Peter Chiarelli mindent elrontott, amit elronthatott
Az Edmonton három és fél év után kirúgta a ballépést ballépésre halmozó szakvezetőt. Keith Gretzky a megbízott GM.
Az Oilers tulajdonosi köre hosszas hezitálás után megköszönte az eddigi munkát Peter Chiarelli general managernek ? akit 2015 nyarán megváltóként fogadtak Albertában. Nem véletlenül: Chiarelli előzőleg Bostonban töltötte be a posztot kilenc évig, és olyan csapatot rakott össze, amely 2011-ben elhódította a Stanley Kupát (de minden évben ott emlegették a végső győzelemre esélyesek között). Ezek után érthető volt, hogy az új kihívásokat kereső szakembernek akadtak kérői, és hogy 2015-ben elfogadta az Oilers invitálását.
A választás több szempontból is érthető volt. Egyrészről Chiarelli két elődje, az öt évig regnáló Steve Tambellini és a két évig dolgozó Craig MacTavish nem tudott olyan csapatot építeni, amely bejutott volna a rájátszásba. Pedig olyanok játszottak az Oilersnél, mint Ales Hemsky, Ryan Smith, Jordan Eberle és három 1/1-es: Taylor Hall, Ryan Nugent-Hopkins és Nail Jakupov. A hátvédek között ott volt Sheldon Souray, Justin Schultz és Jeff Petry, a kapuban Devan Dubnyk és Nyikolaj Habibulin. Az Oilers ennek ellenére sem tudott a legjobb nyolcba jutni. A másik nyomós érv az volt, hogy a garnitúrához megérkezett a 2015-ös draft legelső választottja, a szupertehetségnek kikiáltott Connor MacDavid, így Chiarellinek tálcán kínáltak egy támadópotenciálban bombaerős keretet, amit csak minimálisan kellett volna megerősíteni.
Ez az erősítés leginkább a hátsó alakzatra és a kispadra vonatkozott. Utóbbira kapásból sikerült megnyernie Todd McLellant, ő volt az első igazolása. McLellan jó ajánlólevéllel érkezett San Joséból, zsinórban hatszor vitte be a csapatot a rájátszásba, szerzett három csoportgyőzelmet és egy alapszakasz-elsőséget. Emellett Chiarelli megszerezte a Rangerstől Cam Talbot kapust. Ezután azonban olyan lejtmenetbe tette a csapatot, amire nem nagyon van magyarázat.
Már a GM első éve sem úgy sikerült, ahogy ő és a szurkolók várták. McDavid vállsérülése miatt kihagyta a fél szezont, így a csapatnak esélye sem volt a rájátszásra. A szakember azonban ahelyett, hogy a jövőt építette volna, a cserestop idején megszabadult Justin Schultztól (aki azonnal begyűjtött két Stanley Kupát a Penguinsszel 2016-ban és 2017-ben). Erre még senki nem kapta fel a fejét, mert mindenki úgy gondolta, jön a nyár, és az UFA-piacról, valamint egy-két cserével meg lehet erősíteni a keretet. Chiarelli azonban két elképesztő üzlettel felrobbantotta az internetet. Először elcserélte Taylor Hallt a hátvéd Adam Larssonért, majd leigazolta korábbi játékosát, az exbostoni Milan Lucicot, 7 évre 42 millió dollárért. Hogy érzékeltessük a történtek súlyát: Hall egy évvel később begyűjtötte az MVP-címet a New Jerseyben, miközben Larsson és Lucic teljesítménye a nullával volt egyenértékű. A bekk egyik évében sem érte el a 20 pontos határt, a szélső az elmúlt másfél szezonban 15 gólt szerzett.
Chiarellit ekkor már a pokolba kívánták, de a McDavid?Draisaitl páros megmentette az állását. A két fiatal zseni ugyanis klubrekordokat döntögetve kis híján konferenciadöntőbe vitte az Oilerst. A GM a szezon végeztével jó menedzserként felmérhette volna a hibákat, befoltozhatta volna a lyukakat, hosszú távra tervezhetett volna ? ehhez képest folytatta a rombolást. A 2016/17-es idény kezdetén egy zsák korongért megvált Jakupovtól, majd miután az Edmonton nem jutott rájátszásba, 2017 nyarán elcserélte Jordan Eberle-t is.
Itt érdemes megállni egy pillanatra. Az Eberle-csere és fejleményei voltak azok, amik igazából megmutatták, hogy Chiarelli milyen munkát végzett. Eberle helyett érkezett Ryan Strome az Islanderstől, akit elcserélt novemberben Ryan Spoonerre (Rangers), akit két napja átadólistára tettek, viheti bárki, nem kerül semmibe.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Eberle ellenérték nélkül távozott.
A szurkolók itt már végképp követelték Chiarelli fejét, ám a java még hátra volt: december 30-án Drake Caggiulát elcserélte arra a Brandon Manningre, aki McDavidet az első évében sérültlistára tette, és aki később bevallotta, hogy valóban vadászott az edmontoni 1/1-esre. Ilyen “eredmények” mellett szinte eltörpül Kris Russell elrontott szerződése, vagy az a tény, hogy az Islanders azzal a draftjoggal választotta Mathew Barzalt és Anthony Beauvillier-t, amit az Edmontontól kapott egy Griffin Reinhart nevű AHL-es játékosért.
A rossz cseréket még lehetett volna orvosolni, de a rosszul menedzselt fizetéseket (Russell, Lucic, Koskinen) nem. Ezek azok a tényezők, amelyek hosszú évekre bedönthetik egy franchise terveit, hiszen nem marad pénz a tehetséges fiatalokra, vagy tisztes képességű UFA-játékosokra. Ezek a hibák voltak azok, amik miatt Chiarelli képtelen volt a hátsó sorokat megerősíteni, és a McDavid?Draisaitl duó mögé még legalább két használható sort felépíteni. A két játékossal csak a közel pont/meccs (46/50) átlaggal rendelkező Ryan Nugent-Hopkins tudta tartani a lépést a szezonban, ám mögötte hatalmas az űr: a klub negyedik legjobb pontszerzője a 24 pontos Alex Chiasson. Egyértelműen kijelenthető: Chiarellit nem most, de legalább a 2018-as szezon végén fel kellett volna állítani.
A szurkolók tavaly nyáron “F”-re minősítették a munkáját, ami a legrosszabb érdemjegy a tengerentúlon. A gond azzal van, hogy a vezetőségben nem olyan emberek dolgoznak, akik kicsit jobban a jövőbe tekintettek volna. Itt a Kevin Lowe, Craig MacTavish párosra kell gondolni, akik az évezred első felében hasonlóan elrontott cserékkel és szerződésekkel tökéletesen bizonyították, hogy nem alkalmasak a klub vezetésére.
A páros most Chiarelli kivágása után ideiglenes menedzsernek Wayne Gretzky testvérét, Keith Gretzkyt tette meg, akit a szakmában nem tartanak a legjobb választásnak. Gretzky korábban a Boston és az Arizona játékosmegfigyelőinek a főnöke volt, majd 2016-tól Chiarelli helyettese.
Jogosan merül fel a kérdés, hogyan lehet rendbe rakni a dolgokat, illetve mi lesz Connor MacDaviddel, a liga legjobb játékosával. Lesz-e türelme kivárni egy újjáépítést ? vagy inkább elmegy? A 22 éves kapitány évi 12,5 millió dolláros fizetésért jégkorongozik 2026-ig, és elviekben 2022-ig mozdítható, a következő négy évben semmi nem zárja ki ezt. Ha elvágyódna, biztosan lenne az a pénz, amiért megválna tőle a klub. Annak idején Gretzkyért és Lindrosért is komplett vagyont fizettek. Ez lehet az egyik útja a megújulásnak. A másik, hogy megszabadulnak Lucictól. Talán ez tűnik nehezebbnek, de két megoldás is létezhet rá. Egyrészt mindig van csapat, amely alulról súrolja a fizetési padlót, és jól jön neki egy játékos, akivel megvan a minimum. A másik, hogy a Seattle csatlakozása megmozgathatja a piacot, ahogy ezt láttuk a Vegas esetében is.
Az Edmonton három ponttal van a playoffvonal alatt, tehát a helyzete nem reménytelen. A következő egy hónap döntő lesz a klub szempontjából. Ha jól szerepelnek, akkor a cserestop idején vásárlóként léphetnek fel, ha tovább zuhannak, eladóként várják az egy hónappal később esedékes határidőt. Ebben az esetben egy-két jó cserével megalapozhatják a 2019/20-as szezont, nyáron pedig tovább erősítve a csapatot visszaadhatják a reményt a szurkolóknak. A nyugati konferencia Bostonját felépíteni igyekvő Chiarellinek ez nem sikerült, a liga már túllépett az ő egykori sikereinek a modelljén. De nagy kérdés, hogy kit találnak a helyére.
A szóba jöhető jelöltek két csoportra oszthatók. Az elsőben olyan szakemberek vannak, akik szabadok, vagy még nem töltöttek be menedzseri pozíciót. Közülük a legesélyesebb Kelly McCrimmon, a Vegas GM-helyettese, Mark Hunter, a Toronto Maple Leafs egykori helyettes menedzsere, Bill Zito, aki a Columbus Blue Jacketsnél tölti be ugyanezt a pozíciót, valamint a nemrégiben Philadelphiából menesztett Ron Hextall. De elképzelhető, hogy a második kalapból kerül ki az utód, amelyben jelenleg is GM-ként funkcionáló szakemberek vannak. Ez keményebb dió, de nem zárható ki, hogy az újjáépítésbe fogó Detroit Red Wings nem ragaszkodik foggal-körömmel Ken Hollandhoz (különösen mióta Steve Yzerman már csak a háttérből irányítja a Tampát), ahogy Doug Armstrongnak sem biztos, hogy sokáig lesz maradása St. Louisban. Az biztos, hogy Edmontonban olyan érték van, amilyen sehol másutt. Őt Connor McDavidnek hívják. Ez nagy csábítás lehet bárki számára.
