Magyarország 1 helyet vesztett a világranglistán

 

Az A csoportban maradt Nagy-Britannia megelőzött bennünket, a világbajnokság után a 21. helyen állunk.

Az IIHF a vasárnap véget ért világbajnokság eredményeit figyelembe véve nyilvánosságra hozta legfrissebb világranglistáját, amelyet több szezon produkciója alapján állít össze. E szerint az élen nem történt változás, a vb-döntős Kanada megőrizte listavezetői pozícióját. A legnagyobb előrelépés ebben a régióban a finneké, akik diadaluknak köszönhetően két helyet javítottak, így harmadikak a második oroszok és a top háromból kicsúszott svédek előtt. A középmezőnyben leginkább az olaszok örülhetnek, akik a 19.-ről a 16. helyre léptek előre, a szlovénok pedig búslakodhatnak, minthogy 15.-ből lettek 18.-ak. Nekünk sincs okunk örvendezni, lévén, hogy az előreugró britek megelőztek bennünket, ők 20.-ak, mi 21.-ek vagyunk. Ezt persze már tudhattuk, hiszen visszacsúszásunknak köszönhető, hogy az olimpiai selejtezők harmadik körében nem mi leszünk a házigazdák a brit, magyar, észt csoportban, hanem Nottingham.

A női világranglistán bravúros feljutásunk ellenére maradtunk 14.-ek, de fontos tudni, hogy jövőre az A csoportos vb-részvétel már önmagában jelentős pontmennyiséget hoz számunkra, így garantált, hogy a lányok feljebb fognak kapaszkodni Kanadában.

A teljes listákat ide kattintva lehet végigböngészni.

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum