Nyikita Kucserov megszerezte a 100. pontját

 

A Tampa csatára olyan ütemben halad, mint Mario Lemieux 1997-ben. A St. Louis sorozata Dallasban, a Minnesotáé New Yorkban ért véget.

Brayden Holtby nyerte meg a meccset a Washingtonnak az egymás után harmadszor veszítő Toronto ellen. A Capitals hálóőre 40 lövést fogott, ebből 21-et a második harmadban, és összességében 95% feletti hatékonysággal védett, míg a másik oldalon Andersen csak 89%-kal. Alekszandr Ovecskin karrierje 650. gólját ütötte.

Izgalmas meccsen nyert a Carolina a Florida csarnokában. A Hurricanes ütötte az első kettőt, majd a mérkőzés derekán öt perc alatt hármat vágott a Panthers. A vendégek a harmadik harmad elején vették vissza vezetést két két perc alatt ütött emberelőnyös góllal. A meccs legjobbja a három pontig jutó Justin Williams lett. Az utolsó 14 mérkőzéséből tízet nyerő Carolina feljött a keleti nyolcadik helyre.

A cserestop közeledtét jelzi, hogy az Ottawa a Matt Duchene, Mark Stone, Ryan Dzingel hármas nélkül lépett jégre a New Jersey otthonában. Hiányukban a Senatorsnak esélye sem volt, a Devils kapott gól nélkül hozta a meccset. Cors Schneider 30 lövést fogott, ezzel másfél év után védett ismét hibátlanul.

A Minnesota öt vereség után a Gardenben szakította meg sorozatát egy háromgólos győzelemmel. A Wild ketrece előtt Devan Dubnyk 30 lövést fogott, a Bostontól egy napja érkezett Ryan Donato pedig két gólpasszal mutatkozott be új csapatában.

A Sharks már negyedóra után hárommal ment Pittsburghben és könnyedén hozta el a pontokat. Tomas Hertl duplázott, Brent Burns három pontot szerzett, Martin Jones 26 védéssel nullázta le Malkinékat.

A Montreal simán átlépett a Philadelphián, köszönhetően Brendan Gallagher mesterhármasának. A karrierje első tripláját ütő jobbszélső mellett Carey Price tűnt ki, aki 30 lövést fogott és csak a hajrában kapitulált. Price a 311. győzelmét szerezte a klubban, és három sikerre került Jacques Plante klubrekordjától.

gallagher

A játéknap egyetlen szétlövését a Tampa nyerte a Buffalo ellen. A meccs hőse Nyikita Kucserov volt, aki a második harmadban egyenlített, majd a rávezetések során Stamkos mellett szintén eredményes volt. A góllal Kucserov az első ebben a szezonban, aki elérte a 100 pontos határt. A Tampa csatárának ehhez 62 mérkőzésre volt szüksége, Mario Lemieux-nek az 1996/97-es évadban 61-re.

A Nasville legyőzte a Los Angelest és átvette a vezetést a Winnipegtől a Central-csoportban. A találkozón minden harmadban egy gól esett, az első kettőben a Nashville, a befejezőben a Kings volt eredményes. Roman Josi góllal és gólpasszal, Pekka Rinne 28 védéssel zárta a mérkőzést. Az egymás után hatodszor veszítő Los Angeles a mérkőzés előtt Washingtonba cserélte Carl Hagelint két draftjogért.

A St. Louis 45-24-re nyerte a kapura lövéseket Dallasban, ennek ellenére kikapott, így véget ért 11 meccses győzelmi sorozata. A Stars a második harmadban pillanatok alatt ütött hármat, majd 4-2-re nyerte a játékrészt a duplázó Jamie Benn vezetésével. Az utolsó percben Tyler Seguin egy üres kapus góllal állította be a végeredményt. A Dallas három zakó után győzött megint.

Connor McDavid góljával a hosszabbításban nyert az Edmonton az Islanders ellen, és öt vereség után szerzett ismét pontokat. Az első harmad összesen öt gólt hozott, az Oilers ütötte az első kettőt, majd hármat a New York-iak. A hazaiak három perccel a vége előtt Oscar Klefbom góljával harcolták ki a ráadást. Az Islanders egy hónap után vesztett el ismét két egymást követő mérkőzést.

Hosszabbításban nyert az Arizona is a Vancouver ellen. A rendes játékidőben egyszer-egyszer vezetett a Coyotes és a Canucks is, így ráadásra maradt a döntés, ahol Alex Galchenyuk találatának köszönhetően az Arizona kapta a pluszpontot. A győzelemmel a Coyotes egy pontra megközelítette a nyugati nyolcadik Minnesotát.

NHL, 2019. február 21.:

Toronto?Washington 2-3
G.: Johnsson, Tavares ill. Ovecskin, Connolly, Wilson

Florida?Carolina 3-4
G.: Dadonov, Barkov, Huberdeau ill. Williams (2), Niederreiter, Faulk

New Jersey?Ottawa 4-0
G.: Zajac, Santini, Gabriel, Wood ill. ?

NY Rangers?Minnesota 1-4
G.: Bucsnyevics ill. Spurgeon, Granlund, Parise, Greenway

Pittsburgh?San Jose 0-4
G.: ? ill. Hertl (2), Kane, Burns

Montreal?Philadelphia 5-1
G.: Gallagher (3), Kotkaniemi, Tatar ill. Raffl

Tampa Bay?Buffalo 2-1 b.
G.: Kucserov ill. Dahlin

Nashville?Los Angeles 2-1
G.: Turris, Josi ill. Amadio

Dallas?St. Louis 5-2
G.: Benn (2), Faksa, Radulov, Seguin ill. Taraszenko, O’Reilly

Edmonton?NY Islanders 4-3 h.
G.: Draisaitl, Gagner, Klefbom, McDavid ill. Lee, Nelson, Clutterbuck

Vancouver?Arizona 2-3 h.
G.: Horvat, Gaudette ill. Chychrun, Crouse, Galchenyuk

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum