Visszaelőzheti a DAB a Brassót a dobogón

   

Ehhez azonban jelentősen javítaniuk kell a helyzetkihasználásuk hatékonyságán a Vasas ellen.

Pörög a szezon az Erste Liga csapatai számára. A DAB például bő egy hét alatt az ötödik meccsére készül, a vasárnapi, Schiller-Vasas HC elleni mérkőzés után szerdán kupavisszavágóra utaznak Újpestre, ahonnan haza sem jönnek, ehelyett egyenesen Erdélybe utaznak, ahol előbb a Gyergyóval, majd a Csíkszeredával mérkőznek. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, annál is kevésbé, mert ez a Vasas is okozhat gondokat bármely csapatnak. Bár Ladányi Balázs tanítványainak az utóbbi pár meccsen nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerették volna, hiszen a kupában 4-1-re kaptak ki az EBEL-es játékosokkal megerősített Fehérvári Titánoktól, majd csütörtökön a DEAC otthonában sem jártak sokkal jobban, ahol 8-4-re kaptak ki. Az eredmény ellenére a vezetőedző nem volt elégedetlen a játékosaival szemben, a rengeteg hátrányt okolta a vereségért, ami nem csoda, hiszen négy gólt is emberelőnyben lőtt a DEAC. A kiállítások számát tehát mindenképpen csökkenteni kell vasárnapra, még akkor is, ha a DAB pénteken nem villantott nagy erényeket sem a helyzetkihasználás, sem a speciális egységek tekintetében. A dunaújvárosiak elképesztő meccsen vannak túl, amelynek során az UTE ellen egy bajnokságra elég helyzetet dolgoztak ki, amit aztán kihasználatlanul hagytak, és végül hősies vereséget szenvedtek. Ha a helyzetkihasználásukon nem sikerül javítaniuk, akkor a Schiller-Vasasnak is reális esélyük lehet ellenük.

dabvas-190927

fotó: DAB

Schiller-Vasas HC–DAB 1-8

   

A dunaújvárosiak magabiztos sikernek örülhettek Káposztásmegyeren.

Az Acélbikák már a 48. másodpercben megszerezték a vezetést, Mazurek lövésébe Somogyi ért bele, a Schiller-Vasas HC kapusa, Szeles tehetetlen volt. Nyolc percre rá Baker váltott gólra egy kipattanót, így 2-0-ra vezetett a DAB. A második harmadban Németh Péter előbb 5 az 5 elleni helyzetben, majd emberelőnyben talált be. Nem sokkal később Salló tört be a kapu elé és ötgólosra növelte a vendégek előnyét, aztán Mazurek volt eredményes közelről, fonákkal. A hatodik dunaújvárosi gólt követően Szeles helyére Sági érkezett a Vasas kapujában. A záró felvonásban sokáig nem találtak be a felek, ám az utolsó 4 perc 3 gólt is hozott: Azari kihasználta a harmad egyetlen emberelőnyét, 15 másodpercre rá Szlama meglőtte a Schiller-Vasas HC becsületgólját, míg a 8-1-es végeredményt Turcotte állította be.

A DAB 8-1-re nyert, aminek köszönhetően visszaelőzte a Brassót és újra dobogón áll.

SzP_20191027-Vasas-DAB-5

fotó: Szabó Péter/Schiller-Vasas HC

Ilyen rosszul még nem láttam játszani magunkat

 

Ladányi Balázs kritikusan nyilatkozott csapata teljesítményéről.

Ladányi Balázs, vezetőedző, Schiller-Vasas HC: “Nagyon rosszul alakult minden, nem éreztem azt a tüzet a csapatomon, amit szoktam, és ami kell nekünk ahhoz, hogy méltó ellenfelei legyünk nemcsak a nagyon erős DAB-nak, de bármelyik Erste Liga-csapatnak, sőt, még az alacsonyabb osztályokban sem lett volna elég az, amit nyújtottunk. Amihez hozzányúltunk, elromlott, ilyen rosszul még nem láttam játszani magunkat. Most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a kiutat ebből a gödörből, már ha most abban vagyunk. Nagyon bízom a csapatomban, hogy lesz ereje, meglesz benne a csakazértis-mentalitás, ami minket egy magasabb szintre emelhet. Nem tudtunk emelt fővel lejönni a pályáról. Volt olyan érzésem, hogy ha bokszmeccsen lettünk volna, 40 perc után bedobtam volna a törülközőt. Sajnos, végig kellett szenvedni a 60 percet, és azért mondom, hogy szenvedni, mert ez tényleg szenvedés volt.

Miroslav Ihnacak, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “Sikerült gólkülönbséget javítani, aminek nagyon örülök. A mérkőzésen jól korcsolyáztunk, jól játszottunk, kombinatív hokit mutattunk be, és az elejétől fogva kézben tartottuk a mérkőzést. Készülünk a Magyar Kupára, illetve az azt követő erdélyi túrára.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 300 néző. Játékvezetők: Salánki, Salánki, Herczeg, Vincze.
Szeles: 75,0% (Sági: 92,0%)
K
Hughson: 95,2% (Pinczés B.)
Hetényi, Kováts, Szlama, Csiki, Schmál
1
Dósa, Vuorijarvi, Dansereau, Mazurek, Somogyi B.
Farkas, Inglis, Rafaj, Czakó, Turbucz
2
Baker, Lendák, Silló, Azari, Turcotte
Bukor, Gáspár, Fliszár, Páterka, Szalma
3
Ráduly, Hruby, Subotic, Tamás, Németh
Surányi, Tornyai, Bödök, Székely-Mádai, Márton
4
Wéninger, Gebei, Gulácsi, Somogyi N.
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:48 DAB Somogyi B. Mazurek Vuorijarvi
0-2 08:23 DAB Baker Turcotte Silló
0-3 24:56 DAB Németh
0-4 31:08 DAB PP Németh Somogyi B. Baker
0-5 33:53 DAB Silló Turcotte Lendák
0-6 35:59 DAB Mazurek Somogyi B.
0-7 56:41 DAB PP Azari Wéninger Dansereau
1-7 56:56 VAS Szlama Bödök
1-8 59:40 DAB PP Turcotte Dansereau
21 Kapura lövések száma 49
6 Kiállításpercek 4

A Schiller-Vasas HC–DAB videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum