Karlsson felébredt
A Vegas szélsője az előző mérkőzésen duplázott, most győztes gólt szerzett a hosszabbításban. A Tampa négyet lőtt és egyenlített, Brayden Point mind a négy gólból kivette a részét.
A második találkozót követően a harmadik is csak a hosszabbításban dőlt el a San Jose és a Vegas között, ezúttal a Knights javára. Sokáig úgy nézett ki, hogy a liga újonca második harmadban eldönti a mérkőzést, mert 1-0-s hazai vezetésnél a Knights kevesebb mint öt perc alatt három gólt szerzett. Colin Miller és Jonathan Marchessault egy-egy emberelőnyös találatával fordított a Knights, Reilly Smith találatával pedig megduplázta az előnyét. A Vegas kétgólos előnnyel várta a harmadik harmadot, ez pedig nem volt jó előjel a San Jose számára, mert a Knights az alapszakaszban 36 alkalommal vezetett két harmad után, ebből 31-et megnyert, hármat elbukott és kettőt adott döntetlenre. A Sharks azonban rácáfolt a statisztikára, óriási offenzívát indított és először Evander Kane góljával szépített, majd szűk két perccel a befejezés előtt Tomás Hertl találatával a hosszabbítást is kiharcolta. Ott azonban már nem volt momentuma, a Vegas végig irányította a ráadást. A hirtelen halál két vendég emberelőnnyel indult, de a Knights csak két kapuvasig és két hatalmas Jones-védésig jutott. A kilencedik percben viszont már semmi nem mentette meg a góltól a hazaiakat, a kiugró William Karlsson a baloldali bedobókör tetejéről lőtte ki a hosszú felsőt.
A Tampa levette a Boston első sorát a jégről, Brayden Point négy pontot szerzett, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a Lightning egyenlítsen a Bruins elleni párharcban. Kiegyenlített első harmadot hozott a két klub második mérkőzése, egy-egy góllal mindkét oldalon. A játék képe az első szünetet követően változott jelentősebben, a Bolts agilisabb lett, miközben teljesen hatástalanítani tudta a Marchand, Pastrnák, Bergeron triót. A délkeletiek fölénye a mérkőzés felénél érett góllá, amikor Tyler Johnson talált be. A centernek ez volt karrierje 24. gólja a rájátszásban, amivel a házi rangsorban befogta a harmadik helyen álló Vinny Lecavaliert. A Tampa tartotta a tempót, de a megnyugtató kétgólos előnyt csak hat perccel a befejezés előtt tudta megszerezni. Ez azonban nem tartott sokáig, két perccel később a Bruins egy gólra csökkentette a különbséget. Ismerve a Boston feltámadási képességeit a hajrában Jon Cooper edző nem lehetett nyugodt az utolsó négy percben. A Tampa azonban nem esett a Toronto hibájába, 26 másodperccel a befejezés előtt a korábban három gólpasszt kiosztó Brayden Pointnak köszönhetően eldöntötte a mérkőzést.
NHL, 2018. április 30.
Tampa Bay?Boston 4-2
G.: Gourde, Johnson, Palát, Point ill. McAvoy, Krug
San Jose?Las Vegas 3-4 h.
G.: Meier, Kane, Hert ill. Miller, Marchessault, Smith, Karlsson
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Nashville (1.)?Colorado (WC 2.) 4-2 | ||||||
5-2 | 5-4 | 3-5 | 3-2 | 1-2 | 5-0 | |
Winnipeg (2.)?Minnesota (3.) 4-1 | ||||||
3-2 | 4-1 | 2-6 | 2-0 | 5-0 | ||
Las Vegas (1.)?Los Angeles (WC 1.) 4-0 | ||||||
1-0 | 2-1 h. | 3-2 | 1-0 | |||
Anaheim (2.)?San Jose (3.) 0-4 | ||||||
0-3 | 2-3 | 1-8 | 1-2 | |||
Elődöntők | ||||||
Las Vegas (1.)?San Jose (3.) 2-1 | ||||||
7-0 | 3-4 h. | 4-3 h. | 05.02 | 05.04 | 05.06 | 05.08 |
Nashville (1.)?Winnipeg (2.) 1-1 | ||||||
1-4 | 5-4 h. | 05.01 | 05.03 | 05.05 | 05.07 | 05.10 |
Döntő | ||||||
??? | ||||||
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Tampa Bay (1.)?New Jersey (WC 2.) 4-1 | ||||||
5-2 | 5-3 | 2-5 | 3-1 | 3-1 | ||
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3 | ||||||
5-1 | 7-3 | 2-4 | 3-1 | 3-4 | 1-3 | 7-4 |
Pittsburgh (2.)?Philadelphia (3.) 4-2 | ||||||
7-0 | 1-5 | 5-1 | 5-0 | 2-4 | 8-5 | |
Washington (1.)?Columbus (WC 1.) 4-2 | ||||||
3-4 h. | 4-5 h. | 3-2 h. | 4-1 | 4-3 h. | 6-3 | |
Elődöntők | ||||||
Tampa Bay (1.)?Boston (2.) 1-1 | ||||||
2-6 | 4-2 | 05.02 | 05.04 | 05.06 | 05.08 | 05.10 |
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 1-1 | ||||||
2-3 | 4-1 | 05.01 | 05.03 | 05.05 | 05.07 | 05.09 |
Döntő | ||||||
??? | ||||||
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||