HK Nitra?MAC Budapest 4-4

   

A budapesti csapat hiába harcolta ki a hosszabbítást, a szlovák együttes jutott be a Visegrád Kupa elődöntőjébe.

A MAC Budapest számára rosszul indult a HK Nitra elleni Visegrád Kupa-negyeddöntő visszavágója, ugyanis már a 10. másodpercben emberhátrányba került. A magyar csapat kivédekezte a büntetést, viszont az első harmad felénél alig több mint másfél perc alatt 2 gólt kapott. A MAC reményeit Keegan Dansereau visszahozta a 18. percben, így összesítésben kétgólosra csökkentette a hátrányt. A második játékrész nem hozott gólokat.

A harmadik húsz perc is sokáig góltalanul telt, majd annak derekán Anthony Luciani visszaállította a kétgólos különbséget, ami összességében háromgólos fórt jelentett a nyitraiak számára. Az 54. percben fordult a kocka: a MAC Jarmo Jokika révén kihasznált egy emberelőnyt, aztán a végjátékban Majoross Gergely időt kért, ami eredményre vezetett. A magyar csapat kevesebb mint egy perc alatt megfordította a meccset, Tomás Klempa egyenlített, Jared Brown pedig hosszabbításra mentette a meccset.

Ha az idegenben lőtt gól számítana a továbbjutás szempontjából, akkor a MAC a 4-3-as sikerének köszönhetően továbblépett volna az elődöntőbe. Ám mivel a Bajnokok Ligája rájátszásához hasonlóan a Visegrád Kupában is csak az összesített gólkülönbség számít, így túlóra következett. A ráadás 50 másodpercig tartott, Jameson Milam az elődöntőbe lőtte a Nyitrát.

Fotó: Mudra László - MAC

Fotó: Mudra László (MAC)

Visegrád Kupa-negyeddöntők:
2017. október 4.

18:00 UTE?HK Poprad 1-4
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 1-5
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 5-4
19:00 MAC Budapest?HK Nitra 2-3

2017. október 10.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest 4-4 h. (össz.: 7-6)
18:45 Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár)

2017. október 11.

18:00 HK Poprad?UTE (Poprád)
19:00 DVTK Jegesmedvék?MsHK Zilina (Miskolc)

A Visegrád Kupa csoportkörének végeredménye

Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)

Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE?MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 4-3 h.u.

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-2
19:00 HK Poprad?UTE 4-2

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky?UTE 1-0
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest?HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina 5-2

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 3-4
18:00 UTE?HK Nitra 3-6

Negyeddöntők:

2017. október 4.

18:00 UTE?HK Poprad 1-4
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 1-5
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 5-4
19:00 MAC Budapest?HK Nitra 2-3

2017. október 10.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest 4-4 h. (össz.: 7-6)
18:45 Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár)

2017. október 11.

18:00 HK Poprad?UTE (Poprád)
19:00 DVTK Jegesmedvék?MsHK Zilina (Miskolc)

Elődöntők:
2017. november 15. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum