Magyarország–Olaszország 5-1

   

Magabiztos győzelmet aratott a házigazda ellen a magyar ifjúsági válogatott az egnai négy nemzet tornán.

A székesfehérvári divízió 1/B csoportos világbajnokságra történő felkészülés jegyében november és december után februárban is rangos tornán vesz részt U18-as csapatunk. A magyar válogatott első mérkőzésén egyik áprilisi ellenfelével találkozott, és egy igen erőteljes harmadik harmaddal összességében fölényes győzelmet aratott. Az olaszok ugyan megszerezték a vezetést az első harmad 6. percében – ráadásul emberhátrányban –, de nem sokáig örülhettek ennek, hiszen Keresztes Levente a 8.-ban már egyenlített is. A második harmad 25. percében aztán a 2003-as születésű Hadobás Zétény debütálása alkalmából máris gólt szerzett, ezzel 2-1-re vezettünk, és mint később kiderült, ez lett a győztes találat is, hiszen az olaszok a későbbiekben már nem tudtak eredményesek lenni. Nem úgy a magyarok: a záró játékrészben háromszor is mattolták az olasz kapust a mieink, sorrendben Csollák Márkó, a duplázó Keresztes és Szűcs Ádám révén. Schlekmann Márk három, Sárdi Máté két asszisztot jegyzett a mérkőzésen. Péntek délután az egy divízióval feljebb, az 1/A-ban érdekelt – tavaly még A csoportos – Franciaország lesz a magyar válogatott ellenfele, amely a délutáni nyitómeccsen 2-1-re legyűrte Szlovéniát.

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

fotó: Mudra László/MJSZ

Az olaszországi négy nemzet torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

február 7., csütörtök, 19:45: Magyarország–Olaszország 5-1
február 8., péntek, 16:30: Magyarország–Franciaország
február 9., szombat, 10:30: Magyarország–Szlovénia

Az U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Halász Béni 2001 Linz (AUT)
Horváth Dominik 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek
Csollák Márkó 2002 MAC
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Falus Ádám 2001 Zürich Lions (SUI)
Farkas Botond 2001 Vasas
Gáspár Levente 2001 UTE
Hadobás Zétény 2003 Wings HC (SWE)
Horváth Milán 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Mayer Martin 2002 MAC
Csatárok
Béres Boldizsár 2001 UTE
Filep Zsombor 2001 Debreceni HK
Keresztes Levente 2002 MAC
Komáromy Botond 2001 Okanagan (AUT)
Kozma Ferenc 2001 Debreceni HK
Lövei Dávid 2001 DVTK Jegesmedvék
Mesterházy Bálint 2001 Okanagan (AUT)
Rózsahegyi András 2001 Plzen (CZE)
Sárdi Máté 2001 Dukla Trencín (SVK)
Schlekmann Márk 2002 MAC
Szűcs Ádám 2001 Augsburg (GER)
Varga Balázs 2003 KooKoo (FIN)

Az U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Virág Csaba, Tokaji Viktor
Kapusedző: Székely Csaba
Fejlesztési igazgató: Jim Brithén
Orvos: dr. Kardos Dániel
Fizioterapeuta: Szirányi Dániel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 19., csütörtök
KHL 16:00 MMGSZP 
    • SPORT 2
U18Q 18:40 ÓHADAB 6-7VÉGE
szeptember 20., péntek
EBYSL 13:30 UTEOHC 0-2VÉGE
EBYSL 16:30 VASVIC 3-2VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 2-1 HVÉGE
EL 17:30 SCCUTE 4-3 HVÉGE
EL 18:00 DABDEB 4-1VÉGE
EXL 18:00 MACDTV 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:00 NITMIS 3-2 BVÉGE
EBYSL 18:15 HCIAVS 2-3VÉGE
EBYSL 18:15 RBSMAC 1-4VÉGE
EL 18:30 TITFTC 0-5VÉGE
EL 18:40 VASBRA 4-3VÉGE
szeptember 21., szombat
EBYSL 11:15 RBSAVS 0-6VÉGE
EBYSL 11:15 VSVMAC 4-8VÉGE
U18Q 12:00 ETOFTC 4-8VÉGE
EBYSL 12:20 UTEVIC 7-1VÉGE
U18Q 12:40 AVSUTE 9-1VÉGE
U18Q 15:30 MACDHK 3-1VÉGE
EBEL 17:30 AVSDEC 3-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EL 17:30 GYEUTE 5-3VÉGE
EL 17:30 SCCHKB 7-1VÉGE
U18Q 17:40 KMHMIS 4-7VÉGE
EBYSL 18:20 VASEAS 0-4VÉGE
EWSC 18:30 MACPLA 1-3VÉGE
U18Q 18:40 ÓHAPHC 0-15VÉGE
szeptember 22., vasárnap
EBYSL 09:15 HCIMAC 0-7VÉGE
EBYSL 09:15 VSVAVS 1-6VÉGE
EWSC 12:30 MACING 3-2VÉGE
EBYSL 12:50 UTEEAS 1-3VÉGE
U21 13:00 FTCETO 0-16VÉGE
EWSC 14:20 KMHPLA INFO
EBYSL 15:50 VASOHC 
EL 17:00 DABTIT 0-0ÉLŐ
U21Q 17:10 KMHPHC INFO
EBEL 17:30 AVSHCI 
    • DIGI SPORT 3
EXL 17:30 MISLMI INFO
EL 18:00 FTCBRA INFO
szeptember 23., hétfő
U21Q   MISDAB 
U21Q 14:10 PHCETO 
U18Q 15:40 DHKSZA 
EL 18:00 VASDEB 
    • m4sport.hu; M4 SPORT (22:35)
EL 18:30 TITBRA 
szeptember 24., kedd
U18Q   MISSZA 
EXL 17:30 BBYMIS 
EL 18:00 HKBFTC 
Partnerünk