Licitálhatnak az Ifj. Ocskay-elméktorna mezeire

 

Mint minden évben, idén is egyedi tervezésű szerelésben lép jégre a Fehérvár AV19 a hét végi emléktornán.

Szeptember 1?2-án rendezik Székesfehérváron az immár hagyományos Ifj. Ocskay Gábor emléktornát. A házigazda ellenfelei ezúttal a francia Grenoble, az olasz Asiago és a horvát Medvescak Zagreb lesznek ? utóbbi nem mellesleg a címvédő. Az első nap első elődöntőjében a Grenoble és a Medvescak csap össze, a másodikban a Fehérvár az Asiagóval csatázik. Utóbbi találkozót élőben közvetíti a Digi Sport 19:15-től. A brozmeccsre és a fináléra vasárnap kerül sor, a hazaiak mindenképpen a második találkozón szerepelnek, amelyről ugyancsak lesz tévéközvetítés negyed 7-től.

Ahogy azt már megszokhattuk, a Fehérvár AV19 játékosai emlékmezben lépnek jégre a tornán. Ezeket az idén az Alba Volán 1993/1994-ben használt meze alapján készítették el, abban az évben szerepelt ugyanis első alkalommal a felnőttcsapatban Ifj. Ocskay Gábor. A mez ujjain ifj. Ocskay Gábor pályafutása során elért eredményei láthatók, az elejét pedig a játékos egyéni díjai díszítik. Nyilván valamennyit dedikálják a játékosok.

kesz8

fotó: fehervarav19.hu

A mezek, miként arról a klub hivatalos honlapja beszámol, a korábbi évekhez hasonlóan ismét licit útján találnak gazdára, amely augusztus 27-én 18 órakor kezdődött, és szeptember 2-án 14 óráig tart. A licitek nyertesei a szeptember 2-ai mérkőzés végén személyesen vehetik át a mezeket, a helyszínen történő készpénzes fizetést követően. A kikiáltási ár 10 000, a licitlépcső 1000 forint. Az árverés a Vatera.hu-n keresztül zajlik.

Alant bele is csaphatnak a licitálásba:

Név Link
Mac Carruth LICITÁLOK
Erdély Csanád LICITÁLOK
Ryan Glenn LICITÁLOK
Gyenes Dávid LICITÁLOK
Hári János LICITÁLOK
Jonathan Harty LICITÁLOK
Kóger Dániel LICITÁLOK
Kornakker Dániel LICITÁLOK
Tero Koskiranta LICITÁLOK
Anze Kuralt LICITÁLOK
Láday Tamás LICITÁLOK
Arttu Luttinen LICITÁLOK
Mazzag Dániel LICITÁLOK
Eric Meland LICITÁLOK
Péter Andor LICITÁLOK
Zack Phillips LICITÁLOK
Reisz Áron LICITÁLOK
Sándor Flórián LICITÁLOK
Andrew Sarauer LICITÁLOK
Sárpátki Tamás LICITÁLOK
Timotej Sille LICITÁLOK
Sofron István LICITÁLOK
Stipsicz Bence LICITÁLOK
Szabó Bence LICITÁLOK
Szabó Dániel LICITÁLOK
Szabó Krisztián LICITÁLOK
Szita Donát LICITÁLOK
Harri Tikkanen LICITÁLOK

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum