Ez sokkal több, mint egy felkészülési torna

 

Második Ifj. Ocskay Gábor-emléktornájára készül Stipsicz Bence, aki szerint dolgos-harcos csapat lesz idén a Fehérvár AV19.

Stipsicz Bence nevét 2015-ben ismerhette meg a hokiszurkolók szélesebb köre, amikor 18 évesen bemutatkozott a MAC Budapest MOL ligás felnőttcsapatában. Addigra már végigjárta az utánpótlás-szamárlétrát, és oszlopos tagja volt a korosztályos válogatottaknak. A felnőttek között kellett egy kis idő, amíg felvette a fordulatszámot. ?Egy fiatal számára nagy lépés, ha a juniorcsapatból felkerül a felnőttek közé. A játék sebessége, az idősebb hokisok ereje sokkal nagyobb, a taktika és annak végrehajtása jóval szervezettebb. Majoross Gergely vezetőedző részéről már az első perctől éreztem a bizalmat, sok jégidőt kaptam. Bár az edzéseken is fejlődik az ember, az igazi fokmérő mindig az éles mérkőzés. Nekem is szükségem volt egy kis időre, amíg felvettem a ritmust, de utána, úgy érzem, jó teljesítményt nyújtottam, még ha ez pontokban nem is látszódott azonnal. Bár nekem nem ez volt a feladatom, így is lőttem két-két gólt az alapszakaszban és a rájátszásban. Nagyon emlékezetes marad a Fehérvári Titánokkal vívott, hihetetlenül kiélezett hétmeccses párharc, ahogy a DVTK Jegesmedvék elleni döntő is.?

Stipsicz MACAVS SF2

Stipsicz Bence a teljesítményével felhívta magára Rich Chernomaz szövetségi kapitány figyelmét, aki el is vitte a szentpétervári A csoportos világbajnokságra. Hogyan éli meg egy 19 éves játékos ezt a komoly szintlépést? ?Óriási lehetőségnek éreztem, hogy beválogattak, és volt is rajtam nyomás. Nagyon jó csapatunk volt, meg is szereztük a válogatott első győzelmét az elitben. Ehhez kellett a kitűnő felkészülés, amelynek során az idősebb játékosok nekem is nagyon sokat segítettek. Inkább csak a meccsek előtt izgultam, a jégen erre egyszerűen nem volt idő. Megkaptam a feladatomat, és igyekeztem minél jobban megoldani. Játék közben az ember nem nézi, hogy éppen egy több száz NHL-meccses legenda támadja le, csak arra fókuszál, amit el kell végeznie. Iszonyú gyors volt a hoki, nekünk is alkalmazkodni kellett ehhez, különben már rajtunk voltak. Nagyon kemény volt, de szép emlékeim maradtak arról a vébéről.?

A szezon után a védő úgy döntött, a tengerentúlon próbálja ki magát, az amerikai top juniorligában, a USHL-ben. ?Nagy lehetőség volt ez számomra. Igaz, hogy a USHL juniorliga, de ez ott a legmagasabb szintet jelenti, ahonnan a játékosok már az egyetemi bajnokságba, a legjobbak pedig NHL-táborokba mennek, illetve draftolják őket. Nagyon kemény bajnokság ez, csak az alapszakaszban 60 mérkőzésünk volt. A szabályok szerint egy csapatban csak négy külföldi lehet. Először hatan voltunk, abból választották ki az ott maradó négyet. Az edzőnk már az elején elmondta nekünk, hogy a külföldiektől többet vár, mint az amerikai játékosoktól, nem akarja elpazarolni a légióshelyeket harmadik-negyedik sorra. Év közben a másik három játékost ki is cserélték, csak én játszottam végig a szezont.?

stipsicz

Stipsicz Bence ezután mégsem maradt az Egyesült Államokban. A Fehérvár hívó szava, a honvágy vagy valami más volt a legnyomósabb érv? ?Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes lépés a részemről. A hokis karrierem mellett szem előtt tartom a magánéletemet is, egészen pontosan a tanulmányaimat, és igyekeztem olyan megoldást találni, ami egyensúlyban tartja ezeket. Az amerikai csapatom nem volt túl erős, kevés győzelmünk volt, így nem tudtam olyan kiugró teljesítményt nyújtani, ami mondjuk egy egyetemi ligás együtteshez biztos belépő lett volna. A Fehérvár megkeresése éppen jókor jött, az EBEL kellő motivációt jelentett számomra, ráadásul sikeresen felvételiztem az ELTE-re, így ez optimális megoldásnak tűnt.?

A fiatal hokis számára szinte rutinfeladatnak tűnhetett, hogy ismét alkalmazkodnia kellett a korábbinál magasabb szintű játékhoz. Tényleg az volt? ?Az amerikai juniorliga jól felkészített az EBEL-re, de azért volt mit behoznom. Az osztrák bázisú bajnokságban nagyon jó játékosok vannak, a meccsek pörgősek, nekem is sokkal gyorsabban kellett gondolkodnom, ha jól akartam teljesíteni. A szezon második felére tudtam elérni ezt a szintet, akkor már jól ment a játék, a csapat is felívelő szakaszba került. Épphogy lemaradtunk a rájátszásról, amit az idén már mindenképpen szeretnénk elcsípni.?

SAE_6434

A hét végén következik a hagyományos Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna, amely mindig jó erőfelmérő a csapat számára. Stipsicz Bence második alkalommal vehet részt a kupán, amely jóval több, mint egy átlagos torna. ?Ifjabb Ocskay Gábor a magyar jégkorong egyik legnagyobb alakja, aki nagyon komoly űrt hagyott maga után. A klubnak, a szurkolóknak és nekünk, játékosoknak is nagyon fontos ez a torna. Ez róla szól, rá emlékezünk ezeken a meccseken. Valóban ez lesz a második ilyen tornám, és már tavaly is éreztem, hogy ez sokkal többet jelent mindenki számára, mint csupán csapatok egymás elleni összecsapásait.?

A Fehérvár AV19 túl van már néhány felkészülési mérkőzésen. Belülről hogyan érezni, milyen lesz a csapat? ?Úgy gondolom, hogy keményen dolgozó, harcos együttes leszünk. A Fehérvárnak nincsenek olyan anyagi lehetőségei, mint az osztrák kluboknak, így mindig nagy szerep hárul a magyar magra is. Még nehéz megmondani, mire lehet képes ez a gárda, hiszen ligaellenfelekkel nem is játszottunk, de a tornán már fogunk. Amire biztosan számíthatnak a szurkolóink, az az, hogy maximálisan odatesszük magunkat a jégen, és az utolsó pillanatig küzdeni fogunk a győzelemért.?

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna programja

szeptember 1. 16:00: Grenoble?Medvescak Zagreb (Fehérvár AV19 YouTube élő stream)
szeptember 1. 19:15: Fehérvár AV19?Asiago (Digi Sport élő)

szeptember 2. 15:00: helyosztó 1. (Fehérvár AV19 YouTube élő stream)
szeptember 2. 18:15: helyosztó 2. (Digi Sport élő)

(a Fehérvár AV19 az elődöntőktől függetlenül a későbbi időpontban rendezett mérkőzést játssza a torna második napján)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum