Magyarország–Franciaország 2-6

   

Két harmadon keresztül döntetlenre állt a magyar U18-as válogatott, de a harmadikat nagyon elvitték a franciák.

Kőkemény ellenfele volt ifjúsági csapatunknak az olaszországi négy nemzet torna második játéknapján, hiszen Franciaország tavaly még A csoportos volt, így értelemszerűen idén is eggyel feljebb érdekelt, mint a székesfehérvári divízió 1/B-s világbajnokságra készülő Magyarország. Ehhez képest az első és a második játékrészben domináltak a mieink – a lövésstatisztikát tekintve mindenképp –, igaz, ez az eredményben nem teljesen tükröződött. A franciák kétszer is vezetést szereztek, amit a magyarok kétszer egyenlítettek ki, először Sárdi Máté, majd Schlekmann Márk jóvoltából. A harmadik felvonás tehát 2-2-nél kezdődött, ezután azonban eléggé elment a meccs, lévén, hogy az ellenfél négy gólt is lőtt. Ebből az első kettőhöz bő három percre volt szüksége, majd a következő kettőt 9 másodperc alatt rámolta be. Ez már az 57. percben történt, ekkor dőlt el minden, 2-6 lett a végeredmény. Válogatottunk ilyenformán egy győzelemmel és egy vereséggel áll Egnában – a franciák két sikernél tartanak –, és a szombati zárónapon Szlovéniával találkozik.

hunu18feher

Az olaszországi négy nemzet torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

február 7., csütörtök, 19:45: Magyarország–Olaszország 5-1
február 8., péntek, 16:30: Magyarország–Franciaország 2-6
február 9., szombat, 10:30: Magyarország–Szlovénia

Az U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Halász Béni 2001 Linz (AUT)
Horváth Dominik 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek
Csollák Márkó 2002 MAC
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Falus Ádám 2001 Zürich Lions (SUI)
Farkas Botond 2001 Vasas
Gáspár Levente 2001 UTE
Hadobás Zétény 2003 Wings HC (SWE)
Horváth Milán 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Mayer Martin 2002 MAC
Csatárok
Béres Boldizsár 2001 UTE
Filep Zsombor 2001 Debreceni HK
Keresztes Levente 2002 MAC
Komáromy Botond 2001 Okanagan (AUT)
Kozma Ferenc 2001 Debreceni HK
Lövei Dávid 2001 DVTK Jegesmedvék
Mesterházy Bálint 2001 Okanagan (AUT)
Rózsahegyi András 2001 Plzen (CZE)
Sárdi Máté 2001 Dukla Trencín (SVK)
Schlekmann Márk 2002 MAC
Szűcs Ádám 2001 Augsburg (GER)
Varga Balázs 2003 KooKoo (FIN)

Az U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Virág Csaba, Tokaji Viktor
Kapusedző: Székely Csaba
Fejlesztési igazgató: Jim Brithén
Orvos: dr. Kardos Dániel
Fizioterapeuta: Szirányi Dániel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 21., szerda
U20 19:15 HUNLIF 4-6VÉGE
augusztus 22., csütörtök
U18 15:30 ITASVK 0-5VÉGE
U20 16:00 HUNVAX 1-4VÉGE
NŐI 18:00 HUNGER 1-5VÉGE
FEL 19:00 KOSMIS 4-2VÉGE
U18 19:00 HUNPOL 7-3VÉGE
augusztus 23., péntek
FEL 15:00 MISCRA 3-2VÉGE
U18 15:30 SVKPOL 3-1VÉGE
U20 15:45 HUNFRA 4-2VÉGE
FEL 16:30 AVSVSV 1-2VÉGE
FEL 17:00 STOUTE 1-10VÉGE
FEL 17:30 TRNVAS 2-1VÉGE
FEL 18:00 NITFTC 3-2VÉGE
FEL 18:00 TOPDEB 2-5VÉGE
NŐI 18:00 SUIGER 3-2VÉGE
U18 19:00 HUNITA 4-0VÉGE
augusztus 24., szombat
U18 12:00 POLITA 3-4 HVÉGE
U18 15:30 HUNSVK 3-9VÉGE
U20 16:15 HUNAUT 3-1VÉGE
FEL 16:30 AVSGRN 3-4 HVÉGE
NŐI 17:20 HUNSUI 2-0VÉGE
FEL 20:00 SHSMAC 5-4VÉGE
augusztus 25., vasárnap
U20 14:15 HUNRIG INFO
FEL 16:30 AVSJES INFO
FEL 19:00 CRDMAC 
FEL 19:00 MISDUM TÖRÖLVE
augusztus 27., kedd
FEL 18:00 PRBUTE 
FEL 18:30 FTCNZÁ 
Partnerünk