Ismét összecsap McDavid és Crosby

 

Hetedszer találkozik egymással az NHL két szuperklasszisa. 1000. mérkőzésére készül Ryan Getzlaf. Heti mérkőzésajánló.

Új sorozatunkban arra vállalkozunk, hogy az NHL heti több tucat mérkőzéséből kiemeljük azokat, amelyek a leginkább a figyelem középpontjába kerülhetnek. Kezdésnek nem is lehetne jobbat választani, mint az Edmonton szombati vendégjátéka Pittsburghben, ahol hetedik alkalommal kerül egymással szembe Sidney Crosby és Connor McDavid. A két csatár közül az Oilers kapitánya várhatja kedvezőbb helyzetből a találkozót. Egyrészt 12 mérkőzésen szerzett 21 pontjával második a kanadai táblázaton, másrészt a Penguins elleni eddigi hat fellépésén 10 pontot szerzett. Crosby ezzel szemben csak 12 pontnál jár idén, és mindössze négy egységet számlál a McDaviddel felálló Oilers ellen.

Két szempontból is érdekesnek ígérkezik a szerda hajnal New Yorkban, ahol Rangers?Lightning mérkőzés lesz. Először is amennyiben Steven Stamkos duplázna, akkor Ovecskin, Marleau, Crosby, Kovalcsuk, Staal és Thornton után a hetedik aktív hokis lenne, aki legalább 400 góllal áll az NHL-ben. A másik Kevin Shattenkirk visszatérése. A hátvéd nagy reményekkel érkezett a csapathoz, de a klub két év után nyáron kivásárolta, és ez lesz az első alkalom, hogy ismét jégre lép a Gardenben. Ő ráadásul kiváló formában van, 10 mérkőzésen négy gólt lőtt és hét pontot szerzett. Összehasonlításképpen: a Rangersben két év alatt mindössze hét gólig jutott.

Amennyiben Ryan Getzlaf nem hagy ki egyetlen találkozót sem a héten, akkor vasárnap a Chicago ellen hazai pályán ünnepelheti az 1000. mérkőzését. A Ducks kapitánya ezzel hatalmas mérföldkövet érne el, és ő lenne az első játékos is az Anaheim történetében, aki 1000 mérkőzésen lépett jégre. Getzlaf jelenleg 930 (266 gól, 664 gólpassz) ponttal áll 997 találkozón.

getzlaf

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum