Egy lépésre van az A csoporttól a magyar válogatott

 

A női csapat történelmi sikeréhez történelmi győzelemre lehet szükség.

Az utolsó forduló utolsó mérkőzésén talán az eddigi legnehezebb ellenféllel, a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmes Ausztriával játszik a divízió 1/A csoportos világbajnokság táblázatát nagyszerű teljesítménnyel vezető csapatunk. Ausztria ugyan csak harmadik jelenleg, miután Norvégiától kikapott, Szlovákiát pedig csak hosszabbításban győzte le, ám a dánok péntek esti 8-3-as kiütésével jelezte, hogy a mieinkhez hasonlóan egyre jobb formában van.

Az osztrákok elleni első találkozónkat 2016 januárjában vívtuk idegenben, akkor 5-1-es vereséget szenvedtünk a Csehország elleni bravúr után fél nappal. Másfél hónappal később a lányok háromgólos hátrányból mentettek pontot a Megyeri úton, de végül 4-3-ra kikaptak büntetőkkel. 2016 augusztusában újra vendégként léptünk jégre, a szezonnyitó felkészülési meccsen egy Pintér Lili-góllal 1-0-ra győztünk.

Világbajnoki összecsapást azonban még nem nyertünk Ausztria ellen soha. A divízió 1/A-ban a 2017-es grazi világbajnokságon a házigazda 4-2-re nyert, míg 2018-ban hiába vezettünk 2-0-ra, a második harmadban 5 gólt kaptunk, és végül 6-4-re maradtunk alul. Az idei vb előtt is gyakoroltunk Ausztriával, ám abból a 3-1-es magyar sikerből nem érdemes túl sok következtetést levonni.

Ausztria keretében hat légiós található, három 21 évnél fiatalabb lány edződik a tengerentúlon, míg Olaszországban, Svájcban és Svédországban 1-1 jégkorongozójuk gyakorol. A csapat legrutinosabb tagja az immáron Esther Vaarala néven játszó Esther Kantor, a 34 éves csatár, aki még a 2004-es divízió 3-as világbajnokságon volt először válogatott. Az osztrákok csapatként erősek, ők lőtték eddig legtöbb gólt, 19-et – Magyarország 18 gólos –, viszont 11-et kaptak, míg mi csak 5-öt. Első számú kapusuk, Jessica Erkt 90,4%-os védési hatékonysággal teljesít, ezzel csak a dán és az olasz kollégájánál jobb.

Ugyanakkor a pénteki játéknaphoz hasonlóan  szombaton is feljuthatunk játék nélkül. A Szlovákia–Olaszország meccs a kiesés elkerüléséről dönt, számunkra a Dánia–Norvégia rangadó lesz érdekes, amely délután 4 órakor kezdődik. Ha a dánok nyernek – akár 60 perc alatt, akár túlórában – a 2. helynél hátrább már nem végezhetünk. Ha a norvégok győznek, akkor viszont minimálisan pontszerzésre lesz szükség Ausztria ellen.

Pat Cortina szövetségi kapitány még az olaszok 9-0-s legyőzését követően azt mondta: “Örülök, hogy ennyiszer betaláltunk. A magas szintű hokihoz nemcsak a gólok kellenek, hanem a blokkok, a munka és főleg a hozzáállás is. Szombaton teljesen másféle meccset játszunk, ha azt gondoljuk, az is könnyű lesz, akkor bajban lehetünk.”

A szervezők telt házra számítanak az este 19:30-kezdődő mérkőzésen, ezért módosítottak a beléptetés rendjén, csak karszalaggal lehet majd bejutni a nézőtérre. Ezeket fél 6-tól vehetik át az érkező szurkolók az önkéntesektől az előcsarnokban. Minderről további részleteket ide kattintva találnak. Az összecsapást az M4Sport.hu oldalon nézheti élőben, televíziós közvetítés csúsztatva lesz a Duna Worldön.

pathun

Fotó: Mudra László/MJSZ

A budapesti női divízió 1/A-s világbajnokság jelenlegi állása:

1. Magyarország 10 pont (4 mérkőzés)
2. Norvégia 9 (4)
3. Ausztria 8 (4)
4. Dánia 6 (4)
5. Szlovákia 3 (4)
6. Olaszország 0 (4)

A budapesti női divízió 1/A-s világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2019. április 7., vasárnap, 17:00: Magyarország–Norvégia 2-1
2019. április 8., hétfő, 17:00: Magyarország–Szlovákia 1-2 b.
2019. április 10., szerda, 17:00: Magyarország–Dánia 6-2
2019. április 12., péntek, 17:00: Magyarország–Olaszország 9-0
2019. április 13., szombat, 19:30: Magyarország–Ausztria

A női válogatott bő kerete a világbajnokságra:

Név Klub
Kapusok
Nehring Stephanie KMH Budapest
Németh Anikó KMH Budapest
Tóth Zsófia Óbuda HA
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kiss-Simon Franciska KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Mayer Fruzsina Vasas
Németh Bernadett KMH Budapest
Odnoga Lotti
Dartmouth (USA)
Tóth Enikő
Lakers Kärnten (AUT)
Csatárok
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni MAC Marilyn
Gowie Alexandra
University of Alberta (CAN)
Horváth Tifani KMH Budapest
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea (SWE)
Kiss Andrea FTC
Nooren Averi KMH Budapest
Pintér Hanna FTC
Pintér Lili
SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra KMH Budapest
Seregély Míra MAC Marilyn

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edző: Mika Väärälä
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: dr. Benczenleitner Ottó
Fizioterapeuta: Magyar Orsolya
Sportmasszőr: Albert Anna
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Csapatorvos: dr. Széplaki Attila
Csapatvezető: Jasó Judit

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., csütörtök
VB 16:15 CANSUI 3-2 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 RUSUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CZEGER 5-1VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
VB 20:15 FINSWE 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 15:15 RUSFIN 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANCZE 5-1VÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:45 RUSCZE 3-2 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CANFIN 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 28., kedd
NHL 02:00 BOSSTL 4-2VÉGE
május 30., csütörtök
NHL 02:00 BOSSTL 2-3 HVÉGE
június 2., vasárnap
NHL 02:00 STLBOS 2-7VÉGE
június 4., kedd
NHL 02:00 STLBOS 4-2VÉGE
június 7., péntek
NHL 02:00 BOSSTL 1-2VÉGE
június 10., hétfő
NHL 02:00 STLBOS 1-5VÉGE
június 13., csütörtök
NHL 02:00 BOSSTL 1-4VÉGE
Partnerünk