Kevés esélyük van a múlt heti veszteseknek

 

Jelentős előnyre tettek szert a győztesek az első Magyar Kupa-kör odavágóin, van párharc, ahol a visszavágó már csak formalitás.

Elsőként este hatkor az UTE kezd a Dunaújvárosi Acélbikák ellen. A lilák simán nyertek Újvárosban, a vége 1-5 lett. A két csapat sok újat nem tud mutatni egymásnak, az elmúlt 12 napban már negyedszer találkoznak, a bajnokságban egy DAB-győzelem született Újpesten, amiért a lilák Dunaújvárosban vágtak vissza egy hosszabbításos győzelemmel. Azon a meccsen Duschek Dávid és Jared Brown volt a csapat legjobb játékosa. Ha hinni lehet a statisztikáknak, a kapus 66 lövést hárított és 98,5%-kal védett. Brown csapata mindkét góljában első előkészítőként volt benne. Nagy különbség, hogy míg Duschek szerdán is ott lesz az Újpest kapujában, addig Brownról ugyanez nem mondható el, tőle ugyanis időközben megvált már a klub. A sztárlégiós hiánya ugyanakkor a hétfői, Fradi elleni derbin nem látszódott meg a lilákon, nagy küzdelemre késztették a zöldeket, akik csak 4-3-ra tudtak győzni. Nagy kérdés, hogy 5-1-es UTE-előnyről mekkora tétje lesz a visszavágónak, az Újpest számára ideális lenne, ha mielőbb megszerezné a vezetést, azzal feltehetően minden nyitva maradt kérdésre válaszolna. Ez azonban nem feltétlenül lesz egyszerű feladat, hiszen bár a DAB védekezése nem ostromolja az egeket az Erste Ligában, eddig az ő kapusuk mutatja a legjobb teljesítményt. Jellemző, hogy az UTE elleni legutóbbi párharc során az 5-1-es zakóval együtt is 93,7%-kal védett, ha pedig csak a két jobban sikerült bajnokit számítjuk, akkor a mérleg felkúszik 96,1%-ra. Az esélyek tehát egyértelműen az UTE mellett szólnak, okos játékkal viszonylag egyszerűen megoldhatják a továbbjutást, de azért a világ egyik leggyorsabb sportjában ez sem lesz egyszerű feladat.

A DEAC fél hétkor kezd a Hokiklub Budapest ellen, ez a párharc még egyértelműbbnek tűnik, mint az UTE DAB elleni visszavágója. Bertáék a fővárosban is nyerni tudtak, méghozzá kiütéssel, 8-1 lett a vége a vendégek javára. Idén már másodszor nyert a HKB otthonában az egyetemi csapat, október 11-én egy hatost hintettek nekik, igaz, bő egy héttel később hazai pályán csak büntetőkkel tudtak győzni. Ezzel együtt reálisan nézve a 8-1-es előny mellett induló második meccs előtt nem lehet kérdés a továbbjutó személye.

Még a Schiller-Vasas van a legjobb helyzetben, amely idegenben kapott ki 4-1-re az EBEL-esekkel megerősített Fehérvári Titánok csapatától. Ők hazai pályán kísérelhetik meg megfordítani az állást, ami azonban az idei egyetlen bajnokijukon sem sikerült nekik, hosszabbításban győzött a Fehérvár 4-3-ra. Az előjelek most sem túl jók, a Vasas még egy meccset sem nyert meg idén három góllal, ráadásul legutóbb a DAB-tól kaptak ki hazai pályán 8-1-re. Az ilyen nagy gólkülönbségű meccseket mindezideig sikerült elkerülnie a csapatnak, Ladányi Balázs vezetőedző nem véletlenül volt csalódott a mérkőzést követően. A mérkőzés után értékelés során arról beszélt, hogy abban reménykedhet csupán, hogy csapatában feltámad a büszkeség és a következő meccseken megmutatják, hogy mire képesek igazából. Erre jobb alkalom nem is lenne, mint a Titánok elleni kupameccs. A Titánok sem a legjobb formájukban utaznak Budapestre, ők a DEAC-tól kaptak ki 5-1-re hétfőn, Kiss Dávid vezetőedző elsősorban a kapu előtti határozottabb játékot hiányolta tanítványaitól, ezt a Vasas ellen talán bátrabban gyakorolhatják, mint a jóval rutinosabb Debrecen tették. Szintén nem szabad elfelejteni, hogy a vendégek edzője, David Musial hangsúlyozta, hogy az eredmény ellenére egyáltalán nem volt ez egy könnyed meccs, illetve azt is illik észben tartani, hogy három nappal korábban az utolsó percekig kiélezetté tették a címvédő elleni meccsüket, amikor Pesterzsébeten kaptak ki 5-4-re. Mindent összevetve a Fehérvár esélyesként utazik Budapestre, ám nem veheti félvállról ellenfelét.

Végezetül érdemes röviden szót ejteni a lebonyolításról is. Mint ismeretes a torna négyes döntőjének automatikusan résztvevője a Hydro Fehérvár AV19 csapata. A selejtezők során a maradék három hely egyikének megszerzése a tét, ezeket két körben rendezik meg. Az első körben a hat Erste ligás csapat mérkőzik a fent részletezett sorsolásban. A továbbjutó három csapat a második körben találkozik a MAC Újbuda, a DVTK Jegesmedvék és az FTC-Telekom csapataival. A selejtezők első és második köre során oda-visszavágókat rendeznek, melyeken a két mérkőzés együttes eredménye határozza meg a továbbjutást. A párharcok első meccsei ezért végződhetnek döntetlennel, ha a visszavágók után döntetlen az állás, akkor 5 perces hosszabbítás következik 3-3 mezőnyjátékossal. Ha ennek során sem születik döntés, akkor büntetőlövések következnek.

A menetrend:

MK-1: UTE?Dunaújvárosi Acélbikák
MK-2: DEAC?Hokiklub Budapest
MK-3: Fehérvári Titánok?Schiller-Vasas HC

Második kör (november 20. és 27.):

MK-4: MAC Újbuda?MK-2 győztese
MK-5: FTC-Telekom?MK-1 győztese
MK-6: DVTK Jegesmedvék?MK-3 győztese

A négyes döntőre január 18-19-én kerül sor a tervek szerint.

dabute-191025

fotó: DAB

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum