gauthier, Marner
Minnesota?Philadelphia 4-1
G.: Staal (2), Parise, Soucy ill. van Riemsdyk
Montreal?Detroit 1-2
G.: Tatar ill. Bertuzzi, Green
Tampa Bay?Washington 2-5
G.: Point, Rutta ill. Backström, Eller, Hathaway, Oshie, Wilson
Florida?Boston 2-4
G.: Pysyk, Yandle ill. Pastrnák (2), DeBrusk, Krejci
Pittsburgh?Los Angeles 5-4 b.
G.: Rust (2), Blueger, Johnson ill. Wagner, Toffoli, Clifford, Amadio
Arizona?New Jersey 1-2
G.: Goligoski ill. Boqvist, Palmieri
St. Louis?Chicago 4-3
G.: Bozak (2), de la Rose, Faulk ill. Saad (2), Kane
San Jose?Vancouver 4-2
G.: Hertl, Meier, Kane, Couture ill. Virtanen, Horvat