Újabb topcsapattal csatázhat a MAC

   

Az Extraliga 3. helyezettje, a 2016-os szezon bajnoka érkezik a Tüskecsarnokba.

Három hazai mérkőzésén háromféle eredményt ért el eddig az újbudai ligaújonc. Egyértelmű vereséggel kezdett az Érsekújvár ellen, szép győzelmet aratott a címvédő Besztercebánya felett, majd büntetőkkel kikapott a Liptószentmiklóstól, egy élesebb játékkal talán nyerhető találkozón. Jelenleg öt ponttal a 12. helyen áll a csapat a táblázaton, csak a szlovák juniorválogatott tartózkodik mögötte. Ahhoz, hogy feljebb, a középmezőnybe kapaszkodjon – nyomába eredve többek közt a DVTK Jegesmedvéknek is –, sűrűbben kell gyűjtögetnie a pontokat mind itthon, mind idegenben. Ehhez persze nem elég felvenni a tempót – ami jórészt sikerül –, hanem miként Majoross Gergely vezetőedző fogalmazott a besztercebányai 0-2 után, azt is meg kell tanulni, hogyan lehet dominálni ilyen erős ellenfelekkel szemben.

Az újabb tanórákra péntek este a HK Nitra ellen nyílik lehetősége a MAC-nak. Bivalyerős rivális érkezik ismét, amelyről alapos információik vannak a házigazdáknak, köztük frissnek mondható élményekkel, hiszen augusztus 21-én, az előszezonban már vívtak egy csatát. Akkor a hazai jégen játszó Nyitra nem kevesebb, mint 9 góllal terhelte meg ellenfele kapuját, ám az igazsághoz tartozik, hogy az olló csak az utolsó két-három percben nyílt ki ennyire, két, két és fél harmadon át nem volt ekkora különbség a felek játéka között. Szorosabb meccseket hozott össze a MAC–Nitra duó a Visegrád Kupa előző kiírásában. Akkor negyeddöntőt játszottak egymással, és bár az első meccset hazai jégen egy góllal elbukta a magyar gárda, idegenben bravúros végjátékkal 4-3-ra vezetett hatvan perc után. A túlórában aztán a szlovákok vitték be a győztes találatot, akik később a kupát is elhódították.

A HK Nitra jelenleg a 3. helyen áll az Extraliga-táblázaton. Egyértelmű 6-1-gyel kezdte a szezont a csapat, ezt a DVTK Jegesmedvék bánták, majd legyőzték a Poprádot, a Trencsént és az U20-asokat. Simán kikaptak viszont Érsekújváron, majd szoros csatában Besztercebányán. Most lendületben vannak, hiszen utolsó két találkozójukat hozták. Játékosaik közül jó néhányat ismerhetünk. Erik Caladit például a MOL/Erste Ligából, de ott van a fiatal Samuel Bucek is, aki tavaly pont/meccses teljesítményt nyújtott a USHL-ben, valamint a rövid ideig Fehérváron is foglalkoztatott Judd Blackwater. A 31 éves kanadai immár negyedik szezonját kezdte Nyitrán, ahol 2016-ban máris bajnoki címet szerzett, ráadásul úgy, hogy a playoffban ő lőtte a legtöbb gólt az egész mezőnyben, szám szerint 9-et. Azóta sem lankad, legutóbb 45+3, előtte 42+12 pontot szerzett. Most 4+3-nál tart, csak egy nyitrai jobb nála, a 3+6-tal álló, mindössze 23 éves Robert Lantosi, aki tavaly nem kellett az Érsekújvárnak, elküldték menet közben, idén viszont egyelőre második a kanadai táblázaton (holtversenyben többek között Rasmus Kulmalával és Ziga Pancéval).

Mindezekből is látszik, alaposan bele kell állnia a MAC-nak a meccsbe, és a jó kapusteljesítmény is elengedhetetlen lesz. Ez utóbbit ezúttal – mint Majoross Gergelytől megtudtuk – Rajna Miklóstól remélheti a közönség. A góllövő ütők élesítése nemkülönben felmerül, minthogy az újbudaiak eddig csupán 11-szer találtak be ellenfeleiknek, ami 2 alatti meccsenkénti átlagot jelent. Egynél többször egyedül Szabad Kevin volt eredményes, míg az olyan húzóemberek, mint Tomas Klempa vagy Jesse Dudas, egyszer sem. A vezetőedző szerint a kevés találat két dologgal magyarázható. Az egyik, hogy “elég halott” az emberelőnyös játékuk – dolgoznak rajta –, a másik, hogy a topcsapatok ellen, amilyenekkel eddig jórészt játszottak, nem könnyű minőségi helyzeteket kidolgozni és értékesíteni.

A MAC péntek este 6 védővel és 12 csatárral áll fel, mivel Vokla Roland sérülése még nem jött rendbe. Keegan Dansereau ugyanakkor egy meccsnyi kihagyása után bevetésre kész. Jó hír érkezett Majoross Barnabásról is, aki felgyógyult kisebb agyrázkódásából, ám ő a Schiller-Vasas HC kötelékében kezdheti felvenni a fordulatszámot. Ismét az Erste ligás csapatban kap lehetőséget a következő meccseken a védő Bugár Gábor is.

Az összecsapás, amelyet élőben közvetít a Digi Sport, 19 órakor kezdődik a Tüskecsarnokban.

mac

fotó: Dömötör Csaba/MAC

MAC Újbuda–HK Nitra 1-2

   

Harmadszor túlórázott a MAC Újbuda, és harmadszor is az ellenfele vitte el a pluszpontot, ezúttal büntetőkkel.

Eddigi legdinamikusabb Extraliga-harmadainak egyikét produkálta a MAC kezdésként. Noha a nyitó másodpercekben letámadott a Nyitra, még abban a cserében megvoltak az első magyar lövések, mindjárt kettő is, és aztán ebben a szellemben folytatta a csapat. A húsz perc alatt rengeteg dolga volt Juraj Simboch kapusnak, állta a sarat, jelentős bravúrokat mutatott be, magabiztosan dolgozott. Ezzel együtt is közel járt a gólhoz a MAC több ízben, az Orban hiányában Langkow és Bodo partnereként hokizó Odnoga Mátyás vasat is lőtt. Minden támadótrió agilis és kreatív jégkorongot mutatott, Brown sora főként, illetve a fiatal Kreisz Brúnó szokás szerint kitűnt finom cseleivel és remek reakcióidejével. Viszont nem ment be semmi. Szerencsére a túloldalon sem: Rajna Miklósnak mindössze 6 lövést kellett hárítania, de jó néhány veszélyeset is, Marek Slovák teljesen egyedül lépett ki, a kapus a helyén volt. A MAC játékának koncentrációs szintjét jellemzi, hogy az egyetlen emberelőnyös szituációban felállni sem bírt a Nyitra, igaz, egy bombára így is futotta.

A második felvonásra egy egészen elképesztően lendületes Nyitra jött ki, hihetetlen tempóban estek neki vendéglátóiknak, az első fél percben büntetőhöz jutottak, Slovák ezt is kihagyta. Nem szegte kedvüket a dolog, mentek tovább, helyzet követett helyzetet, igaz, már a 23. percben összejött egy kontra is, Klempa leadta Dansereau-nak, a kapus védett. Voltaképpen kétszer enyhült a nyomás összesen, egyszer, amikor Majoross Gergely csapata került előnybe – a fórjáték ígéretes volt, de eredménytelen maradt –, és egyszer, amikor ők, négy az öt ellen hibátlannak tűnt a védekezés. A végét megint erősen megnyomták, lógott a levegőben a vezetésük, hogy mégse legyen egy oda, arról egy kettő-egyes szituáció csattanójaként év végi összefoglalókba kívánkozó védéssel gondoskodott Rajna, így maradt a 0-0. Ez mindenképpen öröm volt, ugyanakkor azt is muszáj volt rögzíteni a szünetben, hogy a MAC hat harmad, azaz két teljes mérkőzésnyi idő óta gólképtelen.

Kellett még 17 perc, hogy megtörjön a jég – de előtte még sok minden történt. A hazaiaknak például nem sikerült kihasználniuk egy több mint másfél perces kettős előnyt, pedig óriási helyzetek is adódtak, a szlovákok ellenben később megszerezték a vezetést, Rapac ment a saját lövése után a kipattanóra, Macaulay-t megverte erőből, belőtte közelről, 0-1. Kellett egy kis idő, mire összeszedte magát a MAC, de addig még jó néhány helyzetet kihagyott az ellenfél. Összességében ahogyan a szlovákok, úgy a magyarok is élesek voltak, komoly hoki zajlott mind a két oldalon. Az emberhátrányos játéka frenetikus volt a hazai csapatnak, az utolsó öt percben is hősiesen kivédekezett egy négy az öt ellent, majd jött a slusszpoén: egy kapu előtti kavarodás során Dansereau-nak hála szabadon maradt a pakk, Cameron Burt ébredt a leggyorsabban, bekotorta az 58. percben, 1-1. És ezzel még nem volt vége, fél perccel a vége előtt előnybe került a MAC, Brown kapuvasat lőtt, az idő letelt, döntetlennel végződött a hatvan perc.

A hosszabbításban másfél percnyi négy a három elleni játék zajlott, de nem tudtak igazi ziccert kialakítani a kékek. Később igen, előbb Nagy Krisztián dönthetett volna, de átpattant a pakk az ütője fölött, majd Dansereau lőtt újabb vasat ziccerben az utolsó másodpercekben.

Jöhettek a büntetők. Caladi kihagyta, Brown megint vasat lőtt, Slovák újfent elhibázta, Langkow belőtte. Sajnos Rapac is. Dansereau a kapusba lőtte, Hrusik bevágta, előnybe kerültek a szlovákok. Bodo elhibázta, Richard elpepecselte, Burt a kapusba lőte.

A Nyitra 2-1-re megnyerte a meccset. A MAC hősies munkát végzett, a karakter, az emberhátrányos munka és a kapusteljesítmény kivételes volt, a helyzetkihasználás nem annyira. De ne feledjük: abszolút topcsapattal játszott összességében partimeccset az Extraliga-újonc.

burt1

fotó: Dömötör Csaba/MAC

Az első harmad volt az eddigi legjobb harmadunk

 

Majoross Gergely vezetőedző a MAC Újbuda hivatalos közösségi oldalán foglalta össze véleményét a HK Nitra elleni 1-2-ről.

“Nagyon tetszett, ahogy kezdtük a mérkőzést, egyből, az első pillanattól készen álltunk, tudtuk játszani azt, amit elterveztünk. Azt gondolom, a legjobb harmadunk volt ebben a ligában ez az első harmad, viszont a jó helyzeteinkből nem sikerült betalálnunk. A második harmadban kicsit fordult a kocka, akkor az ellenfelünk tudta uralni a játékot, de jó védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel 0-0 maradt az állás. A harmadik harmad kiegyenlített és részünkről mindenképpen jó játékot hozott. A kapott gólunk, azt mondom, elkerülhető lett volna, de nagyon tetszett, ahogy a helyzetre reagáltunk, és egy újabb nagyon erős szakasz következett, amiből sikerült kiegyenlítenünk. Azt hiszem, ott el is dönthettük volna a mérkőzést. Nyilván az ellenfélnek is volt alkalma erre, de nekünk is több lehetőségünk adódott, ahogy a hosszabbításban is. Sajnos ezekkel nem sikerült élni, a büntetőknél meg a Nyitra volt pontosabb. A látott játéknak mindenképpen örülünk, annak is, hogy pontot szereztünk. Természetesen szerettünk volna többet is itthon tartani.”

Extraliga, 2018. szept. 28., péntek.
Rajna: 96,4% (Bálizs)
K
Simboch: 96,6% (Foltán)
Pozsgai, Macaulay, Klempa, Brown, Dansereau
1
Mezei, McCormack, Blackwater, Slovák, Lantosi
Burt, Dudas, Szabad, Nagy Krisztián, Terbócs
2
Rais, Morrison, Scheidl, Richard, Bucek
Fejes, Garát, Odnoga, Langkow, Bodó
3
Versteeg, Rácz, Caladi, Bortnák, Rapác
Pápa, Kreisz, Szigeti
4
Pupak, Hrusík, Patoprsty, Siska, Fominih
Majoross Gergely
E
Antonín Stavjana
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 45:36 NIT Rapác Versteeg
1-1 57:40 MÚB Burt Brown Dansereau
1-2 65:00 NIT GWS Hrusík
29 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 8

A MAC–Nitra képei

 

Nézzék csak Rajna védését 2:05-nél!

   

És persze az egészet is úgy, ahogyan van. A MAC Újbuda–HK Nitra összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum